Menü

Nagyobb eséllyel híznak el az asztmás gyerekek?

A legújabb felmérések szerint 50%-kal nagyobb eséllyel híznak el azok az asztmás gyerekek, akiknél a diagnózis már legalább 10 éve fennáll.

A kutatók szerint a légzés nehezítettsége azt okozza, hogy az asztmás gyermekek kevesebbet mozognak. Egy 10 éves tanulmány során azonban az is kiderült, hogy 43%-kal csökken az esélyük az elhízásra, ha a légzéskönnyítő inhalátoraikat rendszeresen használják.

Sajnos nagyon sok asztma elleni szernek mellékhatása a súlygyarapodás, ötből egy 10 és 11 év közötti brit kisgyermek túlsúlyos, míg 11-ből egynek írnak fel inhalátort vagy más gyógyszert.

A tudósok azonban még nem biztosak a pontos ok-okozati viszonyban az asztma és az egészségtelen mértékű súlygyarapodás között. „Az asztma és az elhízás gyakran jelentkezik együtt gyermekeknél, de az még nem tiszta, hogy az asztmás gyermekek rendelkeznek magasabb kockázati tényezőkkel az elhízásra, vagy a túlsúlyos gyermekek hajlamosabbak az asztmára.” – nyilatkozta Dr. Zhanghua Chen, a kutatás vezetője.

Ha egy gyermek asztmás és mellette még túlsúlyos is, nagyobb eséllyel alakulhatnak ki nála anyagcsere betegségek a későbbiekben, például II-es típusú cukorbetegség. Mindezen megállapítások igazolásához azonban még több kutatás szükséges, főleg ha a pontos okokat is meg szeretnék találni az asztma és az elhízás között.

Amit azonban addig is fontos megjegyeznünk, hogy észben tartsuk azt, hogy korai gyermekkori asztma diagnózis esetén azt megfelelően tudjuk kezelni, és ezáltal a tüneteket a minimális szintre tudjuk csökkenteni.

Forrás: www.telegraph.co.uk

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?

Ne edd ezt az 5 ételt sportolás előtt – eláruljuk, miért

A mozgás előtti étkezés sokszor éppen annyira fontos, mint maga az edzés. Nem mindegy ugyanis, mit eszünk a futás, úszás, kerékpározás vagy éppen egy erősebb konditermi edzés előtt. Egy rosszul megválasztott étel könnyen okozhat puffadást, gyomorfájdalmat, émelygést vagy kellemetlen teltségérzetet, és még a teljesítményünket is ronthatja.

A mozgás a csontokat is erősíti – így tehetünk a csontritkulás ellen

Sokan csak akkor kezdenek el igazán foglalkozni a csontok egészségével, amikor már egy vizsgálat kimutatja a csontsűrűség csökkenését. Pedig a megelőzésben a mindennapi életmódnak is fontos szerepe van. A rendszeres testmozgás nem csupán az izmokat tartja karban: megfelelő formában a csontokat is terheli, ezáltal hozzájárulhat azok erősségének megőrzéséhez.

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.