Menü

Ebédopció egészségesen

Nincs lehetőség a munkahelyeden, hogy megmelegítsd az ebédedet, de nem akarod minden nap ugyanazt a sajtos szendvicset nyammogni? Úgy érzed, nem jó az emésztésed, és nem laksz jól, hiába fogyasztasz el 3 szendvicset is főétkezésként? Most tálcán kínáljuk Neked a megoldást! Az egészséges étkezés mellett az a remek az egészben, hogy nem igényel sok előkészületet sem.

Végy egy ételes dobozt (személy szerint azt javaslom, amelyik kemény üveg aljjal rendelkezik, mert környezetbarát és egészségügyileg is biztonságosabb), önts bele egy pohár natúr joghurtot, szórj bele olajos magvakat (én legutóbb sótlan mandulával gazdagítottam) és annyi zabpelyhet, amennyi tetszik. Kóstold meg, és ha túl savanyúnak ítéled, egy kis mézzel feldobhatod, de semmiképpen se használj cukrot, mert ezzel az erővel akár gyümölcsjoghurttal is készíthetted volna, ami szintén nem előnyös, mert magas a hozzáadott cukortartalma. Mire eljön az ebédidő, szépen összeérnek az ízek. Nyugodtan fogyassz mellé rizspuffancsot vagy kukoricából, zabpehelyből készült extrudált kenyereket.

A joghurtnak számos előnye van (és ez nem vonatkozik az ízesített variációkra). Például kalciumforrás és probiotikum is, tehát segít az egészséges bélflóra fenntartásában, illetve újjáépítésében. A természetes probiotikumok közül a joghurt az egyik legjobb választás.

Az olajos magvak – ha szóba jönnek – rendszerint kettéosztják a társaságot, hiszen magas zsírtartalommal, kalóriatartalommal bírnak. Ez valóban nem jó, de ezen felül nagy mennyiségben tartalmaznak fehérjét, illetve rostot is, ami viszont nélkülözhetetlen a normális emésztéshez.

A zabpehely is remek fehérjeforrás, és ráadásul olyan szénhidrátokat tartalmaz, hogy a cukorbetegek is nyugodt szívvel fogyaszthatják. Szerencsére sokoldalúan felhasználható, így könnyen feldobhatjuk vele ételeinket, illetve az interneten található receptek segítségével új fogásokat is kreálhatunk magunknak.

Homoktövis – a természet egyik leggazdagabb vitaminforrása

A homoktövis (Hippophae rhamnoides) az egyik legismertebb gyógynövény, amelyet évszázadok óta alkalmaznak egészségmegőrző célokra. Élénk narancssárga bogyói rendkívül gazdagok vitaminokban, antioxidánsokban és bioaktív vegyületekben, ezért sokan „szuperélelmiszerként” emlegetik.

Szomjas a szervezetünk? – Ezek a jelei annak, ha nyáron túl keveset iszunk

A nyári hónapokban természetes, hogy szervezetünknek több folyadékra van szüksége. A magas hőmérséklet, a fokozott izzadás, a szabadtéri programok és a sportolás mind növelik a folyadékveszteséget. Ennek ellenére sokan csak akkor nyúlnak a vizespalack után, amikor már szomjúságot éreznek.

Mit együnk kánikulában? – A legjobb ételek a forró nyári napokra

A nyári kánikula komoly kihívást jelenthet a szervezet számára. Amikor a hőmérséklet tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik, testünk fokozott igénybevételnek van kitéve. 

Zöldségek a magasban – hogyan kertészkedhetünk panellakásban?

Sokan úgy gondolják, hogy a zöldségtermelés azok kiváltsága, akik saját udvarral vagy veteményessel rendelkeznek. Holott az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a lakáskertészkedés, amelynek köszönhetően ma már számos panel körül alakult ki valóságos zöld oázis.

Friss ízek az ablakpárkányról

A lakásban nevelt növények nemcsak dekoratívak, hanem a mindennapi főzés során is hasznosak lehetnek. A friss fűszernövények és ehető zöldek egész évben kéznél vannak, miközben természetesebbé és kellemesebbé teszik az otthoni környezetet.