Menü

Szex 80 felett?

Egy új kutatás azt mutatta ki, hogy a nyolcvanas éveikben járó nők jobban élvezhetik a szexet, mint 30 és 80 éves kor közöttiek. A kutatók több mint 7000 50 év feletti nő adatait gyűjtötték össze. Míg az 50 és 79 év közötti nők esetében a szexuális izgalmi állapotot egyre nehezebb előidézni, ha egyszer betöltötték a 80-at, a szexuális izgalmi szint nagyjából meg fog egyezni a 60-as éveikben tapasztaltakkal (mintha megint könnyebb lenne elérni a korábbi érzést).

A tudósok azt mondják, hogy ha a nők idősebb korukban is aktív szexuális életet élnek, akkor jobban érzik magukat a bőrükben, és elfogadják, hogy a szexnek nem feltétlenül kell tökéletesnek lennie.

Az eredményekért az orvosoknak azért el kellett beszélgetniük idősebb pácienseik szexuális szokásairól, jólétéről. Az adatok elemzéséből derült ki, hogy az 50-es éveikben járó nők körülbelül 25%-ának vannak gondjai a szexuális izgatottsággal. A 60-as éveikben járó nők esetében ez az arány már 37%, és a 70-es éveikre 40%-ra emelkedik. Azonban ahogy elérik a 80-at, mindössze 35%-uk küzd hasonló problémákkal.

Dr. David Lee, a Manchesteri Egyetem kutatója szerint van egy általános felfogás, miszerint ha az ember betölti a 80-at, a szexuális életnek véget kell vetni. A 80-as éveikben járó nők azonban nem így gondolkodnak.

A tanulmány rávilágított, hogy az idősebb nők elégedettebbek a szexuális életükkel. A hasonló korú férfiak is ugyanígy vannak ezzel, és heti akár 2-3 intim együttlétet is létesítenek, ezáltal egyre boldogabbak is lesznek.

A köztudatban benne van, hogy sok férfi és nő marad szexuálisan aktív egész élete során, de jó azzal is tisztában lenni, hogy az idősebb korban létesített intim kapcsolatoknak pozitív hatásai vannak az általános egészségre és jólétre.

Sajnos most, 2017-ben még mindig szükséges, hogy az időskori kapcsolatok körüli mítoszokat eloszlassuk.

Forrás: www.telegraph.co.uk

6 jel, hogy valaki csak akkor keres, amikor szüksége van rád – így ismerheted fel az érdekkapcsolatokat

Vannak emberek, akiknek mindig van egy kedves szavuk hozzánk, de valahogy csak akkor jutunk eszükbe, amikor szükségük van valamire. Egy szívességre, egy jó tanácsra, egy kis segítségre vagy egyszerűen valakire, aki meghallgatja őket. Amíg adni tudunk, fontosak vagyunk számukra, ám amikor nekünk lenne szükségünk támogatásra, hirtelen elfogynak a hívások és az üzenetek. Az egyoldalú kapcsolatok felismerése nem mindig könnyű, de néhány árulkodó jel segíthet tisztábban látni.

Amikor véget ér egy barátság – Honnan tudhatjuk, hogy megváltozott a kapcsolat?

Az ismeretségek az évek során átalakulnak – vannak, amelyek szorosabbá válnak, míg mások háttérbe szorulnak. Az eltávolodás legtöbbször fokozatosan történik, így csak később vesszük észre, hogy egy korábban fontos kapcsolat már nem a régi.

Mingliség, azaz együtt vagyunk, mégis külön élünk

Megannyi párkapcsolati formát ismerünk, ilyen a mingliség is, amikor néha jobb külön, mint együtt.

Mit csinál egy párkapcsolati coach?

A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.

Láthatatlan határátlépések – hogyan rombolja a bizalmat a mikromegcsalás?

Elég egy ártatlannak tűnő üzenet vagy egy beszélgetés, amelyet a partner elől elrejtenek. A digitális korszak új helyzeteket teremtett a párkapcsolatokban, és ezzel együtt új fogalmak is megjelentek. Ilyen például a mikromegcsalás jelensége is, amely ugyan nem jár fizikai hűtlenséggel, mégis komoly konfliktusokhoz vezethet.