Menü

Legyen zöld a karácsony!

Már régóta tudjuk, hogy a kivágott fenyőfa nem trendi környezeti szempontból. Amibe beleértendő az is, hogy az ünnepek után sok helyen vízkereszt előtt már sokan kirakják a tű leveleit hullató karácsonyfát. Az élő fenyő csemeték meg megszenvedik a beltéri létet. Ugyanakkor a szobafenyőt is fel lehet dobni egy könnyed díszítéssel.

Manapság ugyanakkor elmondható, hogy viszonylagosan megújuló forrásokból származnak a kivágott fenyők, hiszen szinte biztosak lehetünk benne, hogy a termelők helyükre újakat ültetnek. Érdemes a vásárlásnál érdeklődni. Illetve a hazai termelőket támogatjuk ezzel, ami nem utolsó szempont.

A műfenyő jó alternatívának tűnhet, viszont amennyi típusú van belőle, s hogy minden évben ne ugyanaz legyen, ennek pedig az lesz a következménye, hogy szintén hulladékká válhat, mert a környezetben nem bomlik el. A legjobb, ha kompromisszumot kötünk, addig használjuk amíg lehet.

A legjobb megoldásnak az alternatív karácsonyfa bizonyulhat, közöttük a grincs fa, ha valaki abszolút más formára vágyik.

A fák után az ajándék és csomagolása az ünnep másik sarokköve. A boltokban szinte pedig minden megvásárolható. Ha így döntünk érdemes hasznos vagy elfogyasztható ajándékot választani, amivel lehetőleg hazai vállalkozókat támogatunk. Jó és hasznos környezetbarát életre ösztönző termék vagy utalvány, illetve a saját készítésű ajándék. A csomagolások tekintetében pedig jó pont, ha nincs túlcsomagolva az ajándékunk, illetve újrahasználható (gyűrt csomagoló), de mindenképp szelektív gyűjtőbe helyezhető.

A tárgyakon túl élményt is ajándékozhatunk, bár most kissé kilátástalan a helyzet, de érdemes már most a nyárra gondolni. Ugyanúgy jó ajándék egy társasjáték vagy egy családi szabadulószoba foglalás is.

Szintén jó alternatíva magok, növények ajándékozása is, mely lehet egy lépcső egy kisállat tartásához vezető úton. Ugyanakkor fontos most is, hogy élő állatot nagy körültekintéssel ajándékozzunk!

Továbbá számtalan ajándékötletet találhatunk a másodpiacokon is, nem kell mindig mindenből 0 kilométerest választani. Egyéb iránt az ünnepek közeledtével, jó az alkalom arra, hogy feleslegessé vált, de használható dolgainkat értékesítsük, mellyel gyűjthetünk az idei ajándékok fedezetére is.

A karácsony kötelező eleme az ünnepi menü, aminek alapja az egészséges alapanyag és a receptúra, valamint a mértékletesség. Legjobb ha az ételeket saját magunk vagy családilag készítjük el, azaz mindenki vállal egy testhezálló feladatot. A hozzávalók beszerzésétől a mosogatásig. A beszerzések tekintetében, ha lehet piacon hazai termelőtől vásároljunk, amit lehet. Ha ez nem megoltható vagy hadilábon állunk a sütéssel- főzéssel az étel-házhozszállítás ilyenkor is jó ötlet, az időfaktort azért kalkuláljuk bele.

Saját magunk jólétén túl gondoljunk másokra is. Aminek nem találunk jobb helyet ajánljuk fel karitatív célokra. Ha pedig marad a karácsonyi ételekből vagy túllőttünk a mennyiségen juttassuk oda ahol szükség van. Környezeti szempontból is jobb ha nem lesz belőle ételhulladék, mert nem fogy el.

Összességében pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, a járványügyi szabályokat ekkor is be kell tartani. Saját érdekünkben pedig érdemes a nagyobb tömeget elkerülni. A legnagyobb ajándék pedig az, ha vigyázhatunk magunkra és szeretteink egészségére. A „Köszönöm!” pedig nem kerül semmibe, ugyanakkor ne felejtsük el, jobb adni, mint kapni.

Zöld karácsonyt és jó egészséget kívánok!

Vörös Sándor

A mikulásvirág varázsa – gondozás, érdekességek és tippek az ünnepi kedvencről

A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) a karácsony egyik legnépszerűbb szobanövénye, amely a tél ünnepi hangulatát szinte bármilyen otthonba képes becsempészni.

Tradíció vagy környezettudatosság?

A karácsonyi készülődés sokak számára már az advent első napjaiban elkezdődik, és ilyenkor nemcsak az ünnepi menü, hanem a karácsonyfa és a dekorációk kérdése is előtérbe kerül. Egyre többen próbálnak tudatosabban dönteni arról, hogy igazi vagy műfenyő kerüljön az otthonukba, és hogyan lehet az ünnepeket kevesebb hulladékkal megélni. A környezettudatosság ma már nem elvesz az ünnep varázsából – épp ellenkezőleg, új hagyományokat és személyesebb megoldásokat teremt.

Így lesz pompás a karácsonyi kaktusz – gondozás, elhelyezés és virágoztatás egyszerűen

A karácsonyi kaktusz az ünnepi időszak egyik legkedveltebb szobanövénye, amely csodaszép, színes virágaival decemberben hozza a hangulatot otthonunkba. Kis odafigyeléssel évről évre virágba borul az ünnepek idején.

Téli madáretetés szabályai – így segíthetünk a madaraknak biztonságosan

A tél beköszöntével a természet megváltozik, az élelemforrások pedig egyre szűkösebbé válnak a madarak számára. Ilyenkor sokan szeretnénk segíteni a kertünk, erkélyünk környékén élő kis szárnyasokat, de fontos tudni: a madáretetés felelősséggel jár.

A természet takarója

Ahogy beköszönt az ősz, a természet lassan álomba merül: a fák levelei megsárgulnak, lehullanak, és vastag avarszőnyeggel borítják a földet. Sokan ilyenkor lapátot ragadnak, hogy eltüntessék a „rendetlenséget”, pedig az avar nem szemét, hanem a természet egyik legfontosabb alkotóeleme. Életet, tápanyagot és védelmet nyújt – nemcsak a talajnak, hanem számos élőlénynek is.