Menü

Segítség az államvizsgához

Minden egyetemista életében eljön a pillanat, amikor számot kell adnia az elmúlt évek tanulmányaiból. Ez egy igazán stresszes időszak, ráadásul az legtöbb tanuló ilyenkor úgy érzi, nincs elég ideje arra, hogy az összes tudás a fejébe kerülhessen. Elvégre hat félév tananyagáról cseppet sem könnyű beszámolni.

Első helyen a stresszoldás

Érthető módon a záróvizsga gondolata meglehetősen riasztó. Ilyenkor könnyedén kezdünk stresszelni akár egészen apró dolgokon is, mint például hogy a kutyasétáltatás miatt eggyel kevesebb tételre lesz majd idő. Ez viszont csökkenti a produktivitást, hiszen rettentő nehéz koncentrálni, amikor a fejünk ilyen aggasztó gondolatokkal van éppen tele. Szerencsére ma már számos hatékony stresszoldó módszer létezik, amelyekkel visszanyerhető a lelki béke és zavartalanul folytatódhat a tanulás.

Az egyik legegyszerűbb módszerek közé tartoznak a különböző légzőgyakorlatok. Ha a feszültség a tetőfokára hág, akkor érdemes bevetni a 10 légzés technikáját. A kivitelezése igazán egyszerű. Csak vegyen 10 mély lélegzetet, miközben kellemes, örömteli dolgokra gondol. A kilégzéskor pedig képzelje el, hogy a szervezetéből kioldódik az idegesség.

Különböző gyógyteák is hatékony segítséget nyújthatnak ilyenkor. A kamilla és a citromfű egyaránt nyugtató hatásúak. Gyógyteáról lévén szó, célszerű mindenféle ízesítés nélkül fogyasztani, mert így képes maximálisan kifejteni a hatását. Egy bögre forró tea után már lényegesen könnyebb lesz a memorizálásra összpontosítani.

Felhalmozás

Ez a legnehezebb lépés, főleg egyetemistáknál. Gimnáziumban mindig volt egy könyv, vagy az órai jegyzet, ami elég volt a témazáróhoz, de egyetemen, én legalábbis mindig azt éreztem, hogy nincs miből tanulni (ez ugyanaz az érzés, mint amikor a teli szekrény előtt nincs mit felvenni).

Más jegyzeténél döbbentem rá, hogy mennyivel jobb lett volna, ha én jegyzetelek, mert az az én logikám szerint az én írásommal készült, szóval tanulni is könnyebb belőle.

Ha van jó órai jegyzet, akkor nyert ügyünk van, ha nincs, akkor indul a vadászat, könyvtárban, interneten.

Bármit is találsz nyomtasd ki, fénymásold le, megéri. Ha számítógépről tanulsz olyan kísértésnek vagy kitéve, aminek ellenállni szinte lehetetlen.

A könyveket szerezd be és amikor megvan ami kell, állj le! Ez sem könnyű, mert az ember hajlamos azzal hitegetni magát, hogyha sok mindenből tanulunk, akkor sok mindent fogunk tudni, de sokszor csak bepánikolunk a mennyiségtől.

Főleg rövid idő alatt, nem lehet 1 méter magas kupacokat megtanulni, szóval érdemes a lényegre koncentrálni és inkább kevesebbet megtanulni, de azt tudni, mint mindent akarni és semmit se tudni. Ide tökéletesen passzol az "aki sokat markol, keveset fog" mondás.

Jegyzetelés

Akkor is, ha jegyzetből tanulunk érdemes jegyzetet készíteni. Mivel nem tudjuk kimásolni az egész eredeti szöveget, az agyunkban új összefüggéseket keresünk, kezdjük megérteni az egészet és ez a tanuláshoz vezető úton a következő lépés.

Az államvizsga-bizottság tagjai is emberek

Az államvizsgához rengeteg szorongás, félelem kapcsolódik azoknak a fejében, akik még előtte állnak. És nagy megkönnyebbülésről számolnak be, akik már túl vannak rajta. Többnyire azt is elismerik a sikeres vizsgázók, hogy a bizottság tagjainak nem az a célja, hogy a jelölteket porig alázzák. Ugyan a szakma jeles képviselőit osztják be vizsgabizottságokba, de jó tudni, hogy néha nekik sincs túl sok kedvük fél vagy egész napokat üldögélni egy levegőtlen, felforrósodott szobában. Jelentősen emeli a hangulatukat, ha legalább néhány apró intellektuális kihívást és örömet tartogató gondolattal szembesülnek a hosszú vizsganap során.

Nálad jobban senki nem ismeri a témát!

Nyugodtan félreteheted a kisebbrendűségi érzésed az államvizsga idejére. Még akkor is, ha nagyon neves szakemberekből álló bizottság előtt mutatod be a munkád, szinte biztos lehetsz abban, hogy nálad jobban senki nem ásta be magát a téma mélységeibe. Különösen akkor, ha alapos kutatómunkát végeztél, és az elmúlt fél évtized meghatározó forrásai mellett a kevésbé neves szerzők anyagait is feldolgoztad. A vizsgáztatók ugyan az alapelvekkel, fontos szerzőkkel minden bizonnyal találkoztak már, de a részletekkel kapcsolatban nagy valószínűséggel meggyőzhetőek.

Tanulást segítő vitaminok, olajak

Ahhoz, hogy az agyunk a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa, és bírja az igénybevételt, elengedhetetlen, hogy óvjuk az egészségét és segítsük a működését.

A tanulást meg tudod támogatni az alábbi ételekkel, italokkal, vitaminokkal:

Halak, Omega 3 készítmények

Citromos víz

Ginkobiloba (tea, vagy kapszula)

Zöld tea

Lecitin

Mozgás és az agyféltekék összehangolása tanulás közben

Fontos, hogy kellő figyelmet fordíts arra, hogy a tested, elgémberedett végtagjaid megmozgasd. Ezáltal több oxigénhez jut a szervezeted, nő a koncentráció képességed, és jobban fogsz majd tudni tanulni is, így pedig bőven megéri a befektetett energiát. Igazán nagy erőt, energiát képes adni, ha akár 5-10 percre átmozgatod magad. Remek és roppant egyszerű kineziológia gyakorlat ehhez, ha a két kezed összekulcsolva, előremutatva, hatalmas, balra felfele kezdődő fekvőnyolcasokat (végtelen jeleket) rajzolsz a levegőbe. Ezek segítenek, hogy a két agyféltekéd harmóniába kerüljön egymással, jobban tudjon működni. Ezen kívül egy kis séta, törzskörzés, vagy bármilyen mozgásforma, amit szeretsz segíthet hogy felfrissülj a tanulási szünetekben.

Fontos, hogy rendszerezd a tananyagot, rendezd el a papírjaidat, tollakat! Legyen minden a helyén, hiszen ez segít abban, hogy ne kalandozzon el feleslegesen az elméd, ne hasson rád a környezet károsan.

Szerző: Udvari Fanni

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Klímakarbantartás: miért fontos?

A hirtelen beköszönő nyárias meleg lassan aktuálissá teszi a klímahasználatot, s ekkor különösen ajánlott otthonunk, autónk fertőtlenítése, hiszen a klímarendszerben számos kórokozó megtelepszik. A klíma karbantartása több okból is fontos, ám a menete bonyolultabb, minthogy azt házilag is teljeskörűen el lehessen végezni.

Hogyan segíthetnek a kék színű ásványok?

A kék szín, a vízenergia színe. A víz pedig a tudást, az érzelmeket, az emberi kapcsolatot és az emberek közötti kommunikáció eleme. A kék szín a tudás, a nyugalom, a béke, az érzelmek és tudásvágy szimbóluma is.

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.