Menü

Egy nap cigaretta nélkül

„Bármikor le tudom tenni!” Én csak nagyon ritkán gyújtok rá!”„Már átálltam az e-cigire!”

Nap mint nap halljuk ezeket a mondatokat dohányzó ismerőseinktől, akik bár tisztában vannak a dohányzás egészségkárosító hatásaival, mégsem tudják letenni a cigarettát. Most itt az alkalom, hogy megpróbálják!

Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a „Ne gyújts rá!” világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat – legyen az hagyományos cigaretta, e-cigaretta vagy a napjainkban oly divatos hevített dohánytermék-használó –, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá!

A ma már nemzetközi füstmentes nap ötlete 1971-ben született meg, amikor az amerikai Massachusetts kormányzója arra kérte államának lakóit, hogy egyetlen napig ne gyújtsanak rá, és az így megtakarított összeget fordítsák a helyi középiskola támogatására. A kezdeményezés nagy sikert aratott, öt évvel később már az Amerikai Rákellenes Liga hirdetett füstmentes napot, amelyhez egymillió ember csatlakozott.

Mi a helyzet Magyarországon?

Hazánkban idén év elejére készült el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet országos, dohányzási szokásokat vizsgáló reprezentatív felmérése1, amely szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság közel 30%-a volt aktív dohányzó (beleértve az e-cigaretta-használatot is).

„Míg 2003-ban 34% volt a dohányzók aránya, addig napjainkban a lakosság 27,3%-a napi rendszerességgel, 2,3%-a pedig alkalmanként dohányzik vagy használ dohányzással kapcsolatos elektronikus eszközt, ami még mindig magas arány. Ez utóbbiakat azért is nagyon fontos kiemelni, mert számos alternatív eszközt használó nincs tisztában azzal, hogy a nikotin akkor is káros és ugyanúgy függőséget okoz, ha nem a dohányfüsttel kerül az emberi szervezetbe” mondta el dr. Cselkó Zsuzsa, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet osztályvezetője.

A dohányzók nemcsak saját egészségüket károsítják, hanem sok esetben családtagjaik egészségét is: a felmérés szerint a dohányzók 72%-a kisebb-nagyobb rendszerességgel dohányzik otthonában, sokan zárt térben, 29%-uk pedig az autójában is. A dohányzó a cigaretta füstjének csupán 15%-át szívja be2, a többi a levegőbe kerül és mások is belélegzik, akik így passzív dohányzóvá válnak.

Szerencsére sokan próbálkoznak a leszokással is, a megkérdezett dohányzók 26%-ának, azaz több mint egynegyedének volt már ilyen kísérlete. Egy részük önerőből szokott le, de közel egyötödük szakember segítségét is igényelte. Nemzetközi tanulmányok szerint, szakmai segítségével akár megháromszorozódik a leszokás esélye. A leszokási próbálkozás azonban csak az első lépés, az igazi kihívás a tartós nikotinmentesség fenntartása. Nagy segítség leszokási próbálkozáskor a várható egészségnyereségre gondolni, hiszen tudjuk, hogy a dohányzás jelentős szerepet játszhat olyan súlyos megbetegedések kialakulásában, mint a tüdőrák, a szívbetegségek, az agyérelzáródás, illetve az agyvérzés. De elég csak a mindennapokra gondolni, mit veszítenek a dohányzók: fizikai teljesítőképességet, az ízek és illatok maximális élvezetét, a szép bőrt és kellemes leheletet - csak néhányat felsorolva a sok közül.

A „Ne gyújts rá!” világnap ezért jó alkalom arra, hogy a dohányzók ezen a napon kipróbálják, milyen az élet cigaretta nélkül, és végiggondolhatják, hogy érzik magukat egy napi nem dohányzás után, tudják-e folytatni cigaretta nélkül, vagy, hogy kérnének-e támogatást vagy segítő gyógyszert a leszokáshoz.

Ha pedig sikeres és valóban füstmentes lesz november 19-e, jöhet a következő lépés.

Jó hír, hogy ezt a hosszú, és sok esetben nem könnyű utat nem kell egyedül megtenni. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Dohányzás Leszokást Támogató Központ 06 80 44 20 44-as száma napi 24 órában hívható, ahol nemcsak tanácsot, de sok esetben lelki támogatást, megerősítést is kaphatnak a dohányzók a teljes leszokáshoz.

„Sokan talán nem is gondolják, de a függőség két részből áll: egyrészt a nikotin okozta fizikai függőségből, másrészt a lelki függőségből, amely a társas együttléthez és a napi rutinhoz kapcsolódó helyzetekből alakul ki. A Dohányzás Leszokást Támogató Központunkban mindkettőben segítséget nyújtunk” - tette hozzá dr. Cselkó Zsuzsa.

További információért kattints a www.leszokastamogatas.hu weboldalra.

Az Országos Dohányzás Leszokást Támogató Módszertani Központ sajtóközleménye

Otthon méred a vérnyomásod? Ettől az 5 hibától lehet rossz az eredményed

A vérnyomásmérés sokak számára egyszerű rutin: felkerül a mandzsetta, megnyomjuk a gombot, néhány másodperc múlva pedig megjelenik két szám a kijelzőn. Csakhogy a mérés eredményét nemcsak az befolyásolja, hogy éppen milyen a vérnyomásunk. Az is számít, hogyan, mikor és milyen körülmények között mérünk. Egy rosszul megválasztott testhelyzet vagy akár egy kávé is könnyen eltérítheti az értéket.

Szeptember a kertben – mik a legfontosabb teendők?

A szeptember a betakarítás és az őszi munkák ideje. Ilyenkor érdemes gondoskodni a gyepről és előkészíteni a növényeket a hidegebb hónapokra. Ha most kellő figyelmet fordítunk a kertre, tavasszal sokkal szebb látvány fogad majd bennünket.

A napirend fontossága – miért segít a rendszeresség a mindennapokban?

A mindennapi élet könnyen kaotikussá válhat, ha nincs egy kialakult rendszerünk. Munka, háztartás, család, ügyintézés, pihenés és saját céljaink gyakran egyszerre követelnek figyelmet. Ilyenkor sokan azt érzik, hogy egész nap elfoglaltak, mégsem haladnak igazán. Egy jól kialakított napirend azonban segíthet abban, hogy átláthatóbbá, nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá váljanak a hétköznapok.

Őszi gyógynövények, ezeket keresd

Az ősz nem csak a levelek hullásáról és a csodás színekről szól, hanem ilyenkor gyógynövényeket is gyűjthetünk, amik igen hasznosak lesznek télen és tavasszal.

Mitől leszel azonnal szimpatikusabb másoknak?

Vajon mi alapján döntjük el néhány perc, sőt olykor néhány másodperc alatt, hogy valaki szimpatikus-e számunkra? Természetesen a külső megjelenés is szerepet játszhat az első benyomásban, de hosszú távon sokkal inkább azok az apró gesztusok, viselkedési formák és kommunikációs szokások számítanak.