Menü

Tudnivalók a vegán életmódról

A veganizmus az, amikor semmilyen formáját nem támogatod az állathasználatnak, amelynek az eszményi végkifejlete az állatok állatok tárgyként kezelésének megszűnése. A veganizmus semmi egyébről, csak az állatokról szól. Ezt még pontosabban és érthetőbben leszűkítve az állatok élethez és szabadsághoz való jogairól. Egészen lecsupaszítva pedig a veganizmus nem más, mint egy állatfelszabadítási törekvés. Tehát alapvetően nincs étrendi, egészségügyi, sem környezetvédelmi veganizmus, mert a vegán mozgalom nem az egészségünk vagy környezetünk megóvásáról szól. Ugyanakkor megtévesztően szoros összefüggésben érezheted az utóbbiakkal, hisz például a növényi étrend (nem étrendi veganizmus) hozadéka lehet az egészség megőrzése, valamint a fenntarthatóság. Erre mutatok egy jó receptet:

Sárga krémleves

Hozzávalók

1 kisebb sütőtök
2 sárgarépa
2 krumpli
2 kisebb gyömbérgumó
8 pohár víz
egy üveg kókusztej
csipetnyi koriander
szerecsendió

fehérbors

Elkészítés

Vágjuk fel a tököt, szedjük ki belőle a magokat. Fordítsuk húsával lefelé, és tegyük be egy tepsibe a 170-180 fokra előmelegített sütőbe, majd egy fél deci vizet öntsünk hozzá. A krumplikat tegyük egy másik tepsibe és szintén mehet be a sütőbe a sütőtök alá. Körülbelül 50 perc alatt süssük teljesen puhára mind a kettőt. A 8 pohár vizet tedd oda a fazékba főni, és a meghámozott, feldarabolt sárgarépát és gyömbért tegyük bele. Körülbelül fél órát főzzük. A krumplit és a sütőtököt kanalazzuk hozzá a megfőtt répához, gyömbérhez és a kókusztej hozzáadása után turmixoljuk ezt az egészet össze.

Tippek, ahhoz, hogy egészségesen csináld

A vegán életmód gyakran megoldást nyújthat különböző emésztési betegségekre, étel intoleranciára és allergiára, bőrbetegségre, és bizonyos nőgyógyászati gondokra. Nem egy vegán életmódra áttérő nő nyilatkozott rohamos javulásról a menstruációs ciklusait illetően, mind a görcsök megszűnésének tekintetében, mind más tényezők javulásában. Emellett kiváló megoldást kínál a laktóz- vagy gluténérzékenyek számára, és a cukorbetegséggel küzdőknek is! Természetesen ezek a pozitívumok úgy is elérhetőek, ha nem teljesen váltunk vegán életmódra, hanem csak beépítjük azt a „normál” étrendünkbe, mindazonáltal, akit vonz ez az életstílus, az ne habozzon, veszíteni biztosan nem fog semmit, de nyerni annál többet! Sokan arra kíváncsiak, hogy milyen növényi forrásból tudjuk fedezni a szervezet fehérje- és vasszükségletét.

Fehérjeforrás: hüvelyesek (bab, borsó, lencse, tofu), magvak (dió, mogyoró, napraforgó), gabonák (tönkölybúza, zab), tejtermékek.

Vast tartalmaz: mák, cékla, aszalt szilva, aszalt sárgabarack, búzacsíra, zabpehely.

Alapanyag szempontjából használjunk minél többféle élelmiszert. A lusta vagy éppen túlzottan lefoglalt ember gyakran kifelejti az olyan értékes, egészséges és olcsó élelmiszereket, mint az alma, vagy más gyümölcsök. Törekedjünk rá, hogy minen nap vigyünk be valamit az alábbi kategóriákból: gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, gabonafélék, magvak, csírák lakto vegetariánusok fogyasszanak tejterméket. A vegánok pedig növényi tejeket és növényi tejtermékeket. Ételként elkészítve pedig a következő ételfélék kerülhetek az asztalunkra napi rendszerességgel: kenyérfélék, levesek, főzelékek, sült és rántott zöldségek, rakott ételek, tésztafélék, rizs- és gabonafélék, saláták. A természet újra éledezik, megjelennek azok az első zöldek, melyeket a legtöbb ember csak haszontalan gazként tart számon, pedig aki kicsit jobban megismeri őket, számtalan hasznos tulajdonságát fedezheti fel nekik. Ilyen a tyúkhúr, a gyermekláncfű. Egyik kedvező hatásuk, hogy nagymértékben elősegítik a szervezet méregtelenítését, tisztulását, támogatják a máj munkáját, melyre a tél után nagy szükségünk van.

Az egészséges vegán étrenden élő emberek véréből kimutatták, hogy a táplálkozásnak köszönhetően számos betegség kialakulása megakadályozható.

Szerző: Udvari Fanni

Torkos Csütörtök – a nap, amikor féláron ünnepel a gasztronómia

A Torkos Csütörtök hosszú éveken át a hazai vendéglátás egyik legjobban várt eseménye volt. A farsangi időszak lezárásához kapcsolódva, hamvazószerda utáni csütörtökön rendezték meg, és az volt a lényege, hogy az akcióhoz csatlakozó éttermek jelentős kedvezményt adtak a teljes fogyasztásra.

40 nap, ami rólad szól – Elkezdődött a nagyböjt, itt az idő változtatni

Hamvazószerdával hivatalosan is elindult a 40 napos böjt időszaka, ami nemcsak az egyházi év fontos része, hanem remek lehetőség arra is, hogy egy kicsit rendet tegyünk magunkban.

Selymes, gyors és elronthatatlan – Miért népszerűek a krémlevesek?

Van valami egyszerű és időtálló abban, amikor egy tál gőzölgő vagy éppen hűsítő krémleves kerül az asztalra. Nem hivalkodik, nem túlbonyolított, mégis finom. Az elmúlt években éttermek szezonális kínálatában, street food helyeken és az otthoni konyhákban egyaránt megjelent. Azonban miért lett ennyire népszerű, és miért érzik sokan azt, hogy ez az a fogás, amit nem lehet elrontani?

A ricinusolaj: természetes csodaszer vagy túlértékelt házi praktika?

A ricinusolaj évszázadok óta ismert és alkalmazott növényi olaj, amelyet a ricinus növény (Ricinus communis) magjából sajtolnak. Sűrű, halványsárga színű folyadék, jellegzetesen viszkózus állaggal. Bár sokan „csodaszerként” emlegetik, érdemes közelebbről megvizsgálni, mire valóban jó, és mikor kell óvatosnak lenni vele.

Szója és pajzsmirigy: valódi kockázat vagy túlzott aggodalom?

Az élelmiszeripar az 1950–60-as évektől kezdve ismerte fel a szójafehérjében rejlő gazdasági potenciált. A vegetarianizmus és a veganizmus térnyerésével párhuzamosan a szója egyre több termékben jelent meg, nemcsak önálló élelmiszerként, hanem rejtett formában is: fehérjedúsítóként, állományjavítóként, sűrítő- vagy stabilizáló adalékanyagként. A fogyasztás növekedésével azonban felmerült a kérdés: milyen hatással van a szója a pajzsmirigy működésére?