Menü

Akik karácsonykor is értünk dolgoznak

Szinte mindenki a családjával ünnepel karácsonykor. Együtt fogyasztják el az ünnepi menüt a ragyogó karácsonyfa mellett, ajándékoznak, fényképeznek, gyerekzsivaj tölti be a házat, boldog fotók mennek a közösségi oldalakra, ám gondoljunk azokra is, akik nem otthonukban töltik az ünnepet családjaik körében, hanem a kollégáikkal, betegeikkel, szolgálatteljesítés közben. Egy tűzoltó feleségének, illetve egy tűzoltó lányának az írása.

Megszokott volt nálunk mindig, hogy édesapám szenteste a második kanál halászléig jut el. Nem volt gyerekkoromban mobiltelefon, ezért a családi, vezetékes készülék csengett, s a jelzésre mindannyian tudtuk, hogy nem egy rokon kíván kellemes ünnepeket, hanem épp egy riasztás fut be, apukám pedig villámgyorsasággal öltözött és indult.

Ma ugyanezt élem meg, csak nem apukámat, hanem a férjemet kell nélkülözzük szenteste, vagy valamelyik karácsonyi napon, mert épp 24 órás szolgálatot lát el.

Barátnőm orvosként dolgozza, ügyeli végig a karácsonyi ünnepeket, a négy gyermeke mellől köszön el otthon és indul a hivatásához.

Másik kedves ismerőseim rendőrfeleségek, mindannyian 3-3 gyermekkel otthon. Már meg sem kérdezem, hogy ünnepelnek karácsonykor, szemükben látom a választ.

Ha belegondolok hányszor volt nálunk december 22-én vagy 23-án szenteste! Számomra nem a naptár mutatja az ünnep napját, estéjét, hanem az, amikor tudom, hogy mindannyian együtt lehetünk. Ha kell nyáron megtartom a karácsonyt, csak együtt lehessünk.

A szolgálatot teljesítő mentősök, rendőrök, tűzoltók, egészségügyi dolgozók számára a szirénaszó, az életmentés vagy éppen egy megrázó haláleset is hozzátartozik az ünnephez, ahogy a mindennapi munkájukhoz is. Egy kicsit megengedem magamnak, hogy közhelyes legyek: ők a mi hétköznapi, mindennapi hőseink.

Legyen orvos, mentő, tűzoltó vagy rendőr, mindannyiuk azért dolgozik, hogy számunkra megnyugtató és biztonságon legyen a karácsony. Sajnos a karácsonynak, szilveszternek megvannak a sajátos esetei: több öngyilkosság, közúti balesetek, ittas vezetés, petárdázásból fakadó égési sérülések, családi viták, kétszer annyi tűzeset.

Hivatásuk elválasztja a családot tőlük, magánéletük a szolgálati naptárhoz igazodik, mindezért pedig senki sem vár sajnálatot, csak annyit, hogy a gőzölgő halászlé, frissen sült kacsa comb, vagy mákos bejgli, karácsonyi dalok mellett jusson eszünkbe, hogy van, aki akkor este értünk dolgozik és minket választ szenteste is a családjaik helyett. És igen, nagyon rossz a gyerekekkel az apjuk nélkül tölteni a karácsonyt vagy a szilvesztert. De sose vagyok rá annyira büszke, mint amikor szenteste van szolgálatban.

Köszönet, tisztelet és megbecsülés az ünnepekkor is dolgozóknak!

Kaktuszfüge – egy különleges gyümölcs a tüskék mögött

Szerencsére már sok polcon megtalálhatóak azok a gyümölcsök, amiket itthon nem termesztünk, így mi is megkóstolhatjuk más vidékek ízeit. Nézzük, mit kell tudni a kaktuszfügéről.

Nem véletlenül esik jól a természetben lenni: így hatnak ránk a fák

Van, akinek egy erdei séta jelenti a feltöltődést, más egyszerűen csak szeret egy parkban üldögélni, fák között sétálni vagy néhány percet a kertben tölteni. Nem véletlen, hogy a természet közelsége sokak számára megnyugtató érzést ad. A fák látványa, illata, hangja és az árnyékukban töltött idő egyaránt hatással lehet a közérzetünkre.

Fehér fagyöngy , különleges gyógynövény a fák koronájában

A fehér fagyöngy, Európa egyik legkülönlegesebb gyógynövénye. Már messziről felismerhető a fák lombkoronájában megjelenő, gömb alakú, örökzöld bokrairól és jellegzetes fehér bogyóiról. A növény nemcsak a népi gyógyászatban kapott fontos szerepet, hanem számos kultúrában különleges, szimbolikus jelentőséggel is bírt. Ugyanakkor használata körültekintést igényel, mert bizonyos részei mérgezőek lehetnek.

Szeptember a kertben – mik a legfontosabb teendők?

A szeptember a betakarítás és az őszi munkák ideje. Ilyenkor érdemes gondoskodni a gyepről és előkészíteni a növényeket a hidegebb hónapokra. Ha most kellő figyelmet fordítunk a kertre, tavasszal sokkal szebb látvány fogad majd bennünket.

Őszi gyógynövények, ezeket keresd

Az ősz nem csak a levelek hullásáról és a csodás színekről szól, hanem ilyenkor gyógynövényeket is gyűjthetünk, amik igen hasznosak lesznek télen és tavasszal.