Menü

A halogatás megelőzhető mellékhatásai

Halogatunk, mert nincs kedvünk valamihez. Halogatunk, mert unalmas vagy idegőrlő valamit elkezdeni, befejezni. Mindannyian halogatunk, de vajon milyen hatása van ennek az életünkre?

Ha te is rutinos/krónikus halogató vagy, most megosztjuk veled a halogatás néhány mellékhatását, amelyek befolyással lehetnek az életedre. Talán segítenek kicsit átértékelni, és rávenni, hogy kevesebbet halogass, és hamarabb cselekedj.

Értékes időt veszítesz

Mennyi idő tűnhetett már el vajon az életedből azáltal, hogy halogattál? Extrém esetekben akár évekről is beszélhetünk. A pillanat, amikor rájössz, hogy évek reppentek el a fejed felett, egyáltalán nem megnyugtató. Ilyenkor jön a következő negatív érzelem, a megbánás.

A remek lehetőségek elszalasztása

Észrevetted már, hogy hány lehetőséggel nem éltél, amikor éppen lehetett volna? Talán fel sem tűnt, hogy az adott pillanatban egy-egy lehetőség nagy változást hozhatott volna az életedben. Általában van második esély, de nem garantált. A lehetőségeket az élettől kapod, és ha teheted, ragadd meg őket két kézzel, ahogy megjelennek!

Nem teljesíted a saját magadnak felállított célokat

Van az úgy, hogy elhatározol valamit, de mégsem viszed véghez? Ebben is a halogatás játssza a főszerepet. Igyekezz megtalálni az okát, miért jellemző rád a halogatás! Egy-egy cél elérésének elmulasztása talán egy jobb életúttól von meg. Ezért állj fel most, és tégy saját magadért!

Alacsonyabb önbecsülés

Egy ördögi kör, amiben találhatod magad. A halogatás csak ahhoz vezet, hogy még értéktelenebbnek fogjuk magunkat érezni, és önmagunkban kezdünk kételkedni. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy ha kevesebbre értékeljük magunkat, az alacsonyabb sikerrátához vezet, és azt is észre fogjuk venni, hogy önmagunkat tartjuk vissza bizonyos lépésektől, amiket normális esetben megtennénk.

A hírneved vagy becsületed sérülése

Ez a pont valakinek fontos, míg másoknak kevésbé. Ha folyton azt hajtogatod, hogy valamit meg fogsz tenni, és közben soha nem csinálsz semmit, csökkeni fog a becsületed, hiszen a legtöbben nem kedveljük az üres ígéreteket. Sajnos ez utóbbi is alacsony önbizalomhoz vezet, ami által egyre könnyebbé válik a halogatás, és egy idő után már magad sem lepődsz meg, hogy valamit csak mondasz, de sosem teljesíted. Talán néhányan el is fordulnak tőled, nem ajánlanak több lehetőséget, nem számítanak már rád.

De! Ha már most is megrögzött halogatóként ismernek, viszont szeretnél tenni ellene, legközelebb, ha valaki megkeres, minden erőddel és rendelkezésre álló eszközzel legyél azon, hogy a rád bízott feladatot időben teljesítsd! Néhány alkalom, és máris javulni fog a megítélésed, és ezáltal a szociális kapcsolataid is.

Ahelyett, hogy hagyod, hogy a halogatás vegye át az irányítást, ragadj magadhoz egy kis szabadidőt, és sajátíts el néhány technikát, hogyan menedzselheted az idődet jobban, hogy tudj magadnak segíteni, amikor a halogatás előjelei mutatkoznak. Ha nem megy egyedül, akkor pedig a kognitív viselkedésterápia jelenthet megoldást.

Fort Molnár Henriett

Kalisztenika – az akár otthon is ingyen végezhető mozgásforma

Ki ne keresne olcsó és hatékony megoldást a testmozgásra? Erre egy jó megoldás a kalisztenika.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?