A szóbeli nyelvvizsga stressze

Görnyedek a jegyzeteim felett, a szóbeli nyelvvizsga előtti este. Vihar előtti csend. Minden békés. Majd jött egy szikra és csokorba szedtem az ilyenkor kapott vagy adható legjobb tanácsokat, hogy mindenki a helyzetéhez képest nyugalommal a szívében méretessen meg az angol/német/francia vagy a jóég tudja milyen szóbeli nyelvvizsgán.

Minden vizsga pótolható. Kár a dramaturgia túlzásokért. Persze, ha nem sikerül, az pénzbe kerül és nem is kevésbe, de alapvetően nincs vége a világnak. Fontos, hogy a kívánt, jövőbeli végzettségünknek legjobban passzoló nyelvvizsgatípust válasszuk, különben többször fogunk abba "a bizonyos folyóba lépni". Nagy szerepe van itt a középiskolai tanároknak, akiknek elvileg előre meg kéne szerveznie a folytatódó tanulmányok mellé párosítandó nyelvi tudás megszerzésének forgatókönyvét. Sajnos ma már sok képzés, elsősorban a turisztikai és a gazdaságiak szaknyelvvizsgát várnak el. Itt nem sokra megyünk a klasszikus Rigó utcai nyelvi papírokkal. Ilyenkor jó ötlet a felsőfokú nyelvvizsgában gondolkodni, az a legtöbb helyen kiváltja a szaknyelvi vizsgát.

A tudás nem vész el, csak átalakul. Ha már van nyelvvizsgánk, de annál pont eggyel jobb kell, ne keseredjünk! Minden papír, minden teszt, minden megmérettetés minket szolgál, segít. Rutint ad és a meglévő tudást segíti összegezni. Az alapfokú nyelvvizsga igaz, hogy már semmit sem ér, de ugródeszkának még mindig kiváló a nagyobb célok előtt, főleg általános iskolában.

A vizsgáztatót az érdekli amit tudsz és nem az, amit nem tudsz. Ha valaki több nyelvet keverve, habogva bábeli zűrzavarba kerül az nagyon rosszul néz ki. Fontos tisztában lenni a határainkkal. A kevesebb néha tényleg több. Sajnos a magyar diákok, tisztelet a kivételnek, keveset utaznak és nem értik, hogy az idegen nyelven való kommunikáció mennyire evidencia az Európai Unióban. A félelem, a hibázás miatti félelmet belénk nevelték, pedig ennek nem kellett volna így lennie. Egy olasz, egy spanyol általában fele olyan nyelvtudással is meg mer szólalni, mit meg mer, kiválóan kommunikál, míg mi rejtélyesen csak a tökéletes kiejtés birtokában merünk megnyilvánulni. Ez a félelem etikett sajnos nagyon lassan változik, pedig minden adott az egészséges, normális viszonyuláshoz. A mai világ, közhelyszerűen fogalmazva, nyitott. Lehet filmeket nézni, rádiót hallgatni, sorozatokon csüngeni bármilyen nyelven. Például a Jóbarátok igen is vicces franciául, de még németül is!

Nálad hülyébbek is megcsinálták már. Kár az önostorozásért. A nyelvtudás, ha családi segítséget nem kap az ember, alapvetően melléülés vagyis szorgalom kérdése. Persze, mint minden ez is fejben dől el. Fontos, hogy ne a fenti csapdába essünk, és ne a tökéletességet (kiejtés, szókincs, gesztusok) hajhásszuk. Legyünk önmagunk: egy magyar anyanyelvű fiú, lány aki éppen próbálkozik, mert hogy ennyi a titok, próbálkozni kell. Ja és seggelni a nyelvtant, meg a szavakat kinek-kinek tehetségéhez, tanárának szintjéhez mérten többet vagy kevesebbet!

Légy normális, ne játszd meg magad! Aki szóblokkokat magol és nem gondolatokat, gondolkodás rendszereket próbál elsajátítani, az görcsössé válik. Nincs tökéletes kiejtés, nincs. Az akcentus te vagy, nem egy stigma és nem (feltétlenül) poénforrás! Persze lehet és kell is fejlődni, főleg ha komolyan céljaink vannak, de ha egy sima nyelvvizsgára készülünk, akkor a helyes nyelvtan használat és a magabiztosság lehet az igazi célunk.

Egyetlen ellenfeled van: saját magad. Nem kell a családodnak, vagy a tanárodnak megfelelned. Csak saját magadnak. A vizsgáztató csak teszi a dolgát, általában nem többet, de nem is kevesebbet. Az internet korábban már nincs kibúvó, nyílt lapokkal játszik. Fel kell és lehet készülni. Az erő velünk van. Nem mondom, hogy egyszerű, de miért ne lehetne egyenes háttal nekiállni/ülni a dolgoknak. Miért ne sikerülne? És tényleg miért ne?