Menü

Szeresd (meg) a reggeleket!

Szeretem a reggeleket. Tényleg. Azt a koránkelős, napfelkelte előttit, azt a halkan kávézósat, azt a papucsos, köntösös, pizsamásat. Amikor bármit is csinálok, akár sport, akár munka, akár vasalás, akár olvasás, akár semmi, azt teljes nyugalomban és csendben tehetem. Ezen pedig a karantén sem változtat. Home office ide vagy oda, én ugyanakkor kelek.

Annyi minden bizonytalan, a reggelek állandóak. Az én reggelem fix. Az én hajnali „én időm” maradt és továbbra is szeretem a legjobbat kihozni belőle.

Mi mindent? Ó, mondom!

Kényeztető fürdőszoba-wellnesst. Arcpakolást. Arcradírral meg hajmosással meg minden olyan dologgal, amihez jó egy óra egyedül a fürdőszobában.

Turmixokat. Ezeket mondjuk nem célszerű akkor zümmögtetni, mikor a banda alszik, de bekészíthető a turmixgépbe és amikor reggelihez érkezik a család, csak beindítja valaki és pár perc múlva ott is a friss gyümölcsturmix, banánnal, mézzel, fahéjjal.

Vasalást. Én amúgy nem szeretek vasalni, de ha valamikor nem szeretek, az az, mikor a gyerekek ott hemzsegnek körülöttem és kapkodás az egész. Akkor már inkább nyugiban reggel, amíg alszanak.

Meditációt. Már régóta ki szeretném próbálni a meditációt, régebben volt is ilyesmi relaxációs zeném, meg minden, az elhatározás megvolt, aztán elmaradt, de most lenne rá idő. Jógázni, meditálni, relaxálni. Namaste. Vagy hogy is mondják…

Reggelit! Készíts egy igazi gazdag, tápanyagdús és csábító reggelit! Annak a család biztosan örülne, s az illatokra a gyerekek is hamarabb kiugranának az ágyból, mintha felöltözés és mosakodás lenne az ébresztő utáni első néhány teendő.

Olvasást! Nagyon jó reggel megírni néhány emailt, elolvasni a híreket, vagy folytatni egy jó könyvet egy bögre tea mellett.

Nem véletlenül hagytam a legvégére, nekem a reggel egyet jelent a sporttal. A reggeli kocogás a napfelkeltében, vagy egy kis torna otthon, esetleg egy reggel, amit a konditeremben kezdek, az az egész napomat megkoronázza, arról nem is beszélve, hogy nem kell azon gondolkodnom, mikor férjen bele a napomba az edzés.

Bármit is válassz reggeli én-időnek, a lényeg, hogy csupa kellemes, kényeztető, dolgokkal töltsd meg! Persze dönthetsz úgy, hogy nem kelsz korábban, tovább alszol, mert az is éppoly kellemes és kényeztető, viszont akkor lemaradsz olyan élményekről és érzésekről, amit semelyik más napszakban nem kapsz meg.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Watson-coaching

A coach szó a mai világban már teljesen mindennapos, de nem mindegy, hogy melyik fajtájáról beszélünk.