Menü

Tegyük a tanulást élvezetesebbé egyszerű technikákkal!

Nyári szünet van, miért gondoljunk akkor a tanulásra? A fiatalok számára megkönnyítheti a következő tanévet néhány technika, aminek elsajátítására a nyár megfelelő alkalom lehet. Egy-egy kiegészítőt pedig érdemes még a tanszervásárlási szezon előtt olcsóbban beszerezni.

Hiszen sok gondot okoz gyermekeinknek a rengeteg tananyag, amit nap mint nap vagy hétről hétre el kell sajátítaniuk. Sokszor azt érezzük, hogy egyre több a tanulnivaló, egyre több a tanítási óra, egyre több tudást várnak el a gyerekektől, és talán még arra sem jut idejük, hogy valóban gyerekek legyenek.

Mivel a rendszerezett jegyzet készítéséhez megfelelő tapasztalat szükséges, ezért a következőkben összegyűjtöttünk néhány technikát, amelyeket bemutathatunk már nagyobb csemetéinknek, és könnyedebbé, játékosabbá, illetve élvezetesebbé tehetjük számukra a tanulási folyamatot. Szerencsére mind olyan egyszerű, frappáns és használható módszer, hogy felnőttkorban is nyugodtan alkalmazhatjuk.

Általános tanács

A színes ceruzák, szövegkiemelők, post it-ek és mindenféle szín használata emeli a koncentrációképességet, ezért ezek használata figyelemfelkeltő hatással bír. Javasolt őket bármikor használni. A szövegkiemelők közül állítólag a citromsárga a legjobb, mivel az vonzza legjobban a tekintetet.

Mindennap alkalmazható technikák

Gondolattérkép: Középre felírunk egy kulcsszót valamilyen színes tollal vagy ceruzával, és bekarikázzuk, mintha egy buborékban lenne. Ez lehet a tanulnivaló témája vagy a legfontosabb kulcsszó. A jegyzetünket figyelmesen átolvasva a legfontosabb kulcsszavakat vonallal a középponthoz kötjük, és ugyanilyen buborékban helyezzük el őket. Nagy téma esetén a végén akár egy oldalnyi nagyságú ábránk is összegyűlhet. Fontos, hogy ne nagyon vesszünk el a részletekben, ne írjunk egy gondolathoz sok kulcsszót. A színeknek akár jelentéseket is tulajdoníthatunk. Egyes szakmai anyagok a maximálisan elhelyezhető kulcsszavak számát is meghatározzák, de véleményem szerint ezt felesleges korlátoznunk. Mindenki érzése és a téma méretei alapján döntsön.

Tanulás közben a kulcsszavakról kell visszaemlékeznünk a jegyzeteinkre, a lecke számonkérésénél pedig csak a saját kis gondolattérképünket kell felidéznünk.

Szótanuló kártyák: Nyelvtanulásnál kifejezetten hasznos eszköz lehet a kezünkben. Legjobb, ha színes kis kártyákat használunk, amiket bárhová magunkkal vihetünk. Igaz, a kidolgozás és elkészítés hosszadalmas lehet, de a használat utáni eredmény annál látványosabb. A kártya egyik oldalára írjuk rá a szó magyar jelentését, a másik oldalára az angol vagy német vagy akármilyen nyelvű párjának főnévi igenevét, illetve a kivételes alakokat. Remek módszer tanulásra és tudásunk tesztelésére is.

Dobókockás igeragozás: Milyen jó, hogy tanuláshoz is használhatjuk a dobókocka hat oldalának pöttyeit! Ez a módszer is elsősorban nyelvtanuláshoz alkalmas, de természetesen át is formálhatjuk más témákra. Válasszunk ki egy igét, dobjunk a kockával, és mondjuk el abban a számban és személyben, amit dobtunk.

Ennek alapján a dobókockán lévő pöttyök jelentései:

1 – E/1 (egyes szám, első személy)
2 – E/2
3 – E/3
4 – T/1 (többes szám, első személy)
5 – T/2
6 – T/3

A fent említett technikák csak kiragadott, de sikeresen hasznosítható példák. Próbáljuk ki a technikákat magunkon, gyerekeinken, ajánljuk ismerőseinknek!

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Nyári táborok gyerekeknek – Melyek a legnépszerűbbek, és miért rajonganak értük a családok?

Amint beköszönt a nyári szünet, sok szülő számára felmerül a kérdés: milyen programmal töltsék tartalmasan a gyerekek a hosszú vakációt? A nyári táborok évről évre egyre népszerűbbek, hiszen nemcsak felügyeletet biztosítanak, hanem élményeket, új barátságokat és rengeteg hasznos tapasztalatot is adnak a gyerekeknek.

Zsarnok szülők: amikor a szeretetet túlzott kontroll váltja fel

A szülők elsődleges feladata, hogy biztonságot, szeretetet és útmutatást nyújtsanak gyermekük számára. Előfordulhat azonban, hogy a nevelés során a szabályok és az irányítás túlzott mértéket öltenek. Ilyenkor beszélhetünk zsarnoki vagy túlkontrolláló szülői viselkedésről. Ez nem hivatalos pszichológiai diagnózis, hanem egy olyan nevelési stílus leírása, amelyben a szülő túlzott ellenőrzést gyakorol a gyermek felett, kevés teret hagyva az önállóságnak és a saját döntéseknek.

Koszos gyerek, erősebb immunrendszer? Ennyi igazság van a mondás mögött

„Ne piszkold össze magad!” – hangzik el sok családban nap mint nap, miközben a gyerekek önfeledten építenek homokvárat, pocsolyában ugrálnak vagy a kertben fedezik fel a természet apró csodáit. Régóta tartja magát az a nézet, hogy a gyerekek immunrendszerének jót tesz, ha időnként koszosak lesznek játék közben. De vajon valóban így van, vagy csupán egy népszerű tévhit?

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.