Menü

Advent előtti kézműveskedés

Mindannyiunk szíve megdobban kicsit, mikor a karácsonyi dekorációk mellett elhaladunk az áruházakban, vagy amikor felcsendül egy karácsonyi dal a közelünkben, még akkor is, ha ez történetesen mind november elején történik. Persze, utána rögtön emlékeztetjük magunkat, hogy mennyire felesleges ez a giccses készülődés, és hogy ez nagyon korai. De sok mindenhez nincs korán. Például, ha valaki ajándékozik a családon belül, akkor pár dolgot már ilyenkor is beszerezhet, hogy ne egyszerre kelljen gondolkodnia, és anyagilag se egyszerre terhelje meg. És kiváló ez az idő arra is, hogy néhány dolgot mi magunk elkészítsünk.

Ha valami személyesebb ajándékot adnánk, akkor csinálhatunk saját kezűleg képeskönyvet. Ehhez egy keményfedeles jegyzetelő könyvre lesz szükségünk, egy kis (vagy inkább sok) ragasztóra, és általunk nyomtatott fényképekre. A képek fölé és alá kedves vagy vicces szövegeket írhatunk színes tollakkal, így még személyesebbek lesznek a beragasztott képek. Ennek biztosan örülni fognak, és ha időben elkezdjük, valószínűbb, hogy be is fejezzük.

Készíthetünk kuponfüzetet is, bár ez nem vesz igénybe túl sok időt és energiát, de nagyon kedves ajándék válik belőle. Ehhez kartonpapírokat egyenlő, névjegykártya-méretűre kell felvágni, és két sarkán át kell őket lyukasztani. Fontos, hogy a lyuk mindegyik kártyán ugyanott legyen, így tudjuk ugyanis őket összefűzni. Csináljunk legalább 15-20 kupont, amit nálunk lehet beváltani. Ezek élmények, szívességek legyenek, például: 1 alkalmas kirándulás-kupon bárhova, egyszeri ház körüli munkában való segítség, egy esti beszélgetés, stb. A feliratoknak csak a képzelet szabhat határt. Attól függ csupán, hogy kinek szánjuk.

Amit pedig fontos lenne már most elkészíteni, az az adventi koszorú. Egy virágboltban vásárolt, a mi ízlésünknek megfelelő adventi koszorú belekerülhet akár három-négyezer forintba is, míg ha mi magunk készítjük, sokkal kevesebből megússzuk. Sok városban tartanak koszorúkészítő délutánokat, ha ezekre elmegyünk, nagyjából ezer forintnyi költségből megússzuk, de otthon is ugyanez a helyzet. A koszorúalap és a négy egyforma nagyságú gyertya jelenti gyakorlatilag a költség legnagyobb részét. Ezen kívül szükségünk lesz erős drótra vagy vékony vaspálcikára, amivel a gyertyát a koszorúra rögzítjük. Ha rajta van mind a négy, akkor fenyő- vagy műfenyőágakra lesz még szükségünk, amivel feldíszíthetjük a koszorút. Arannyal befújt dióval, mogyoróval, magyallal még szebbé tehetjük, de díszgömböket is rakhatunk rá. Mindezeket ragasztópisztollyal tudjuk legbiztosabban rögzíteni. Garantáltan az ízlésünknek megfelelő koszorút kapunk, ráadásul reálisabb áron.

Ne habozzunk tehát elkezdeni kézműveskedni, hiszen amellett, hogy sokkal személyre szabottabb dolgokat kapunk így, spórolunk is, nem is beszélve arról, hogy ez milyen jó lehetőség a kikapcsolódásra.

Varga Ágnes Kata

Így szervezzetek emlékezetes legénybúcsút – a tervezéstől a megvalósításig

A legénybúcsú ma már szinte elmaradhatatlan része az esküvői készülődésnek. Az esemény célja, hogy a vőlegény a számára fontos emberekkel ünnepelhesse meg életének egyik legfontosabb mérföldkövét. A megfelelő társaság, a jól megválasztott programok és az előre átgondolt részletek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkalom hosszú időre emlékezetes maradjon.

Nyári locsolási tippek – így óvhatjuk meg növényeinket a hőségtől

A kánikula komoly próbatétel elé állítja a növényeket. A megfelelő öntözés ilyenkor kulcsfontosságú, ám a bőséges vízmennyiség önmagában még nem garantálja a sikert. Az időzítés és az egyes növények igényeinek figyelembevétele egyaránt fontos ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek.

Ezek a lakás legnagyobb por- és pollengyűjtői

Biztosan mindenki találkozott már azzal, hogy kinyitja az ablakot és áll a por a párkányon. Az a rossz hírem van, hogy ez a por a lakásban is ott van, csak észrevétlenül.

Feng Shui és a színek: ezért érdemes óvatosan bánni a pirossal az otthonodban

Amikor otthonunk berendezéséről döntünk, legtöbbször az ízlésünk, a divat vagy a praktikusság vezérel bennünket. A falak színe, a bútorok stílusa és a dekorációk kiválasztása azonban egy ősi kínai szemlélet szerint ennél sokkal többről is szól.

Zónás takarítás, egy trükk, amivel könnyebb rendben tartani az otthonunkat

Mennyien küzdünk azzal, hogy próbáljuk életterünket rendezetten és tisztán tartani, de nem mindig sikerül? Íme, egy tipp, hogy könnyebb legyen.