Mennyit kell inni?
- Dátum: 2020.06.05., 13:20
- Sipos Zsófia
- egészséges, fejfájás, folyadék, gyümölcs, kiegyensúlyozott, környezetvédelem, víz, vízfogyasztás, zöldség
A megfelelő vízfogyasztás az egészséges élet alapfeltétele. A szervezetünk körülbelül 70%-át víz teszi ki, ezért is elengedhetetlen a pótlása.

Mire jó a víz?
A víz olyan a testünknek, mint az üzemanyag. A kiegyensúlyozott működéshez bizonyos mennyiséget muszáj bevinni. Ha keveset vagy talán egyáltalán nem iszunk az először fejfájáshoz, fáradékonysághoz vezet. Hogyha a testtömegünk 10%-ának megfelelő víz hiányzik, az már a keringési rendszert veszélyezteti, 20% felett pedig ennek összeomlása, életveszélyes állapot következik be. Ezért is nagyon fontos, hogy rendszeresen és lehetőleg sokat igyunk.
Mennyi vízre van szükség?
A számok eltérnek női és férfi szempontból, de az életkortól és a testtömegtől is függenek. Gyermekkorban a napi folyadékbevitel egy és két liter között mozog, fiúknál mindig kicsit több, mint lányoknál. Tizennégy éves kor felett már egységesen minimum 2 liter ajánlott nőknek és 2,5 liter férfiaknak. Természetesen ezek irányadó, minimum számok, amelyek az évszakokkal, az időjárással és a mozgás mértékével változnak.
Mikor és mit jó inni?
Vannak időpontok, amikor különösen jó a szervezetnek egy vagy két pohár víz. Rögtön felkelés után érdemes két pohár vizet meginni, ami segít az ébredésben és beindítja az emésztést is.

Nemcsak a víz jó a folyadékpótlásra. Olyan ételeket is fogyaszthatunk, amiknek magas a folyadéktartalma, mint például nyáron a görögdinnye vagy más lédús zöldségek és gyümölcsök.
Akinek nehézkes ennyi vizet meginnia, érdemes kipróbálni a házilag ízesített italokat. Eperdarabokat, citrom vagy narancsszeleteket vagy uborkát is lehet belevágni az innivalóba, ami ettől ízletesebb lesz és több vitamint is tartalmaz.
Hasznos lehet
Sokan vannak, akik egyszerűen elfelejtenek inni, annyira belemerülnek a munkába vagy a tanulásba. A mai világban már erre is létezik egy applikáció, ami emlékeztet, ne felejts el meginni egy pohár vizet.
Mások hasznos tipp a kulacs. Érdemes beszerezni egy jó kulacsot, amit mindenhová el lehet vinni és így bármikor tudjuk használni. A környezetvédelem mellett a folyamatos vízpótlást is elősegíti

A megfelelő folyadékpótlás az egészséges életmód kulcsa. A fizikailag és szellemileg produktív életet alapvetően meghatározza, hogy mennyit iszunk. Az elegendő mennyiségű és jó minőségű víz fogyasztása a kiegyensúlyozottságra is hatással van.
Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt
A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?
Lelassult anyagcsere okai
A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?
Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet
Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.
Capgras-szindróma, ha az ismerős ismeretlen
Van úgy, hogy megismerjük a körülöttünk lévőket, de azt gondoljuk, hogy mégsem ők azok, ilyenkor állhat a háttérben Capgras-szindróma.
GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?
Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.