Az iskola az életre készít fel?

Tanár vagyok egyik oldalról, és iskoláskorú gyerek anyukája a másik oldalról, aki maga is volt diák. Tanárként, szülőként és egykori diákként is elkezdtem bólogatni, mikor egy cikket olvastam a neten a napokban az iskolai oktatásról. Nagyon tetszett az írás! Elgondolkoztam…

Sajnos köztudottan hatalmas mennyiségű olyan tananyagot tanultunk meg életünk során, melyre a későbbiekben egyáltalán nem lett szükség, mégis szóról szóra a fejünkbe verték középiskolában, főiskolán, egyetemen a sok kevésbé lényeges jegyzeteket. Magoltunk, tanultunk, a fősulin nem egyszer logika és összefüggések nélküli halandzsát, (nekem legalábbis annak tűnt) szakomhoz szerintem abszolút nem kötődő egyéb „fontos” tárgyakat.

Tanultam kőkemény nyelvészetet németül a német tanári képzésben, reál jellegű tárgyat humán szakon (közgazdaságtant, mikor én kommunikáció szakra mentem) s jogot is, amihez megint nem sok közöm volt a tanárképzőben. „Általános műveltséghez kell és kész.” Magyarázzák legyintve. Számomra azonban nem ez volt az általános műveltség. Nincs is rá szükségem, és különben is elfelejtettem már mindent, ha most belöknének az egyetemi záróvizsga bizottság elé, nem tudom, hányasra vizsgáznék, mi jutna eszembe, de szerintem egy sima matek érettségin is hamar leizzadnék. Pedig mennyit tanultunk rá akkoriban! Az élet azonban nem ez.

Az iskola akkor készítene fel igazán az életre és akkor adna valóban általános műveltséget egy fiatalnak, ha megtanítanák őket kiigazodni az élet hétköznapi dolgaiban. Ha megtanítanák a diákokat eligazodni jobban a banki teendőkben, ha könnyen ki tudnának tölteni egy adatlapot a hivatalban, el tudnák készíteni az adóbevallásukat, ha tudnák, hogyan kell igényelni egy akármilyen támogatást, ha ismernék, hogy működik egy autó vagy ingatlanhitel, vagy egyszerűen csak, hogyan kell feladni egy csomagot a postán, hogyan kell tájékozódni, ha utazunk, vagy eligazodni egy könyvtárban.

Középiskolában annyit igazán nem ártana megtanulniuk a gyerekeknek, hogy a pénzt hogyan kell beosztani, tudniuk kellene, hogy a havi rezsi mit jelent, milyen kiadásokkal számol egy átlagos négytagú család manapság, mennyibe kerül egy kiló csirkecomb. Ha a lányok tudnák, hogyan kell igényelni a szülés utáni juttatásokat, vagy hogyan kell megvarrni egy zoknit, megfőzni egy levest vagy főzeléket, hogyan mossuk a színes ruhákat és mit kell csinálni egy beteg kisgyerekkel.

Nyilván a szülők dolga felkészíteni a gyermekeiket sok mindenre, nem szabad ezt is átlökni a pedagógusokra, de mennyivel életszerűbb lenne erről is tanulni az iskolában a haszontalan tantárgyak helyett, s mennyivel gyakorlatiasabban gondolkodó fiatalok kerülnének ki az iskolapadokból. Az iskola sokszor nem ad kreatív tudást, csak tényanyagokat. Nem tanít önálló gondolkodásra. Túlterheli a gyerekeket, de nem készít fel az életre, pedig egy csomó mindent meg lehet úgy tanulni, hogy a gyerek nem mozdulatlanul ül egy iskolapadban.

A testnevelés óráknak személy szerint nagyon örülök, a sportra és a mozgásra nevelésre nagyon nagy szükség van a diákok körében, de az ezzel együtt járó életmódot is ki kellene alakítani bennük, megismertetni az egészséges élelmiszereket és az azokból elkészíthető reform ételeket. Fel kellene ismerni egy csomag zabpehelylisztet vagy egy liter mandulatejet. Alapdolog lenne hallani az ételérzékenységről, s a helyettesítő élelmiszerekről, a sajnos fiatalok körében egyre gyakoribb evészavarokról.

A fiúknak tudni kéne összerakni egy szekrényt, bekötni a kocsiba egy babahordozót. Tele van a világ olyan férfiakkal, akik egy szöget sem tudnak beverni a falba, a villanykörte kicserélése is gondot jelent. Amikor én jártam általános iskolába, akkor technika órán még varrógéppel varrtunk, pizzát sütöttünk. A fiúk is! Sok fiatalnak fogalma sincs, hogyan kell eltölteni hasznosan 1-2 óra szabadidőt, inkább bent telefonoznak a szobájukban egész hétvégén.

Hogy az iskola mennyire készít fel az életre, s mit gondolnak erről a fiatalok, ez máris egy nagyon jó téma lesz a következő magyar-kommunikáció órámra!