Menü

A helyes cipő kiválasztása, avagy mi alapján válasszunk?

A női szemek egyből felcsillannak, ha cipőről vagy táska vásárlásáról van szó, illetve képesek halomszámra beszerezni a különféle cipőket. A férfiak viszont arra hajtanak, hogy minél gyorsabban túlessenek a lábbeli vásárláson, és minél kevesebb időt keljen a boltban válogatással tölteni. Ám ebben a különféle helyzetekben sem választunk olyat, amely a lábunknak a legmegfelelőbb, illetve sokan nem is ügyelnek a helyes méret megtalálására. Pedig súlyos problémákhoz vezethet ez a helytelen viselkedés.

Egy brit statisztika alapján a férfiak egyharmada, a nők közel fele olyan cipőt vásárol, amely nem jó az ő lábára. Az egyik ok, hogy a felnőttek nem is kapnak a boltokban a lábukra megfelelő méretű cipőt, a másik ok pedig, hogy az emberek nem mérik le a lábuk hosszát, szélességét, amely alapján megtalálnák a tökéletes lábbelit.

Na de, aki kedvet kapott a méregetésre az hogyan teheti meg? A talphosszunk, a leghosszabb lábujjunk végétől a sarok azon részéig tart, amely a talajhoz érintkezik. Fontos tudni, hogy sosem a sarokcsontot jelöljük végpontnak, hanem azt a pontot, amely érinti a talajt. Emellett még számos módszert találhatunk az interneten, amely segíthet ebben.

A következő ok ,a helytelen méretválasztásra, az pedig az online vásárlás. Itt úgy vásárolunk terméket, hogy még csak nem is fogtuk a kezünkbe. Nincs lehetőség a felpróbálásra, amely ez esetben igen csak hátrány, hiába kínál több webáruház cserelehetőséget. De ez nem igazán komfortos. Itt tényleg lutri, hogy jó lesz-e a lábunkra a képről kiválasztott termék.

Arra is figyeljünk oda, hogy gyakran az egyik lábunk „erősebb” mint a másik. Az ilyenfajta mérethiba lehetőségeket a feles méretű cipőkkel küszöbölhetjük ki. Ezek mellet, pedig aki lúdtalpbetétet vagy egyedi talpbetétet visel, annak igen is meg kell válogatni, hogy milyen cipőt vásárol. Itt fontos, hogy a talpbetét ne csúszkáljon a cipőben, úgy álljon, ahogy kell, és ami a legfontosabb, hogy beleférjen a lábbelibe. A cipőnek, pedig jól kell tartania a lábat.

Ha pedig sportcipőt keresünk, akkor ne sajnáljuk rá a pénzt és a sportnak megfelelő cipőt vásároljunk. Hiszen, itt komoly sérüléseket is szenvedhetünk, ha nem megfelelő a cipellőnk. Figyeljünk a praktikusságra és a védelemre, ezért ne a szín, stílus alapján válaszunk. Na de most nézzük meg, mire kell odafigyelni a vásárlásnál:

Megfelelő méret

A legfontosabb, hogy megtaláljuk a megfelelő méretű cipőt. A lábunk lemérése után, próbáljuk fel a kiválasztott darabot és sétáljunk benne. De, ne csak az egyik lábunkra húzzuk fel a cipőt és félig bekötött cipőfűzővel eltipegve a tükörig bólintásunk rá, hanem vegyük fel rendesen mind a két lábunkra, és ahogy az utcán is szoktunk, járkáljunk egy kicsit benne. Fontos, hogy ha nem érezzük kényelmesnek, akkor ne vegyük meg! Számoljunk azzal is, hogy a cipő tágulni fog az idő elteltével. Ha pedig magassarkút vásárolunk, akkor figyeljünk, hogy ne csússzon nagyon előre a lábunk, mert úgy kényelmetlen lesz hosszan viselni.

Cipőtalp

Ellenőrizzük a cipő rugalmasságát is. Nem jó, ha túl kemény a talpa, viszont az sem jó, ha túl puha, inkább válasszuk a középutat. Magassarkúnál figyeljünk oda, hogy a sarka ne inogjon felvételkor, mert akkor, nem fogjuk magunkat biztonságosan érezni a viselésekkor. Ne hordjuk mindig ugyan azt a cipőt, mert akkor a lábunkban lévő izmok megszokják az egyoldalú terhelést. Váltogassuk a sarok méretét, a cipő fazonját, így mindig más-más izom fog működni. És ami még sarkallhat minket a váltócipő beszerzésére, hogy nem kopik el olyan gyorsan a cipőnk, amit viselünk.

Betegségek

Gyakran a cipők elejét szűkre szabják, ezért a nagylábujjunk folyamatosan nyomás alatt van, ami felgyorsítja a bütykök kialakulását. De az elszorított lábujj következménye lehet még, hogy károsodik a lábfejünk, illetve úgynevezett „kalapács ujj” is kialakulhat.

A nem megfelelő lábbeli rengeteg egészségügyi problémát szülhet. Egészségügyi károsodás, torzulást okozhat a lábakon és a gerincen. A magassarkú viselése nagy terhet jelenthet a gerincünknek és a lábainknak. Bütykök jelenhetnek meg, kalapácsujj és Achilles-ínnak rövidülése is következménye lehet a magassarkú viselésének. Természetesen nem akarok senkit elrettenteni a tűsarkúak viselésétől, hiszen minden éremnek két oldala van. A viselése mellett szól, hogy szép izmos lábakat teremt a viselőjének.

Na de most nézzük meg, a másik oldal veszélyeit is. Milyen gondokat rejthet a balerina cipő viselése. Ez sem egészséges, hiszen a vékony talpa végett nagyon gyenge, vagy szinte semmilyen tompítással ütődik a sarkunk a talajhoz. Az ízületek és a csigolyák egymáshoz ütköznek, amely az idő elteltével kopáshoz vezet. Ezek mellett, még számtalan negatív dolgokat rejt magában egy nem megfelelő cipőválasztás.

De akkor, milyen is pontosan egy jó cipő? Bőrből készül, amely biztosítja a megfelelő szellőzést, talpa rugalmas, de nem túl puha, és megfelelően tartja a lábat. Kényelmes és jó minőségű. Természetesen ne feledkezzünk meg a váltócipő használatáról sem és arról, hogy ne szín vagy trend alapján válaszunk.

/Szerző: Kohajda Wentholin Loretta/

/Első két fotó: a szerző saját képe/

Mi az a Niann-terápia?

A bőrünk feszessége korunk előrehaladtával egyre romlik, ennek is lehet a következménye a narancsbőr. A Niann-terápia egy remek megoldás lehet erre.

Pályaválasztás előtt – hasznos tippek a jó döntéshez

A pályaválasztás az élet egyik legfontosabb döntése, hiszen hosszú távon meghatározhatja a munkánkat, a jövedelmünket és az elégedettségünket. Nem könnyű eldönteni, milyen szakmát vagy hivatást válasszunk, ezért érdemes időt szánni az önismeretre és a lehetőségek megismerésére. A megfelelő döntéshez nemcsak az iskolai eredményeket, hanem az érdeklődést, a személyes képességeket és a munkaerőpiaci igényeket is figyelembe kell venni.

Nyáron sem elég a napsütés – a D-vitamin és a napkárosodott bőr regenerálásának titkai

Sokan úgy gondolják, hogy a nyári hónapokban felesleges foglalkozni a D-vitamin-pótlással, hiszen ilyenkor bőségesen süt a nap. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. Bár a napsugárzás valóban segíti a szervezet D-vitamin-termelését, életmódunk, a fényvédők használata és a bőr egészségének megőrzése miatt nyáron sem biztos, hogy elegendő mennyiséghez jutunk.

Hogyan takarékoskodhatunk otthon az energiával?

Az energiaárak alakulása és a fenntarthatóság iránti egyre nagyobb figyelem miatt ma Magyarországon is sok család keresi a lehetőséget arra, hogyan csökkentheti otthona energiafogyasztását. A jó hír az, hogy nem feltétlenül kell milliókat költeni korszerűsítésre ahhoz, hogy érezhető megtakarítást érjünk el.

Besötétedő anyajegy: bajt jelezhet nyáron?

A nyári hónapokban sokkal több figyelmet fordítunk a bőrünkre: használunk fényvédőt, próbáljuk elkerülni a leégést, és gyakrabban nézzük meg, hogy minden rendben van-e. Nem ritka, hogy valaki azt veszi észre: egy-egy anyajegye sötétebbnek tűnik a nyaralás vagy a sok szabadtéri program után. De vajon minden változás aggodalomra ad okot?