Menü

Betegek világnapja: sok népbetegség megelőzhető lenne helyes korai táplálással

Ma már tudjuk, hogy végzetünket nem a génjeinkben hordozzuk, és hosszútávú egészségünk egyik alapja az egészséges immunrendszer, amelynek megerősítéséért kisgyermekkorban tehetünk a legtöbbet. Ennek ellenére a diabétesz miatti felnőttkori halálozások száma 2015-ben Magyarországon megközelítette a 3 ezret, a két év alatti gyermekek 10-14%-a túlsúlyos, és 3-5% -a elhízott, valamint a 24-36 hónapos gyermekek 6%-a is túlsúlyos-elhízott. A fogantatástól számított első 1000 nap időszaka kiemelt élettani jelentőséggel bír, ugyanis a kisgyermekek megfelelő korai táplálása ezeknek a felnőttkori népbetegségeknek is megelőzheti a kialakulását.

Az immunrendszer jelentősége

Fontos, hogy immunrendszerünk megóvására és támogatására ne csak a betegségek idején ügyeljünk, hanem akkor is fordítsunk rá figyelmet, amikor egészségesek vagyunk. Szervezetünk védekező mechanizmusának megfelelő működése nélkül védtelenné válunk az egyes fertőzésekkel és környezeti hatásokkal szemben, amelyek később súlyos következményekkel járhatnak. Immunrendszerünk megerősítésére ma már számos módszert ismerünk, a legfontosabb mégis a korai immunvédelem fokozása, és ezzel egyidejűleg a későbbi betegségek megelőzése. A bélflóra nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez és az immunrendszer megfelelő működéséhez, hiszen a tápanyagok, vitaminok, ásványi anyagok felszívódásával segíti szervezetünk védekező mechanizmusát. Az egészséges bélflóra kialakításában az anyatejes táplálás kiemelten fontos szerepet játszik.

A helytelen hozzátáplálás is felelős lehet a betegségek kialakulásáért

A táplálkozási problémák jelentős része kisgyerekkorban alakul ki, ennek egyik legfőbb oka, hogy az 1-3 éves korú gyerekek körében az édesanyák 45%-a nem a baba szükségletei alapján táplálja gyermekét, hanem ugyanazt adja kisgyermekének, mint a család többi tagjának. A kiskorban kialakult táplálkozási problémák felnőttkorban elhízáshoz vagy akár cukorbetegséghez is vezetnek.

Az újszülöttek immunvédelmének megteremtését és védekezőképességük megerősítését a megfelelő korai táplálkozással tudjuk segíteni. Életünk első 1000 napja nemcsak az immunrendszer kialakulása szempontjából kulcsfontosságú, de a későbbi egészség megteremtésében is kiemelt szerepet játszik.

Megfelelő korai táplálással megalapozható a hosszútávú egészség

A helyes táplálásnak nagy hatása van a felnőttkori egészségre, az allergiás megbetegedések, a gluténérzékenység és a vashiányos vérszegénység mellett olyan felnőttkori népbetegségek is megelőzhetők a fogantatástól számított 2 évben, mint az elhízás, a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések. A vitaminokban, nyomelemekben és ásványi anyagokban gazdag táplálás elengedhetetlen a szervezet védekezőképességének megerősödéséhez, amely alapvető feltétele a megbetegedések megelőzésének. „A betegségek legyengíthetik a gyermekek fejlődő immunrendszerét, a nem megfelelő immunvédelem pedig felnőttkorban komolyabb egészségügyi problémákhoz is vezethet.

Ezért fontos, hogy a szülők minél inkább kihasználják a fogantatástól számított első ezer napot, amikor a kisgyermekek egész életüket meghatározó fejlődésen mennek keresztül. Megfelelő táplálás segítségével felkészíthetik gyermekeik immunrendszerét az elkerülhetetlen kihívásokra és egyben megalapozhatják a jövőjüket” – mondta Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület és az Első 1000 Nap Program elnöke. A szakértő továbbá felhívta rá a figyelmet, hogy a kisbabák tápanyagigénye nagyban eltér a felnőttekétől. Immunrendszerük és ellenállóképességük fejlődéséhez több vasra és főként D-vitaminra van szükségük, mint amennyit a tipikus magyar étrend számukra biztosít.

Amit orrvérzésről tudni érdemes

Az orrvérzés egy igen gyakori jelenség, szinte mindenkivel előfordul az élete során. Ijesztő, de nem mindig jelent nagyobb gondot.

Egészségesek az izotóniás italok?

Az izotóniás italokat (más néven sportitalokat) általában sportolók fogyasztják az edzések előtt, alatt, illetve a testmozgás végeztével. Vajon egészségesek ezek az italok? Miért van szükség ezekre?

Kapcsold be! Tévhitek és a valóság

„Az öv életet menthet” – hangzik a jól ismert közlekedésbiztonsági szlogen, de ahogy járom az utakat, vezetek, közlekedem, sajnos ez korántsem tűnik annyira egyértelműen elcsépelt alapvetésnek. Hogyan gondoskodhatunk magunk és gyermekeink biztonságáról az autóban?

A vas szerepe a szervezetben

A vas, mint ásványi anyag esszenciális része szervezetünk működésének, hiszen ez segít megfelelő mennyiségű oxigént juttatni a létfenntartáshoz szükséges szerveinkhez. Emiatt oda kell figyelnünk rá, hogy változatosan táplálkozzunk, és amennyiben vashiány tüneteit tapasztaljuk magunkon sürgősen orvoshoz forduljunk.

Az alvási bénulás

Az alvási bénulás egy izgalmas és sokszor rémisztő jelenség, amely számos embert érint, és amelynek megértése hozzájárulhat az alvás és az álom természetének mélyebb megismeréséhez. Az alvási bénulás során a személy ébren van, de nem képes mozogni, ami rendkívül ijesztő élményt okozhat. A jelenség a REM (Rapid Eye Movement) alvási szakaszhoz kapcsolódik, amikor a test izmai természetes módon lebénulnak, hogy megakadályozzák a mozgást az álmok során.