Menü

Granola, az egészséges reggeli - receptekkel

A granola nem is olyan régen tört be a magyar piacra, azóta is töretlen a népszerűsége. A finom ropogós reggelinek senki sem tud ellenállni. Az elkészítésében pedig az a legjobb, hogy szabadon belerakhatunk bármit, amit szeretünk és kihagyhatunk mindent, amit nem!

Hozzávalók:

4 csésze zabpehely
2 csésze diákcsemege
1 evőkanál chiamag
ízlés szerint datolya és olajos magvak
ízlés szerint fahéj és mézeskalácsfűszerkeverék
1 csésze rizstej (vagy más növényi vagy hagyományos tej)

A hozzávalókat a felsorolt sorrendben keverjük össze egy nagy tálban. Melegítsük elő a sütőt 150 fokra, majd 10 percig süssük a tepsiben elrendezett granolát. 10 perc után forgassuk át és amikor már szépen átsült, készen is van!

Nyugodtan fogyasztható tejjel, joghurttal és sok sok gyümölccsel, nem feltétlenül reggelire, napközbeni nasinak is tökéletesen megfelel!

Müzliszelet

Inkább nassolnivaló, mint reggelire, de a müzliszelet így is nagyon tápláló lehet.

Hozzávalók:

25 dkg zabpehely
1 db nagyobb alma
2 db érett banán
1 evőkanál méz
15 dkg aszalt meggy
20 dkg mandula
10 dkg mazsola
3 evőkanál olaj
1 teáskanál fahéj
1 rúd vanília

Összetörjük a banánt és egy tálban hozzákeverjük az almát mézzel, olajjal, fahéjjal és a vanília kikapart magjával.

Ezt követően a mandulát megpirítjuk, majd miután kihűlt ledaráljuk. Az aszalt meggyet és a mazsolát is kisebbre vágjuk, majd mindezeket összekeverjük a többi hozzávalóval.

Melegítsük elő a sütőt 160 fokra, majd egy sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomkodjuk bele egyenletesen a masszát. Körülbelül 15 perc alatt készre sütjük és kihűlve felszeleteljük.

Jamie Oliver müzlireceptje

A népszerű brit séf is előállt egészséges receptekkel, köztük müzlirecepttel is.

Hozzávalók:
20 g mandula
20 g kesudió
20 g makadámdió
20 g szezámmag
20 g napraforgómag
20 g lenmag
100 g aszalt gyümölcsök
400 g nagy szemű zabpehely
1 kávéskanál fahéj

Vágjuk nagyobb darabokra a dióféléket, amiket serpenyőben pirítsunk meg. Az aszalt gyümölcsöket is vágjuk fel kisebb darabokra. Majd a zabpehellyel keverjük össze őket, ízlés szerint hozzáadva a fahéjat. Az összekevert hozzávalókat egy jól zárható dobozba tegyük el, majd elővételkor reggelire tálaljuk joghurttal, friss gyümölcsökkel.

Moringa levél – a csodák fájáról

Megannyi kapszula, tea, étrendkiegészítő vár minket a polcokon, de van egy köztük, ami rendkívül sok vitamint és jótékony összetevőt tartalmaz. Ez a moringa.

Gyümölcsök és zöldségek az őszi időszakra

Az év minden időszakában szükségünk van a gyümölcsök és zöldségek jótékony hatásaira, de nézzük, hogy melyeket érdemes ősszel bevetni.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

Kuszkusz jótékony hatásai – Miért érdemes beépíteni az egészséges étrendbe?

A kuszkusz egyre népszerűbb alapanyag az egészségtudatos táplálkozásban, hiszen gyorsan elkészíthető, sokoldalúan felhasználható és értékes tápanyagokat tartalmaz. De vajon milyen jótékony hatásai vannak a kuszkusznak, és hogyan segítheti a kiegyensúlyozott étrend kialakítását?

Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra

A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.