Menü

A kubai salsa tanfolyamokról

Ha szereted a jó zenét, intenzív, de szórakoztató mozgást, és a jó társaságot, akkor mindenképpen tetszeni fog a salsa tanfolyam. A lényeg az, hogy teljesen laza legyél, mind testben, mind lélekben. Nem társastánc-órákról van szó, de azért szükség lesz a laza csípőre, az erős, egyenes hátra, és megfelelő kar- és lábmunkára.

Ami megkülönbözteti a társastánctól, az a partner jelenléte. Ide ugyanis nem muszáj egyből párral jönni. Az első pár óra ugyanis az alapok elsajátításáról szól, amibe beletartozik a lábmozgás, a koordináció, a helyes tartás, majd ezek után jöhetnek az alaplépések, amelyeket a zenére kell igazítanunk. Tehát nem túlzás azt mondani, hogy a salsa nem csupán testi ráfordítást igényel, az agyat is megdolgoztatja.

Ha valami rendszert szeretnél az életedbe, egy alkalmat, ami kikapcsol, miközben azért rendesen meg is dolgoztat, és már unod az aerobikot, akkor a kubai salsa pont neked való. Heti egy vagy két alkalommal gyűlik össze a csapat. Az alkalmak egymásra épülnek, de könnyen fel tudod venni a fonalat, ha véletlen egyet ki kell hagynod. Azon kívül, hogy az órán tanultakat a tánc terén mindig hasznosítani tudod, sok egyéb helyen is hasznát veszed. Például nagyban javítja a mozgás-koordinációdat, ami jól jön vezetéskor is. Frissíti az agyadat, ami a munkában is hasznodra válik. Csökkenti a benned felhalmozódó stresszt, erősíti a láb- és hátizmaidat.

Természetesen, ha versenyezni szeretnél, vagy nagy fellépésekre járni, akkor érdemesebb társastáncra járni, intenzíven, állandó párral, de ha mozgásra vágysz, fantasztikusan inspiráló emberek között, kiváló zenével, akkor a kubai salsa-tanfolyamokat neked találták ki. Próbáld ki, és hagyd, hogy átjárjon a latin életérzés!

A hősiesség és a kilátástalanság egy helyre vezet

Christopher Nolan nem tud hibázni. A brit-amerikai rendező koncepciói, víziói tűpontosan átjönnek grandiózus filmjeiben. Most sincs másképp, mikor a klasszikus Odüsszeia feldolgozása robban be ellentmondást nem tűrően a mozikba. Hatalmas díszletek, remek filmzene, igazi görög mitikus hangulat és 3 óra játékidő egy olyan históriavilágban, ahol a hősiesség és a kilátástalanság kéz a kézben jár.

Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?

Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.

Mi az a Niann-terápia?

A bőrünk feszessége korunk előrehaladtával egyre romlik, ennek is lehet a következménye a narancsbőr. A Niann-terápia egy remek megoldás lehet erre.

Nyáron sem elég a napsütés – a D-vitamin és a napkárosodott bőr regenerálásának titkai

Sokan úgy gondolják, hogy a nyári hónapokban felesleges foglalkozni a D-vitamin-pótlással, hiszen ilyenkor bőségesen süt a nap. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. Bár a napsugárzás valóban segíti a szervezet D-vitamin-termelését, életmódunk, a fényvédők használata és a bőr egészségének megőrzése miatt nyáron sem biztos, hogy elegendő mennyiséghez jutunk.

Hogyan takarékoskodhatunk otthon az energiával?

Az energiaárak alakulása és a fenntarthatóság iránti egyre nagyobb figyelem miatt ma Magyarországon is sok család keresi a lehetőséget arra, hogyan csökkentheti otthona energiafogyasztását. A jó hír az, hogy nem feltétlenül kell milliókat költeni korszerűsítésre ahhoz, hogy érezhető megtakarítást érjünk el.