Fenntartható egészség– életmódváltás tartósan
- Dátum: 2018.07.06., 20:59
- diéta, edzés, egészség, életmód, életmódváltás, elhatározás, folyadékbevitel, jojó, mértékletesség, rendszeresség, tipp, víz
Legtöbbünk, már biztosan kipróbált legalább egy fajta diétát, vagy életmódváltásba kezdett, de valahogy mégsem sikerült tartósan megőrizni a szokásokat. Íme néhány tipp, amivel segíthetjük az egészséges életmódunk fenntartását hosszútávon.
Elhatározás
Talán nevetségesen hangzik, hiszen olyan egyszerűnek tűnik, azonban mégis ez az egyik legfontosabb lépés. Az a baj, hogy legtöbbször csak mondjuk, hogy elhatároztuk magunkat, miközben, mélyen belül, kiskapukat keresünk. Persze, reális célokat tűzzünk ki, hiszen, ha lehetetlen célokat állítunk, csalódottak leszünk, ha nem sikerül. Még ha tudjuk is, hogy eleve teljesíthetetlen az elvárásunk magunk felé, így pedig a motivációnk is csökkenni fog.

Rendszeresség
Egy életmód fenntartásának egyik kulcsa a rendszeresség, a szokások kialakítása. Ebben sokat segít, ha kialakítunk egyfajta rutint, például: mindig ugyan akkor reggelizünk, vagy vesszük be a napi multivitamint. Egy idő után, már gondolkodás nélkül, természetesen fog jönni az adott cselekvés és ez igaz a testmozgásra is. Eleinte, persze kicsit furcsának tűnhet, hogy szinte naptárban vezetjük, mikor megyünk sétálni, futni vagy éppen biciklizni, de egy idő után már hozzászokunk és igényelni is fogjuk, ha esetleg kimaradna valamelyik nap.
Mértékletesség
A legtöbbször a jojó effektus mögött az áll, hogy túlzásokba esünk. Túlságosan megvonjuk magunktól a tápanyagot és amit szeretünk, aztán pedig a kiéhezett szervezet mohó módon elraktároz mindent egy-egy nagyobb falás alkalmával. Nem kell csirkemellen és zöldségen élni, azonban figyeljünk a mértékletességre.
Víz, víz, víz
A megfelelő mennyiségű folyadékbevitelt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nemcsak a szervezetünk folyamatos hidratáltsága miatt fontos, hogy eleget fogyasszunk egy nap, hanem amiatt is, mert az anyagcsere folyamataink legtöbbje vizet igényel, így sokkal jobb és gyorsabb lesz az emésztésünk, így pedig a fontos tápanyagok felszívódása is könnyebb. Nem mellesleg kikerülhető vele az is, hogy túl sokat együnk, mert „megkívánta a szemünk”.
Minden jobb, mint a semmi
Rossz hozzáállás az, hogy ha nem megy mondjuk az edzés, kihagyjuk, vagy ha egy picit „csaltunk” a diétán, akkor mehet a kukába az egész. Mindig lesznek jó és kevésbé jó napok, nem baj az, ha néha elengedjük magunkat. Viszont, egy kevésbé intenzív edzés is jobb, mint a semmittevés, és egy kis nasi is jobb, mintha egész nap pizzát ettünk volna. Itt leginkább a kitartásunkra és a magabiztosságunkra van szükség.
Korán kelésre taktikák – hogyan válj reggeli emberré?
A korán kelés sokak számára komoly kihívást jelent, különösen akkor, ha az esti órákban aktívabbak, vagy rendszertelen az alvásuk. Pedig a korai ébredés számos előnnyel járhat: nyugodtabb reggelek, jobb időbeosztás, nagyobb produktivitás és kiegyensúlyozottabb napirend. Szerencsére a korán kelés képessége fejleszthető, és néhány egyszerű taktika segítségével bárki könnyebben alakíthat ki egészséges reggeli rutint.
Teendők otthon vihar idején
A nyári időszakban egyre gyakrabban fordulnak elő heves zivatarok, villámlással, erős széllökésekkel, jégesővel és hirtelen lezúduló csapadékkal. Bár a viharok többsége viszonylag rövid ideig tart, komoly károkat okozhatnak az épületekben, az elektromos hálózatban, valamint veszélyeztethetik az emberek biztonságát is.
Rosacea és UV sugárzás: hogyan védjük a bőrünket?
A rosacea egy gyakori, krónikus bőrbetegség, amely elsősorban az arc középső részét érinti. Jellegzetes tünetei közé tartozik az arcpír, az értágulatok megjelenése, valamint egyes esetekben gyulladt csomók és pattanásszerű elváltozások kialakulása.
Futólépésben – Plitvicei kalandon a Futamási Futócsapat
Június első hétvégéjén ismét útra kelt a Futamási Futócsapat, ezúttal a horvátországi Plitvicei Maratonra. Nem először jártunk ezen a különleges helyszínen, hiszen néhány évvel ezelőtt már megtapasztalhattuk, milyen érzés a világ egyik legszebb természeti környezetében futni.
Medical Fitness szemlélet – Az egészségközpontú mozgás jelentősége
A modern egészségmegőrzés egyik egyre népszerűbb irányzata a Medical Fitness szemlélet, amely a mozgást nem csupán a teljesítmény vagy az esztétikus külső elérésének eszközeként kezeli, hanem az egészség megőrzésének és helyreállításának egyik legfontosabb tényezőjeként.