Menü

Hogyan kerülhetjük el és mit tehetünk megfázás ellen?

Betegnek lenni túlnyomó többségében egyáltalán nem jó, kivéve ha esetleg megúszhatunk vele valamit, amit még kevésbé szeretnénk. Legyen az az iskola, egy dolgozat, vagy éppen a rokonság. Azonban a betegségekből lehet tanulni is, legyen az bármilyen. A megfázás általában gyors lefolyású és nem okoz komoly tüneteket. Azonnan tegyük fel a kérdést, hogy mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a megfázást.

Szedjünk C-vitamint

A C-vitamin az őszi és a téli időszakban nagyon hasznos tud lenni. Napi 1 szem tabletta nem jelent semmilyen veszélyt sem az emberi szervezetre. Viszont erősíti az immunrendszert és ezáltal segít a megfázás ellen is. Fontos, hogy a szervezet a betegség során megkapja az immunrendszernek támogatást nyújtó vitamin mennyiséget.

Tarts egy kis pihenőt!

Nagyon fontos, hogy mikor beteg vagy, akkor lehetőség szerint pihenni kell. Nem érdemes azt mondani, hogy majd elmúlik, és mondjuk betegen nekiállni edzeni, mert úgyis csak rosszabb lesz. Lehet, hogy közvetlenül akkor nem érezzük a hatását, de másnap könnyen lehet, hogy a testmozgástól és megerőltetéstől még betegebbek leszünk. Emellett ha be is lázasodunk, nagyon fontos az is, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk. Érdemes lehet ilyenkor is a szabad levegőn tartózkodni valamennyit, de lehetőség szerint kerülni kell az aktív fizikai munkát. Valamint sok zöldséget és gyümölcsöt is kell fogyasztani, amelyek szintén vitamint tartalmaznak.

Betegként használjunk zsebkendőt

A megfázásért felelős vírus cseppfertőzéssel és érintkezéssel is terjedhet. Ha köhögünk, vagy éppen tüsszentünk, mindenképpen használjunk zsebkendőt. Valamint figyeljünk arra is, hogy a környezetünk szintén használ zsebkendőt vagy legalább a kezét az orra elé teszi, hogy ha köhög vagy tüsszent.

Mézes tea minden mennyiségben

A méz különféle antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik. A citromos és mézes tea fogyasztása csillapítja a torok fájdalmát. Emellett a méz is hatékony köhögéscsillapító. Másrészt a gyerekek többsége sokkal nyugodtabban alszik, ha mézet adunk nekik.

Néha egyszerűen semmi sem segít

Néha bármit is tehetsz, lehetsz a legjobb beteg, akkor sem fog semmi sem segíteni. Lehet, hogy a megfázásos tünetek többször is előjönnek, akár egy hónapon belül is. Van az úgy felnőttként, hogy doktorhoz kell menni, kell valami antibiotikum, mert tüdőgyulladás lesz a vége. A stressz, a hajlam, a fáradtság, a szmog, a dohányzás (a passzív dohányzás) is, és az éppen aktuális levegőben keringő vírusok vagy baktériumok tudnak olyanfajta tüneteket okozni, amelyek nem fognak elmúlni akkor sem, ha kezeljük őket. Ekkor sem rontottunk el semmit, egyszerűen csak a házi módszerektől nem enyhülnek a tünetek.

Összességében amennyire csak tudod, ne emészd magad, hogy mit kellett volna máshogy, mi lett volna, ha... és akkor talán most nem lennél beteg. Ha már megbetegedtél, akkor nem tudod az idő fogaskerekét visszahajtani. Foglalkozz azzal, hogy hogyan tudsz meggyógyulni, hogy minél hamarabb túl legyél az egészen, és visszaálljon minden a normális kerékvágásba.

Nyári locsolási tippek – így óvhatjuk meg növényeinket a hőségtől

A kánikula komoly próbatétel elé állítja a növényeket. A megfelelő öntözés ilyenkor kulcsfontosságú, ám a bőséges vízmennyiség önmagában még nem garantálja a sikert. Az időzítés és az egyes növények igényeinek figyelembevétele egyaránt fontos ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek.

Ezek a lakás legnagyobb por- és pollengyűjtői

Biztosan mindenki találkozott már azzal, hogy kinyitja az ablakot és áll a por a párkányon. Az a rossz hírem van, hogy ez a por a lakásban is ott van, csak észrevétlenül.

Feng Shui és a színek: ezért érdemes óvatosan bánni a pirossal az otthonodban

Amikor otthonunk berendezéséről döntünk, legtöbbször az ízlésünk, a divat vagy a praktikusság vezérel bennünket. A falak színe, a bútorok stílusa és a dekorációk kiválasztása azonban egy ősi kínai szemlélet szerint ennél sokkal többről is szól.

Zónás takarítás, egy trükk, amivel könnyebb rendben tartani az otthonunkat

Mennyien küzdünk azzal, hogy próbáljuk életterünket rendezetten és tisztán tartani, de nem mindig sikerül? Íme, egy tipp, hogy könnyebb legyen.

Feng shui a hálószobában – így alakíthatunk ki nyugodt és harmonikus pihenőteret

Megannyi elv szerint rendezhetjük be hálószobánkat, hogy a pihenés és kikapcsolódás helye legyen, nézzük, mit mond a feng shui erről.