Meztelenkedni jó!
- Dátum: 2017.03.07., 07:23
- boldogság, egészség, eredmény, hangulat, kedv, közösségi média, kutatás, mezítelen, meztelen, önbecsülés, önbizalom, testkép
A photoshop és a közösségi média megjelenésével az idealizált testről készült fotók ma már mindenhol jelen vannak. Nem meglepő, hogy ezek az irreális ideálok idegessé teszik az embereket, hiszen erősen lerombolhatják az élethez való hozzáállásukat, elégedettségi szintjüket.
Úgy tűnik, gyógymódot jelenthet az egészséges mértékű meztelenkedés. A legújabb kutatások szerint ha időnként meztelenek vagyunk mások előtt is, csodákat művelhetünk a pszichológiai jólétünkkel, az önbecsülésünkkel, és a testképünk is javulni fog.

A kutatás egy online felületen keresztül zajlott 850 brit résztvevő bevonásával. Olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, mint például mennyi időt töltenek meztelenül, miközben természethű cselekvéseket végeznek. Ez alapvetően azt jelenti, hogy teljesen vagy félig ruha nélkül vannak nemcsak a partnerük, de más emberek társaságában is. Ez lehet egy bikinifelső nélküli napozás, kerékpározás vagy valamilyen tevékenységen való részvétel.
A kutatás felettébb érdekes eredményeit egy nemzetközi folyóiratban tették közzé. Kimutatták, hogy minél gyakrabban és hosszabb ideig tartózkodik valaki meztelenül mások társaságában, annál boldogabb. Persze ne gondoljunk nagyon hosszú időtartamokra, elvileg évi 20 perc az optimális, legalábbis az eddigi felmérésben résztvevők válaszai alapján.
Azonban a meztelenkedés és a boldogság közötti összefüggés nem mindig kimutatható. Végeztek olyan vizsgálatokat is, amelyek során egyből egy eseményen való meztelenkedés után kérdezték a résztvevőket a testképükről. Igaz, a nyert adatok elemzése alapján észrevehető emelkedést tudtak kimutatni, azért az még mindig nem tiszta, hogy valóban közvetlenül a meztelenkedés tesz-e minket boldogabbá.
Még több munkára, kutatásra van szükség hozzá, hogy rájöjjünk, milyen ok-okozati összefüggés van a meztelenkedés és a testkép, önbecsülés, hangulat javulása között. Az eddigi eredmények biztatóak. Emellett egy kis nudizmus sosem árt! Csak ne hagyjuk, hogy a Facebook vagy az Instagram is lásson minket...
Forrás: www.iflscience.om
Digitális emésztés – Te figyelsz arra, hogy mit fogyaszt az agyad?
Az egy dolog, hogy odafigyelünk, vagy legalább is megpróbálunk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, hogy ne terheljük az emésztőrendszerünket. De vajon hányan figyelünk arra, hogy mit fogad be az elménk?
Mindenkinek van szerencseszáma - a Tiéd melyik?
Van, aki a hármasra esküszik, más a hetest tartja különlegesnek, és akadnak olyanok is, akik egy születési dátumhoz vagy egy fontos életeseményhez kötik a „szerencseszámukat”. De vajon valóban mindenkinek van ilyen száma, vagy csupán az emberi elme játéka az egész?
Történetek a rendetlenségben – A cluttercore jelenség
A minimalista szemlélet hosszú ideig uralta a lakberendezési és életmódtrendeket, ám manapság egy új irányzat kezd elterjedni, amelyet cluttercore-nak hívnak. A letisztult terek, az üres polcok és a kapszulagardróbok korábban mind azt sugallták, hogy a boldogság a mértéktartásban rejlik. Csakhogy egy idő után az egyszerűségből éppen a személyesség és az egyediség érzése veszett el.
Húsvéti harmónia – Tudatos ünneplés a rohanó világban
A modern élet egyik legnagyobb kihívása, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a folyamatos rohanás és a valódi pihenés között. A húsvét különleges lehetőséget kínál arra, hogy kilépjünk a mindennapi rutinból, és tudatosan figyeljünk önmagunkra, valamint a környezetünkre. Ez az ünnep nemcsak hagyomány, hanem egyfajta szimbolikus megállás is, amely segít újraértékelni az életünket.
Túl sok ajándék húsvétkor? Így hat a gyerekekre, és ezt teheted helyette
A húsvét közeledtével a gyerekek izgatottan várják, mit rejt majd a kertben eldugott tojás, vagy milyen meglepetés lapul a kosárban. A csokinyuszik, játékok és apró ajándékok örömet okoznak, de könnyű átesni a ló túloldalára.