Menü

A legújabb kedvenc - játékszer kicsiknek és nagyoknak

A hand spinner, vagy "magyarosított nevén" ujjpörgettyű meghódította a világot. Elsőre talán nehéz megérteni, hogy miért, hiszen igencsak egyszerű. Cikkünkből kiderül, miért szeretjük ennyire.

Ha a játékok történetét nézzük, rengeteg apró, egyszerű kis kütyü volt már, amivel szívesen játszottak a fiatalok. Az úgynevezett kétkarika ma már retro játéknak számít, s az ennél későbbi generációt hódította meg az úgynevezett bolondrugó, amely élénk színeivel kézbe vehető játékként is funkcionált, de a lépcsőn is indították lefelé. A rubik kockát pedig mindenki ismeri - világszerte híressé vált, számos filmben is megjelent, bár kissé másfajta funkcióval bír és logikai gondolkodást fejleszt.

Mostanra úgy tűnt, elmaradoznak ezek az elfoglaltságok, mert elveszítették létjogosultságukat a számítógépes és okostelefonos játékok, valamint a közösségi oldalak mögött. Ezért is nagy öröm, hogy mégis utat tudott törni magának egy olyan egyszerű kis eszköz, mint az ujjpörgettyű. A kedves kis eszközt eredetileg az autisták számára fejlesztették ki, hiszen közülük sokan szeretnek pörgetni-forgatni dolgokat. Kedvelik ezt az elfoglaltságot és megnyugtatóan hat a számukra. Viszont nem csak rájuk igaz, hogy a "birizgálás" nyugtató és stresszlevezető hatással bír. Gondoljunk csak arra, amikor a kisbabák édesanyjuk hajukat piszkálják, vagy amikor előadás, vagy tanóra közben a tollat csettegtettjük...

No de a tematika kedvéért pontokba szedtük, hogy mi is az, amiért kedveljük az ujjpörgettyűt?

1. Mindenkinek való: Fiúk és lányok, komolyak és játékosak mind-mind megtalálják a számukra megfelelő kinézetű kis játékszert, hiszen mindenféle színben és mintában kapható.

2. Trendi és nem ciki: Már mindenhol játszanak vele, és egyfajta közösség alakult ki a hand spinnerek között. Megmosolyogják egymást az emberek, ahogy pörgetik ezt a kis játékot.

3. Képernyő helyett: Reményt keltő, hogy az okos kütyük mellett is hódító útjára indulhatott ez a kis játék. Lehet, hogy mégis ki vagyunk érezve a kézzel fogható eszközökre, ami kiszakít bennünket a téglalap alakú, világító telefonok, tévék és monitorok világából? Bízunk benne!

4. Megnyugtató: Ahogy fentebb is írtuk, alkalmas a felesleges energia és a stressz levezetésére, legyünk is bárhol - buszmegállóban, órán vagy egy rettenetes értekezleten.

5. Bájos: Kellemes beleveszni a pörgés és forgás világába, miközben játszunk vele. Arra emlékeztet, amikor gyermekkorunkban perdültünk magunk körül, amennyit csak bírtunk, majd nevetve figyeltük a kótyagos világot. Csak ez nem okoz fejfájást...

6. Ügyessé tesz: Fejleszti a finommotorikát és a kézügyességet. Ha pedig megtanulunk vele azzal a kezünkkel játszani, amelyiket egyébként kevesebbet használjuk (természetesen jobbkezesek számára bal kézzel és fordítva), akkor ezzel új agyi kapcsolatokat építhetünk ki.

Szeptember a kertben – mik a legfontosabb teendők?

A szeptember a betakarítás és az őszi munkák ideje. Ilyenkor érdemes gondoskodni a gyepről és előkészíteni a növényeket a hidegebb hónapokra. Ha most kellő figyelmet fordítunk a kertre, tavasszal sokkal szebb látvány fogad majd bennünket.

Miért különleges a nyári fesztiválélmény?

A fesztiválok sokak számára a gondtalan kikapcsolódás, a zene és a társas pillanatok időszakát jelentik. Ezek a rendezvények kiszakíthatnak a megszokott hétköznapokból és olyan emlékeket adhatnak, amelyekre még hónapokkal később is jó érzéssel gondolunk.

Kihagyhatatlan hazai kirándulóhelyek a nyár végére

Augusztus utolsó heteiben is akad felfedezni való Magyarországon. Cikkünkben olyan változatos úti célokat ismerhetünk meg, ahol történelmi nevezetességek, lenyűgöző épületek és hangulatos kirándulóhelyek várják az utazókat.

Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?

Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.

Az edzőpark nem játszótér – hogyan használjuk biztonságosan a közösségi sporttereket?

Az elmúlt években egyre több szabadtéri edzőpark épült országszerte. Ezek a modern sportterek remek lehetőséget kínálnak mindazoknak, akik szeretnének egészségesebben élni, rendszeresen mozogni, vagy egyszerűen csak kiszakadni a mindennapok rohanásából.