Toastmasters, mert a nyilvános beszéd tanulható
Szépen és hatékonyan beszélni? Igen, egy Toastmasters klubban mindez tanulható. Ez a több, mint 80 éves nemzetközi szervezet várja azokat, akik szeretnék elsajátítani a nyilvános beszéd csínját-bínját, leküzdeni a lámpalázat, megtanulni "ööö-zés" nélkül szépen beszélni, és nem mellesleg egy kiváló közösség részévé válni. 2015 februárjában alakult meg az első szegedi klub, Ez a Beszéd Toastmasters Klub néven. A szegedi közösség egyik aktív tagjával, Valkai Csabával beszélgettem arról, milyen a Toastmasters világa. Az interjú végén pedig az érdeklődők hasznos linkek segítségével olvashatnak bővebben erről a nem mindennapi lehetőségről

-Milyen célból kezdtél el keresni egy ilyen lehetőséget?
A jelenlegi munkahelyemre kerülve szembesültem azzal, hogy ezentúl sokkal több új kollégával kell napi szinten tartanom a kapcsolatot. A munkafolyamatok megismerése után rájöttem, a kommunikációs képességeim komoly tatarozásra szorulnak, ha sikeresen akarom venni az akadályokat.
-Hogyan találtál rá a Toastmasters-re?
Igazából a lehetőség talált rám, mert kollégáktól hallottam a szegedi klubról. Akkor úgy tűnt, hogy ez valamilyen kommunikációs képességeket fejlesztő tréning lehet. Kezdetben azt gondoltam, majd csak gyakorlok kicsit és javul a kommunikációm, de pár klubestet megnézve már rájöttem, hogy ebben jóval több lehetőség rejlik. 2 év alatt egyértelműen sokkal több változást hozott az életembe, mint amire számítottam.
-Jellemzően kik látogatják a klubtalálkozókat?
Cégvezető, vállalkozó, alkalmazott, tanár, vagy bármilyen szakterületről érkező új tag tud hasznosítani valamit a klub adta lehetőségekből.
Van, aki prezentációkat, előadásokat tart és szeretné csiszolni a technikáit.
Van, aki (mint én is) új szakterületre "téved", ahol hatékonyabb kommunikációra van szüksége.
Van, aki pedig a munkájában vagy egyetemi tanulmányaiban szeretne több olyan lehetőséget megragadni, aminek szintén a kommunikáció a kulcsa.
-Szerinted mi a legnagyobb előnye egy ilyen klubnak?
A legfontosabb, hogy egy támogató, biztonságos közegben gyakorolva fejlődhetünk a nyilvános beszéd, a prezentációs technikák, és a vezetői szemlélet területén. Ami szintén fontos, hogy itt nincs elvárt belépő szint. Mindenki más kezdeti adottságokkal érkezik, és arra építve tud fejlődni a számára fontos területeken, a saját céljának és a saját tempójának megfelelően.
-Hogyan néz ki egy alkalom?
Egy klubest három fő részből áll. Az elején felkészült beszélők mondják el az előre megírt beszédjüket. A második részben rögtönzéses játékkal gyakorolhatjuk, hogyan tudjuk hatékonyabban összeszedni a gondolatainkat, ha egy adott helyzetben nincs felkészülési időnk a tökéletes válaszra. A végén pedig a beszélőknek és a szerepvállalóknak adunk visszajelzést.
- A klubestek mellett milyen további lehetőségeket kínál a Toastmasters?

Aki tagként idővel a klub vezetőségében is kipróbálja magát, egy újabb szeletét tapasztalhatja meg a saját vezetői képességeinek is. Itt gyakorolható, hogyan kell vezetőként a szálakat mozgatni, és hogyan kell mindehhez hatékonyan kommunikálni.
Klubtagként a másik komoly fejlődési lehetőség a beszédverseny. Minden évben kétszer van versenyszezon, ahol klubverseny szinttől indulva egészen a világbajnokságig el lehet jutni.
Több nyelven is megmérettetheti magát egy versenyző. Én például tavaly Pozsonyban - ahol Kelet-Európa több országának versenyzői mérték össze beszélői tudásukat - a német nyelvű humoros beszéd kategóriájában első helyezést értem el.
- Hogyan segíti a fejlődést egy ilyen klub?
A gyakorlás és a folyamatos visszajelzések segítenek kigyomlálni azokat a típushibákat, amiket szeretnénk elhagyni, és azokat a hibákat is, melyeket a klublátogatás során veszünk észre magunkon és egymáson. A klubesteken a visszajelzés adása is gyakorolható, A munkában is kifejezetten hasznos, ha tudjuk, hogyan lehet a leginkább építő jellegű visszajelzést adni. Ezzel párhuzamosan azt is megtanuljuk, hogyan kell egy visszajelzést fogadni, és abból előnyt kovácsolni. Emellett az önbizalmat is növeli, magabiztosabbak vagyunk éles helyzetben, mert a klubesteken biztonságos környezetben hatékonyan gyakoroljuk, hogyan kell emberek elé kiállni és beszélni.
- Az eddigi tapasztalataid után mik a további terveid?
A klubban, és a munkámban is az a tervem, hogy minden alkalmat megragadjak egy-egy új dolog kipróbálására. Nemrég egy országos beszédverseny szervezésében is segítettem, de a cikkírásba is belekóstoltam. Emellett a saját klubom vezetői csapatában is szeretnék új tapasztalatokat szerezni, jelenleg PR-os pozícióban.
- Kiknek ajánlod a Toastmasterst és hol lehet bővebb információt találni?

Azoknak ajánlom, akik az önbizalmukat és a kommunikációs készségeiket szeretnék alacsony szintről feljebb és feljebb tornászni, és azoknak is, akik vezetőként vagy leendő vezetőként ezirányú képességeiket fejlesztenék.
Az érdeklődők a Toastmasters magyarországi weboldalán is tudnak tájékozódni, valamint Facebook-on is minden klub elérhető. 22 magyarországi klub van, így a legtöbb nagyvárosban jelen vagyunk.
Bővebb információkat az alábbi linkeken találhattok:
http://toastmasters.hu/ - Információk a Toastmasters-ről, mint szervezetről
http://toastmasters.hu/klubok/ - a 22 magyarországi klub városonként
http://www.szegedtoastmasters.hu/ - az Ez a Beszéd Szeged Toastmasters Retorika klub elérhetősége
Vass Attila
fotó: Valkai Csaba
Kihagyhatatlan hazai kirándulóhelyek a nyár végére
Augusztus utolsó heteiben is akad felfedezni való Magyarországon. Cikkünkben olyan változatos úti célokat ismerhetünk meg, ahol történelmi nevezetességek, lenyűgöző épületek és hangulatos kirándulóhelyek várják az utazókat.
Egész nap dolgozunk, mégsem haladunk – miért nem látjuk az eredményt?
Reggel úgy indulunk neki a napnak, hogy ezúttal sikerül minden fontos feladatot elvégezni. A munkaidő végére azonban azzal szembesülünk, hogy hiába voltunk végig elfoglaltak, alig jutottunk előrébb. Ennek hátterében több olyan, szinte észrevétlen szokás is állhat, amely visszafogja a hatékonyságunkat.
Hagyományos kínai orvoslás alapjai – mit tanít az ősi gyógyító szemlélet?
A hagyományos kínai orvoslás (HKO) több ezeréves múltra tekint vissza, és a világ egyik legismertebb természetes gyógyászati rendszere. Bár gyökerei Kínába nyúlnak vissza, ma már világszerte alkalmazzák kiegészítő terápiaként különféle panaszok enyhítésére és az egészség megőrzésének támogatására.
Fenntartható vízgazdálkodás a kertben
A klímaváltozás hatásai Magyarországon is egyre inkább érezhetők: hosszabb aszályos időszakok, hirtelen lezúduló csapadék és egyre forróbb nyarak nehezítik a kertészkedést. A víz értékes erőforrás, ezért ma már nemcsak a pénztárcánk, hanem a környezet védelme érdekében is fontos, hogy tudatosan gazdálkodjunk vele.
Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?
Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.