Menü

Variációk forró italokra

Amikor a hideg utcán végre hazafelé kanyarodom, már előre örülök, hogy melegíthetek valami finom meleg italt, egy bögre kakaót a gyerekeknek, vagy gyömbéres-mézes teát, esetleg este a párom készít egy kis forralt bort, vagy alkoholmentes puncsot. A téli időszak úgy tűnik, kitart még egy darabig, miért is ne lehetne az elmúlt adventi vásárok hangulatát kicsit visszaidézni. Rám jellemző, hogy még ünnepek után is szeretek kicsit ünnepi hangulatban maradni. Egy ízletes fahéjas, gyömbéres, mézes tea nemcsak a lelkünket melengeti meg, hanem az immunrendszerünket is remekül erősíti.

A kávékból igazi különlegességet varázsolhatunk néhány aroma hozzáadásával, például csipet fahéjjal, vagy karamellel elkészítve, tejszínhabbal tálalva szinte otthon is cukrászdában vagy kávézóban érezhetjük magunkat. A diétázóknak sem kell erről lemondani, hiszen manapság már a cukormentes tejszínhab, vagy csokiöntet beszerzése, vagy elkészítése sem okoz problémát.

Akik a koffeint kerülik, vagy a kávé íze, kávézás élménye miatt isznak a fekete nedűből, ők válogathatnak a számtalan márkájú és fajtájú koffeinmentes kávékból is, ki kell tapasztalni, melyik ízlik legjobban.

Akik nem idegenkednek tőle, és nem tartják rossz ízűnek, rendkívül sok gyógynövényteából választhatnak, amelyek számtalan pozitív hatást gyakorolnak a szervezetünkre, s jót tesznek a testünknek és a lelkünknek egyaránt.

A stressz és a mindennapokkal járó apróbb-nagyobb kellemetlenségek kezelésére jó ötlet bekuckózni és elengedni a feszültséget egy finom, vagy legalábbis egészséges gyógynövényes ital kíséretében. „Fűben-fában orvosság” – ismerjük a mondást, nagyanyánk is előszeretettel alkalmazták a gyógyító növények erejét, miért ne tennénk ez mi is?

Természetesen az óvatosság nagyon fontos ezeknél a teáknál, s csak az előírt mennyiséget szabad fogyasztani, terhesség és szoptatás esetén pedig orvossal kell egyeztetni, hogy szabad-e inni őket, és ha igen, melyikeket.

A gyümölcsteákon kívül érdemes megismerni az anyagcseregyorsító és stresszoldó zöld tea, a gyulladáscsökkentő, nyugtató és immunrendszer erősítő kamillatea, a szorongásoldó és alvást segítő macskagyökértea, valamint a frissítő, béltisztító, méregtelenítő mentatea áldásos hatásait.

A téli fagy olvasztójának számít a forró csokoládé, melyet forró tejjel, kakaóporral és tejcsokoládéval, no meg az elmaradhatatlan tejszínhabbal készíthetünk el pillanatok alatt, például vendégváró finomságként, melyet akár növényi tejekkel is megvalósíthatjuk. Megkóstolhatnánk a gőzölgő tejet is, ennek elkészítéséhez 6 evőkanál méz, 1 liter tej, 1 teáskanál őrölt fahéj és pár darab szegfűszeg kell, valamint frissen reszelt szerecsendió.

Válogassanak minden napra az ötletekből, italokból, melyek átmelegítenek a téli estéken, s oldják a hétköznapok feszültségeit. A mai napomat tekintve én este a forralt borra szavaznék.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

Lelassult anyagcsere okai

A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Capgras-szindróma, ha az ismerős ismeretlen

Van úgy, hogy megismerjük a körülöttünk lévőket, de azt gondoljuk, hogy mégsem ők azok, ilyenkor állhat a háttérben Capgras-szindróma.

GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?

Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.