Nyolc nap Facebook nélkül

Reggelente a buszra vagy a metróra felszállva a tekintetemet igyekszem az olvasó embereken pihentetni, hacsak magam is nem egy könyvet bújok éppen. Az okostelefonjukat nyomkodó fiatalok - de a fővárosban sajnos a legtöbb felnőtt is ezt a magatartásformát követi – gyakran elszomorítanak. Elgondolkodtatnak, hogy hová tűnik a mindennapi, közeli, szeretetteljes emberi kommunikáció, ha még akkor is az elektronikus eszközökön való pötyögéssel vagyunk elfoglalva, ha egymás fizikai és lelki társaságát élvezhetnénk?

Érdekes belegondolni, hogy mi történik majd, ha felnő egy egész generáció, akik már a technika eme fejlett világába születtek, nemcsak belenőttek. Az úgynevezett Z-generáció, akik 1997-ben vagy azt követőn születtek, vajon képesek lesznek-e ugyanilyen hatékonyan ellátni a mindennapi feladataikat? Ha szétnézek a környezetemben, sajnos már látok néhány negatív példát a következményekre vonatkozóan. Ezeknek a fiatal felnőtteknek nincs vagy sokkal kisebb a felelősségérzete, kevésbé látják a mindennapok összefüggéseit, kevésbé tudják, mit kezdjenek az életükkel, pedig az információhoz való óriási hozzájutási lehetőség miatt joggal gondolhatnánk, sokkal tájékozottabbak. Rendszerint bebizonyosodik, hogy ez nem így van, és az okostelefonok használata a legtöbbször csak a közösségi felületek használatára korlátozódik.

Ezt és még egy személyes problémát figyelembe véve döntöttem úgy, hogy legalábbis egy rövidebb időszakra likvidálom a Facebook-ot az életemből. Nem tudtam vagy nem volt elég erős az elhatározásom, így nem csaptam egyből a lovak közé, csak lecsökkentettem a napi adagot, amit egy átlagos ember a közösségi oldalak főoldalának görgetésével tölt. Két napon keresztül mindössze napi egyszer léptem be, majd az azt követő 8 napban egyetlenegyszer sem. Próbáltam teljesen elfelejteni, hogy a Facebook egyáltalán létezik.

Meglepő módon nem történt nagy változás az életemben. Ez a hét és az azt követő néhány nap elég volt arra, hogy a barátaimat átszoktassam, másik felületen keresztül kommunikáljunk, ami nem okoz ilyenfajta függőséget.

A csökkentett szintet azóta is kitartóan tudom tartani, kétnaponta, naponta egyszer, de nagyon maximum kétszer lépek be. Mindenkivel ugyanolyan jó kapcsolatot ápolok, mint azelőtt. Amikor pedig belépek, szembesülök azzal, nem maradtam le semmiről.

Egyetemista koromban természetesen más volt a helyzet, rengeteg információ csak ezen a felületen volt hozzáférhető, de úgy gondolom, a tanulási időszakot követő nagybetűs élet ezen médiafelületek tízpercenkénti ellenőrzése nélkül is hatékonyan menedzselhető.

A 8 teljes, Facebook nélküli napom során minden ugyanúgy történt, mint azelőtt. Illetve mégsem, ugyanis sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, és lemorzsolódott néhány számítógép előtt töltött óra. Lehet, hogy azt sem 100%-ig aktívan töltöttem: tanulással, takarítással, aktív családi élettel, de relaxáltam, bambultam, pihentettem a szememet a fákon ahelyett, hogy a monitort bámultam volna, és az agyamat számomra teljesen felesleges, plusz információval töltöttem volna meg.

Szeretném hangsúlyozni, természetesen nem baj, ha valaki folyamatos használója ezeknek a weboldalaknak, csak figyeljen arra, hogy a hozzá valóban közel álló emberekhez kellő figyelemmel és szeretettel forduljon.

A másik ok, amiért az elvonási procedúra mellett döntöttem az volt, hogy észrevettem, a kapcsolatomra is hatással van ezen felületek figyelemmel kísérése. Sajnos számos tanulmány jelent már meg arra vonatkozóan, hogy azok, akik túl gyakran és túl sok mindent osztanak meg ezeken az oldalakon, valószínűleg külső megerősítésre (is) várnak, mert párkapcsolatukban valamelyik terület nem kielégítő. Az én esetemben más volt a helyzet: folyamatos ellenőrzés alatt tartottam a páromat saját magam számára - amiről persze ő akkor nem tudott - de folyamatosan néztem, hogy mikor és mennyi időre lépett be (milyen jó, hogy ilyenekkel is fejlesztik a Facebook felhasználói élményét!). Egy idő után észrevettem, hogy szinte már csak azért lépek be, hogy egy gyors kontrollt tartsak, ami rendszerint azzal végződött, hogy ha láttam, a párom is éppen elérhető, rettentő rossz érzés, aggódás, féltékenység fogott fel. Hasonló gondolatok jártak a fejemben: vajon kinek ír, miért lépett be, miért ilyen hosszú ideig aktív, és még sorolhatnám.

Ez a leszokási folyamat ebben is nagy segítséget nyújtott. Persze mindig van tovább, mindig van hová fejlődni, fejleszteni, előrehaladni, de remek startpontot biztosítottam ezzel magamnak. Azóta igyekszem arra figyelni, és azt észben tartani, és ami a legfontosabb, ÉLVEZNI, amit a párom a szemembe nézve mond! Azt erősítem magamban, ahogy beszél velem, ahogy érintkezik velem, amit mond nekem.