Így növeld a biztonságod a cybertérben!
- Dátum: 2018.07.13., 22:31
- hajraegeszseg.hu
- abózus, adat, bankkártya, biztonság, Cyber, erőszak, felelősség, gyermek, internet, lopás, szülő, támadás, tér, vírus, zaklatás, zsaroló
A fiatalok a legaktívabbak az interneten, ők vannak kitéve a legtöbb veszélynek is
Kutatások szerint minden negyedik magyar fiatal, egész nap elérhető online, 88%-uk pedig naponta több alkalommal is aktívan jelen van az interneten[1]. Az Eurostat egy 2017-es jelentése továbbá rámutat arra is, hogy a magyar fiatalok használják a legnagyobb arányban a közösségi médiát az Európai Unió tagállamai közül.
Az olyan hagyományos cyberbűncselekmények, mint az adatlopások, vagy a zsarolóvírusos támadások mellett, ráadásul egyre nagyobb méreteket ölt a gyermekek fejlődésére jelentős hatást gyakorló cyberbullying, vagy más néven online megfélemlítés, zaklatás. Magyarországon minden harmadik gyermeknek volt már része internetes zaklatásban, például online kirekesztésben, magánjellegű információkkal való visszaélésben, internetes bántalmazásban. Felmérések szerint csupán minden tizedik gyermek kér segítséget, és a szülők mindössze fele tud arról, hogy gyermeküket bántalmazás érte.[2]

A cyberbullying esetében az egyik legnagyobb probléma lehet, ha a szülők nem ismerik fel, milyen veszélyeket is rejt az online világ a gyermekek számára. Éppen ezért a fiatalok felvilágosítása mellett, a hangsúlyt a szülők tájékoztatására kell helyezni. Hiszen már egyszerű lépésekkel is sokat tehetünk azért, hogy erősítsük gyermekeink, a fiatalok digitális biztonságát. Beszélgessünk, kérdezzük meg, milyen tevékenységet folytat az interneten, kikkel kommunikál, milyen információkat oszt meg. Hívjuk fel a figyelmet az adatbiztonságra, az internet adta veszélyekre is, és ha netán megtörtént a baj, ne féljünk segítséget kérni.
Erre a problémára hívja fel a figyelmet az UNICEF most induló #nemvagyegyedül kampánya, melya Generali Biztosító közreműködésével valósult meg.
Cél a biztonságos online környezet megteremtése
A cybertámadások, az adatlopások és az online visszaélések földrajzilag globálissá váltak, célcsoportjukat tekintve pedig a kormányzati szerveket, a nagyvállalatokat és az egyéni felhasználókat is egyre nagyobb mértékben érintik. Évente mintegy 500 millió felhasználói adatot lopnak el, 10 másodpercenként támadnak meg hekkerek egy otthoni számítógépet, a zsarolóvírusos támadások száma évente 350%-kal nő[3], és csaknem 30.000 bankkártyás visszaélést regisztráltak Magyarországon 2017-ben[4]. Mindeközben a vállalati rendszerek ellen irányuló kibertámadások száma is jelentősen növekszik, 2016-2017 között megduplázódtak, és előrejelzések szerint 2021-re 6000 milliárd dollárnyi kárt okoznak majd a világnak.[5]
„Talán az egyik legfontosabb a biztonságos online környezet megteremtése, a biztonságtudatosság erősítése figyelemfelkeltő akciókkal, cybervédelmi, cyberbiztosítási szolgáltatásokkal. Ezért is indítottuk el a Generali előrelátókampányt, amelynek keretében rövid kisvideókkal és közérthető, egyszerűen alkalmazható tippekkel igyekszünk felhívni a figyelmet saját adataink védelmének fontosságára. Szeretnénk, ha minél többünkben tudatosulna, hogy már olyan egyszerű lépésekkel is erősíthetjük biztonságukat, mint a kis- és nagybetűk, speciális karakterek alkalmazása a jelszavakban, a többlépcsős azonosítás, a napi limit beállítása a bankkártyára, vagy épp, hogy kártyaadatainkat ne tároljuk mobiltelefonunkon”– fűzte hozzá Árr Mariann.
A GENERALI CSOPORT
A Generali Biztosító Magyarország egyik vezető biztosítótársasága, az olaszországi központú, független, erős nemzetközi jelenléttel rendelkező Generali Csoport tagja. Az 1831-ben alapított vállalatcsoport több mint 60 országban van jelen, 2017-es teljes díjbevétele meghaladta a 68 milliárd eurót. A világszerte több mint 71 ezer alkalmazottat foglalkoztató és közel 57 millió ügyfelet kiszolgáló csoport egyike a vezető nyugat-európai biztosítótársaságoknak, valamint egyre fontosabb szereplője a közép-kelet-európai és ázsiai piacoknak. 2017-ben a Generali Csoport is bekerült a világ legfenntarthatóbb vállalatai közé a CorporateKnights ranglistáján. A Generali Csoport Ausztriában, Közép-Kelet-Európában és Oroszországban a prágai központú régiós központján keresztül végzi tevékenységét 12 országban, a régió top 3 biztosítójának egyikeként.
Novemberi kertészkedés – ezek a zöldségek télen is jól érzik magukat
A hidegebb hónapok beköszöntével sem kell felhagyni a kertészkedéssel. Több zöldségféle a hűvös időben is szépen fejlődik, és jókor elvetve már kora tavasszal friss termést ad.
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia
Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.
Vadgesztenye, az ősz egyik legnagyobb kincse
Ősszel minden tele van a vadgesztenye leveleivel és terméseivel, amit érdemes gyűjteni és felhasználni.