Menü

Táborozás felnőttként

A felnőtt táborok egyértelműen teljesen mások, hiszen más dolgok hangsúlyosak az esetükben. A gyerektáborok célja, hogy nagyjából egy korosztályú gyerekeket gyűjtsön össze valamilyen hasonló érdeklődés, hobbi alapján. A szülők motivációja pedig az, hogy míg ők dolgoznak, gyermekük értelmes programok keretei között, felnőttek felügyelete alatt töltse a napjait, miközben új dolgokat tapasztalhat és tanulhat meg. Így nemcsak „eltelik” az ideje, hanem hasznosan tölti azt el. Ezeknek a témája elég változatos: sport, zene, tánc, kézműveskedés, olvasás, és a sort lehetne folytatni még rengeteg elemmel. Az ifjúsági táborok már kicsit mások: csak bizonyos tematikájú táborokat találunk, általában a lakóhelyünktől távolabb, és ezek a legtöbbször nem napközis, hanem egész hetes táborok, helyben alvással. A felnőttek számára megrendezett táborok pedig még specifikusabbak, ráadásul általában a lakóhelytől jóval messzebb találhatjuk meg őket. Ezeknek éppen a környezetből való kizökkentés, a mindennapoktól való eltávolodás a célja.

Felnőttként furcsán hangozhat az a mondat, hogy „a jövő héten táborba megyek”. Mégis érdemes keresni magunknak egy ilyen programot. Nem egyszerű őket megtalálni, általában valamilyen közösség szerbezésében jönnek létre. Lehetnek vallási, spirituális, önfejlesztő tematikájúak, lehetnek valamilyen művészeti ág (például tánc, zene) köré szerveződő programok, lehetnek sporttal kapcsolatosak, tehát igazi sokszínűség a jellemzőjük. Viszont érdemes követni az olyan táborok leírását és hirdetéseit, amelyek minket szorosan nem érdekelnek. Előfordul ugyanis, hogy egy falusi, vidéki környezetben megrendezésre kerülő népművészeti tábor nem is igényel egész napos ottlétet, hanem többféle fakultatív programmal rendelkezik, például, főzés, kerámiák készítése, ékszerkészítés, túrázás. De vannak olyan sporttáborok is, amelyeknek választhatóak a programjaik, tehát ha mi csak a csapatsportokban szeretnénk részt venni, akkor a fennmaradó időnket szánhatjuk önálló mozgásra. pihenésre. A szabadság pedig az egyik legpozitívabb tulajdonsága a felnőtt táboroknak.

Felnőttként a mindennapokban benne ragadni sokkal könnyebb, mint fiatalabb korban. Ezért még fontosabb, hogy olykor olyan környezetbe is kerülhessünk, amelyben gyökeres ellentétét tapasztaljuk a megszokottaknak. Tehát, aki csak teheti, adjon a felnőtt táboroknak egy esélyt!

Szeptember a kertben – mik a legfontosabb teendők?

A szeptember a betakarítás és az őszi munkák ideje. Ilyenkor érdemes gondoskodni a gyepről és előkészíteni a növényeket a hidegebb hónapokra. Ha most kellő figyelmet fordítunk a kertre, tavasszal sokkal szebb látvány fogad majd bennünket.

Őszi gyógynövények, ezeket keresd

Az ősz nem csak a levelek hullásáról és a csodás színekről szól, hanem ilyenkor gyógynövényeket is gyűjthetünk, amik igen hasznosak lesznek télen és tavasszal.

Augusztusi fűszernövények, melyeket most rakj el későbbre

Szerencsére sokféle fűszernövényt tudunk akár balkonon is termeszteni, amiből augusztusban érdemes eltenni későbbre. Nézzük, mik ezek.

Fenntartható vízgazdálkodás a kertben

A klímaváltozás hatásai Magyarországon is egyre inkább érezhetők: hosszabb aszályos időszakok, hirtelen lezúduló csapadék és egyre forróbb nyarak nehezítik a kertészkedést. A víz értékes erőforrás, ezért ma már nemcsak a pénztárcánk, hanem a környezet védelme érdekében is fontos, hogy tudatosan gazdálkodjunk vele.

Természetes védekezés a parlagfű-allergia ellen

Augusztus beköszöntével Magyarországon emberek százezreinek keseríti meg a mindennapjait a parlagfű virágzása. A pollenszezon ilyenkor éri el csúcspontját, és az allergiások számára szinte elkerülhetetlenné válnak a kellemetlen tünetek.