Kézfertőtlenítésen innen és túl
- Dátum: 2020.11.07., 15:49
- Vörös Sándor
- alkohol, baktérium, egészség, hamu, kézfertőtlenítő, kézmosás, szappan, vírus
Ebben az évben nemcsak a szótárunk, de az eszköztárunk is fejlődik. A kézmosás nem új dolog, viszont jobban oda kell figyelnünk rá, mint valaha. Az alkoholos kézfertőtlenítő sem olyan, amiről korábban nem hallottunk volna, de az utóbbi fél év során a pandémia hatására igen felértékelődött nem csak a szerepe, hanem az ára is. Nem bizonyított, hogy hatékonyabb lenne a kézmosásnál. Ugyanakkor miben rejlik a csírátlanító hatás? Mire kell figyelni és mire használható még?
A kézmosás világnapja 2008-tól kezdve október 15. az UNICEF kezdeményezésére. Viszont Semmelweis Ignácnak „ az anyák megmentőjének” köszönhetően lassan kétszáz éve tudjuk, hogy mennyire fontos a kéz higiéniája. A különböző kézfertőtlenítő termékek pedig sokunk számára nem ismeretlenek. Hiszen akár a mindennapokban, de főleg utazáskor, vagy olyan helyen, ahol nincs lehetőség kézmosásra, akkor jó megoldást jelentett korábban is. A mai realitásban használata pedig kulcsfontosságú az ételkészítéstől, a gyermekgondozáson, a kisállattartáson túl, az illemhelyekig, illetve a koronavírus elleni védelem kapcsán, hogy csak néhány területet említsek.

A jó termék nem feltétlenül szín tiszta alkohol, inkább vizes oldatként, gélként kerül a boltok polcaira. Az anyag etanolként ismeretes, 70%-os már megfelelő csírátlanító hatással rendelkezik, de ettől magasabb töménységű is lehet. A biocid hatás pedig úgy működik, hogy az etanol ugye vizet is tartalmaz, ami közvetítő közegként működik a mikroorganizmusok tekintetében. Ilyen módon lassítja a párolgást, így növekszik az adott felülettel való érintkezési idő. Így az anyag hatékony, megbontja a kórokozók burkolatát és kicsapja fehérjéiket, működésképtelenné téve őket.
A szakemberek szerint nem bizonyított, hogy ez hatásosabb lenne a kézmosásnál, ami szerintem bőven jó. Viszont az is hozzátartozik, alaposak legyünk, így minden esetben gondoskodnunk kell a száradásról is. Ezzel teljes a folyamat. Tapasztalatom szerint, ha a kézfertőtlenítő például gél állagú és ezt eloszlatjuk a kezeken, akkor viszonylag hamar megszárad, úgy evvel szerintem nincs is gond.
Nem úgy mint kézmosás esetében papírtörlőt kell használjunk, ha lehetséges. Ugyanis például, ha a közületi illemhelyeken lévő meleg levegős kézszárítót használjuk, akkor előfordulhat, hogy a szerkezet visszafújhatja a helyiség levegőjében található bacilusokat a még nedves kezünkre.

Ha pedig megnézzük a termékünk csomagolását, akkor a biztonsági utasításokon túl az is szerepel rajta, hogy antimikrobiális spektrumú, tehát baktériumok, vírusok és gombák ellen bevethető.
Ugyanakkor környezetkutatói tanulmányaim során laboratóriumban, úgy tapasztaltam, hogy csírátlanítást két alapvető módon végeznek. Az egyik az alkoholos fertőtlenítés, a másik meg a tűz. Nyilván esetünkben utóbbi eljárás nem jöhet szóba, viszont ez alapján úgy vélem előbb módszer elég hatásos.
S ha már ott tartunk, hogy kéz, akkor a lábunkról se feledkezzünk meg, környezetünk hálás lesz érte. Továbbá néhány kritikus helyen például hajlatokban a testszagot okozó baktériumok és gombák ellen is hatásos lehet. Ha pedig mondjuk más nincs kéznél éppen, akkor apróbb sebek fertőtlenítésére is gyors segítség lehet.
Ha tovább megyünk ott vannak használati tárgyaink például a billentyűzetek, egerek, távirányítók, okostelefon, toll. Ezek áttörlésére is használható az alkoholos fertőtlenítő. Itt érdemes a legközelebbi használatú tárgyakra koncentrálni. A többire olcsóbb és környezettudatos szerek is megfelelnek.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, a kezek higiéniájának fontosságát. Erre a kézmosás mellett megfelel az alkoholos kézfertőtlenítő is, mely legalább annyira hatékony. A mostani rendkívüli helyzeten túl, számos szituációban hasznos. Ezen túl pedig közvetlen használati tárgyaink és akár lábunk vagy apróbb sebek fertőtlenítésére bevethetjük. Ha pedig sem szappan, sem kézfertőtlenítő nem áll rendelkezésre, helyette hamu is használható kézmosáshoz. Jó egészséget! Vigyázzunk magunkra és egymásra!
Vörös Sándor
Kaktuszfüge – egy különleges gyümölcs a tüskék mögött
Szerencsére már sok polcon megtalálhatóak azok a gyümölcsök, amiket itthon nem termesztünk, így mi is megkóstolhatjuk más vidékek ízeit. Nézzük, mit kell tudni a kaktuszfügéről.
Nem véletlenül esik jól a természetben lenni: így hatnak ránk a fák
Van, akinek egy erdei séta jelenti a feltöltődést, más egyszerűen csak szeret egy parkban üldögélni, fák között sétálni vagy néhány percet a kertben tölteni. Nem véletlen, hogy a természet közelsége sokak számára megnyugtató érzést ad. A fák látványa, illata, hangja és az árnyékukban töltött idő egyaránt hatással lehet a közérzetünkre.
Fehér fagyöngy , különleges gyógynövény a fák koronájában
A fehér fagyöngy, Európa egyik legkülönlegesebb gyógynövénye. Már messziről felismerhető a fák lombkoronájában megjelenő, gömb alakú, örökzöld bokrairól és jellegzetes fehér bogyóiról. A növény nemcsak a népi gyógyászatban kapott fontos szerepet, hanem számos kultúrában különleges, szimbolikus jelentőséggel is bírt. Ugyanakkor használata körültekintést igényel, mert bizonyos részei mérgezőek lehetnek.
Szeptember a kertben – mik a legfontosabb teendők?
A szeptember a betakarítás és az őszi munkák ideje. Ilyenkor érdemes gondoskodni a gyepről és előkészíteni a növényeket a hidegebb hónapokra. Ha most kellő figyelmet fordítunk a kertre, tavasszal sokkal szebb látvány fogad majd bennünket.
Őszi gyógynövények, ezeket keresd
Az ősz nem csak a levelek hullásáról és a csodás színekről szól, hanem ilyenkor gyógynövényeket is gyűjthetünk, amik igen hasznosak lesznek télen és tavasszal.