Házi mosogatógép tabletta
- Dátum: 2022.08.17., 02:30
- Erdős Dorka
- képek:pexels.com
- baba, citromsav, cumisüveg, ecet, egészséges, étkészlet, házi készítésű, jégkocka tartó, környezetkímélő, mosogatógép, mosószóda, öko, só, spórolás, szódabikarbóna, tabletta, tisztaság, víz
A mostani elsivatagosodó világunkban, ahol nagy kincs az egészség, Földünk és vizünk tisztaságának megóvása, sok módszert alkalmazhatunk, hogy vigyázzunk ezekre, magunkra és még spórolhatunk is vele, így kipróbáltuk a házi mosogatógép tablettát, íme, az eredmény.
Párszor már írtam arról, hogy próbálok átállni az öko holmikra, amiket tudok, magam készítek, a barátaimnak szoktam mondani, hogy beindult a boszorkánykonyha. Sokat kutakodtam a neten mindenféle otthon elkészíthető takarítószer, mosószer után. Erre több okom is volt, többek között, hogy a lehető legkevésbé terheljem a környezetünket azzal, hogy tisztán tartom az otthonunkat, illetve a másik fő szempont az volt, hogy három gyermeket nevelünk és nekik próbáljuk az egészséges, lehetőleg vegyszermentes életet megadni.

Két kisebb gyermekem ekcémás, így a mosószert már rég lecseréltem házilag készült mosógélre és ez nekünk teljesen bevált, most megpróbáltam azt is, hogy mi van, ha a konyhából is kiűzöm a vegyi árut és magam, természetes összetevőkkel próbálok tiszta edényeket és poharakat varázsolni. Egyik várandós barátnőm adta meg a kezdő löketet ehhez, mert azt mondta, hogy ő a mosogatógépben szeretné majd tisztítani a baba üvegeit, kanalait, de jó lenne, ha természetes tablettát találna ehhez, hogy ne kerüljön a babára káros anyag ezekre a konyhai dolgokra. Amellett, hogy megtaláltam a legjobb receptet, még spórolok is vele, hiszen a legleárazottabb termékeket nézve is egy tabletta ára 25-30 forintra jön ki, így pedig maximum 10 forint egy adag.
Először kétkedve álltam a dolgok elé, mert féltem, hogy az én agyonpakolt mosogatógépemben nem lesz hatékony a dolog, Mint említettem, öten vagyunk a háztartásban, ha nem is minden nap, de itthon főzök, amikor tudok, a poharakat legalább naponta cserélem, ezért sok mosogatnivaló halmozódik fel. Szuper gépem van és hiszem, hogy ha az öko programot használom, kevesebb vizet használok el, mintha állandóan kézzel mosogatnék. Ez persze nem azt jelenti, hogy néha nem kell kézzel megoldani, de sok időt és energiát spórolok ezáltal magamnak is, ami három gyerek mellett nagy kincs.
A recept a következő: 4 evőkanál szódabikarbóna, 2 evőkanál só, 2 evőkanál citromsav, 1 evőkanál mosószóda, víz és készítsünk elő egy jégkocka tartót, ha lehet szilikont, azzal könnyebb lesz az elkészítés.
Mivel kisvárosban lakunk, így én a helyi drogériában szereztem be mindent, de aki nagyobb városban él, biztosan megtalálja a legolcsóbb boltokat.

Az elkészítése nem egy agyműtét szintű feladat, simán jól összekeverjük a száraz összetevőket, majd nagyon kevés vizet adunk hozzá és elkezdjük összekeverni. A legjobb, ha egy spriccelős flakont használunk a vizezésre, mert én belefutottam abba a hibába, hogy picit több víz ment bele a kelleténél és úgy habzott, mintha nem lenne holnap. Szóval, ha kész a trutyi, előszedjük a jégkocka tartót és szépen beleadagoljuk. Nekem ez 10-12 tablettára volt elég mennyiség, ez a tartó méretétől függ.
Ezek után kicsaptam a napra száradni és mivel nagyon meleg nyári napok vannak, így nagyjából fél óra alatt olyan szilárdak lettek, hogy simán kinyomkodtam a tartóból egy dobozba, pont, mint a bolti. Estére átvittem egy dobozkával barátnőmnek és ő ki is próbálta, reggelre csillogó poharak és tányérok várták a gépben. Az öblítő helyére ecetet öntök évezredek óta, ami olcsó, öko, és szép fényt kölcsönöz az étkészletnek.
Nagyjából egy 10 perces energia befektetéssel, 10-12 darab mosogatógép tabletta elkészül, az edények, poharak tiszták, a környezetünk pedig köszöni szépen, hogy figyelünk rá. Egészségesebben élünk és spórolunk is, bátran próbáljuk ki otthon!
Miért nem pihentet az alvás, ha megvan a 8 óra?
Sokan úgy gondolják, hogy ha éjszakánként megvan a hét-nyolc óra alvás, akkor reggel kipihenten kellene ébredniük. Mégis gyakori panasz, hogy valaki időben lefekszik, eleget alszik, reggel pedig úgy kel fel, mintha alig pihent volna. Az alvás mennyisége ugyanis önmagában nem minden: az alvás minősége, folyamatossága és az életmódunk is sokat számít.
Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?
Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?
Ne dobd ki a kávézaccot- egy csomó mindenre használhatod
Ha lefőtt a reggeli kávé, a zacc általában a kukában landol, pedig sokféle területen újrahasznosítható.
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai
A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.