Menü

Péksütemény helyett

A heti öt munkanapból öt munkanapon péksüteményt vagy szendvicset majszolsz reggelire? Nem muszáj! Létezik alternatív megoldás. Megmutatjuk mi az!

Amikor esténként a vacsora után nekiállok elkészíteni a másnapi szendvicshalmazt, mindig arra gondolok, tulajdonképpen miért nem eszünk mást sosem? Miért nem születik meg valami más opció a fejemben, hogy a fehér búzalisztes zsemlék helyett valami változatosabbat készítsek? Aztán járkáltam az üzletekben, s egyszer csak megszületett a B opció. (Ezt csak azt jelenti, hogy létezik több is, de ma csak egyet mutatok be.)

Gyakran szembesültem azzal a problémával is, hogy a fél hatos kelés után nem vagyok kapacitálható egy reggelire. De ha mégis, délelőtt kilenckor ugyanúgy megéhezem, s akkor még nagyon távoli az ebédidő. Régóta szerettem volna már egy smoothie makert is venni, mert láttam, hogy nagyon divatba jött, és még nem volt hasonló eszközöm a háztartásban. Persze, akkor még fogalmam sem volt mire fogom használni, de éreztem, szükségem van rá. S aztán a két ötlet találkozott, és egy egésszé kovácsolódott.

Úgyhogy a téli munkanapokra mindig egy shake-et készítettem magamnak, amelynek amellett, hogy egészségesebb, mint a fehérlisztes szendvicshalmaz, az is az előnye, hogy nem kell kiülni az ebédlőbe, hanem folyamatosan lehet iszogatni munka mellett/közben (így a főnök sem szólhat, hogy már korán reggel szünetet veszünk ki).

Tehát minden este összevágtam egy-két banánt és egy narancsot (de bármilyen gyümölcs lehet, ez egy téli variáció), felöntöttem egy kevés vízzel vagy tejjel (tejérzékenyek vagy tejellenesek nyugodtan használhatnak helyette mandulatejet, rizstejet stb.), néha kiegészítettem egy kis mézzel (ez jó, ha túl sok savanyú gyümölcs kerül a turmixba) és egy kevés lenmaglisztet is szórtam bele. Aztán csak bekapcsoltam a készüléket, és kész is volt a reggelim. A hűtőben egy teljes napig eláll minőségromlás nélkül.

A lenmaglisztnek egyébként nincs különösebb íze, ám számos pozitív egészségügyi hatással bír, például csökkenti a menopauza tüneteit, a termékeny korszakban lévő nőknél pedig szerepe lehet a peteérés elősegítésében. Magas magnéziumtartalommal bír, így több betegség tüneteinek a csökkentésében részt vehet.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz

A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

Kaktuszfüge – egy különleges gyümölcs a tüskék mögött

Szerencsére már sok polcon megtalálhatóak azok a gyümölcsök, amiket itthon nem termesztünk, így mi is megkóstolhatjuk más vidékek ízeit. Nézzük, mit kell tudni a kaktuszfügéről.