Menü

Hogy a növények télen is jól érezzék magukat…

„Ki a virágot szereti…” Rossz ember nem lehet. Én nem szeretnék rossz ember lenni, a virágokkal pedig semmi bajom, de valamiért ők nem szeretnek engem – mondtam is a barátnőmnek, aki közölte, fogadjak el tőle egy olyan virágot, ami tuti bírja (mellettem) és nem kényes, igénytelen növény, jól tűr minden körülményt, tutira sose megy tönkre. Na, nálam még az is elhervadt. Pedig minden valamire való nőnek, asszonynak, anyának tele van a háza szebbnél szebb szobanövényekkel, színes kerti virágokkal. Hogy a túróba kell ezt csinálni? Nem tudom.

De pedig most nyár óra jó vagyok, mert egy ideje vannak virágaim. Még mindig élnek. Nem mentek tönkre. Megvannak. Nem túl sok, de van egynél több. Csak ugye jön a tél. Nagyon örülnék, ha lenne az életemben akárcsak egyetlen olyan növényke is, ami egy szezont, egy évet kitart mellettem. Ezért most, hogy jön a hideg, el kell olvassam, mit csináljak, hogy nekik jó legyen és kibírják tavaszig, hogy normális nőként én is kitehessem a teraszra, mint az a többi anyuka azt sok színes cserepes …. izét. Aki hasonló problémákkal küzd a virágok terén, az tartson velem.

A növényeknek sem a fagy, sem a száraz, fűtött szoba nem tesz jót. Télen az ápolásuk több szaktudást igényel. Vajon jó nekik az ablakban? Nem bántja őket a fűtés? Ki lehet nyitni rájuk az ablakot? Azt még én is tudom, hogy a tél beköszöntével a növények életfunkciója kicsit lassul, ezért nyugalmi időszakban csak mérsékelten kell öntözni őket.

A szobában tartott növényeknél figyelembe kell venni, hogy a fűtés miatt a lakásban a levegő szárazabb lesz, emiatt időnként ajánlott némi vizes permetezés, felfrissíti őket.

A balkonon tartott, fagyérzékeny virágokat úgynevezett teleltetőhelyre kell vinni. Miután eltávolítottuk róluk az elszáradt leveleket, hajtásokat és az esetleges kártevőket, a fajtájuknak megfelelően sötét vagy világos helyre kell tenni őket.

Nekem többnyire kaktuszaim vannak momentán otthon, ezek teleltetésénél arra kell figyelnem, hogy kaktuszok hogyan igénylik a téli pihenőt. Hiszen a legtöbb faj csak akkor virágzik nyáron, ha télen ideális körülmények között pihenhetett. „Száraz, hűvös és világos” – ezek az alapvető szabályok, ezt a hármasságot kell szem előtt tartsam, mikor ma telelő helyet keresek nekik otthon. A legfontosabb hármas szempont: száraz, hűvös és világos legyen a hely. A legfontosabb a kaktuszok teleltetéséhez egy száraz hely. Ha nedvesség éri őket, könnyen kirohadhatnak.

A második követelmény a hűvösség. Ideális hőmérséklet az 5-10 Celsius fok, legalábbis általában a legtöbb fajnál. A harmadik feltétel a világosság. A legideálisabb a teleltetésre egy fűtés nélküli szoba, lépcsőház-olvasom. Nagyszerű. Esetleg pince, garázs? Mert oda el tudom helyezni a kis cserepes élőlényeket. Az vajon elég száraz?

S végül: mettől meddig? A teleltetést ősz végén kell elkezdeni, fokozatosan csökkentve az öntözésüket, majd a hideg beálltával némelyiket elegendő 2-3 hetente öntözni, vagy teljesen beszüntetni.

A virágok teleltetése tudatosságot és türelmet igénylő feladat, de biztosan megéri a fáradság: a gondoskodást a növények gyönyörű életteli zöld levelekkel, virágokkal, hajtásokkal hálálják meg, s pompás díszei lesznek tavasztól a terasznak, erkélynek, szobáknak.

Tilos sóval felszórni a járdát – helyettesítsük környezetbarát módon

A téli hónapokban a csúszós járdák komoly balesetveszélyt jelentenek, ezért a síkosságmentesítés elengedhetetlen. Sokan azonban még mindig automatikusan a sóhoz nyúlnak, holott ez nemcsak környezetkárosító, hanem jogszabályba is ütközik.

Extrém hideg idején is felelősek vagyunk az állatokért

Az elmúlt években egyre gyakoribbak az extrém időjárási helyzetek, amelyek nemcsak az embereket, hanem a háziállatokat is komoly kihívás elé állítják. A tartós hideg, a fagy, a szél és a csapadék különösen veszélyes lehet a szabadban tartott kutyák számára.

Színes és fagytűrő balkonnövények — így tedd vidámmá a téli erkélyt

Télen kevesebb a szín — csupaszak a fák és a havas táj is csak ritkán pótolja a sok hónapon át tartó szürkeséget. Sok országban, ahol napfény is ritkán jut a tél folyamán, az emberek színes falakkal, vidám lakberendezéssel és burjánzó növényekkel igyekeznek ellentételezni a lehangoló külvilágot.

A fagyöngy – karácsonyi jelkép és gyógyító növény

Mindenki ismeri a fagyöngyöt, amit nem csak a fákon látunk csomókban, hanem leszedve a karácsony egyik jelképe, de ez a növény egy dísznél sokkal több.

Miért fontos rendszeresen tisztítani a kárpitot, matracot és szőnyeget?

A lakások és irodák komfortja nagymértékben függ a bútorok, szőnyegek és matracok tisztaságától. Bár sokan csak a látható szennyeződéseket veszik észre, a kárpit, a matrac és a szőnyeg rendszeres tisztítása nem pusztán esztétikai kérdés, hanem egészségügyi szempontból is kiemelten fontos.