Menü

Paralimpia: szép magyar éremtermés

RÖVID HÍREK

Tizennyolc éremmel zárta a magyar csapat a XV. Nyári Paralimpiai játékokat Rio de Janeiróban.

A vasárnap véget ért megmérettetésen a mieink egy arany mellett nyolc ezüst és kilenc bronzérmet gyűjtöttek. Az aranyérem a verseny hajrájában született, Tóth Tamás 100 méteres hátúszásban szerezte. A riói paralimpián 162 ország indulói álltak rajthoz, a mieink a 46. helyen zártak az éremtáblán. Teljesítményüket mindenképpen dicséret illeti.

Csapatban erősebbek vagyunk – BSI Futónagykövet találkozó 2026

Február 14-én ismét összegyűlt a BSI Futónagykövet-közösség a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, hogy megéljük a futás és a közösségépítés iránti közös szenvedélyünket. Közel százan voltunk, én pedig immár 7 éve képviselem ebben a közösségben lakóhelyemet, Tamásit.

Torkos Csütörtök – a nap, amikor féláron ünnepel a gasztronómia

A Torkos Csütörtök hosszú éveken át a hazai vendéglátás egyik legjobban várt eseménye volt. A farsangi időszak lezárásához kapcsolódva, hamvazószerda utáni csütörtökön rendezték meg, és az volt a lényege, hogy az akcióhoz csatlakozó éttermek jelentős kedvezményt adtak a teljes fogyasztásra.

40 nap, ami rólad szól – Elkezdődött a nagyböjt, itt az idő változtatni

Hamvazószerdával hivatalosan is elindult a 40 napos böjt időszaka, ami nemcsak az egyházi év fontos része, hanem remek lehetőség arra is, hogy egy kicsit rendet tegyünk magunkban.

Hogyan küzdjünk a téli szorongás és depresszió ellen?

A hideg, rövid nappalok és a kevés természetes fény sok embert érintő problémát, a téli szorongást vagy depressziót okozhatnak. Bár a jelenség gyakran enyhébb formában jelentkezik, hosszabb távon jelentősen ronthatja az életminőséget.

Amikor a terep tanít – Tihany Trail, tél, hó és szívvel futás

Van egy pillanat a rajt előtt, amikor minden csendes lesz. Amikor nem az eredmények számítanak, hanem az út, ami idáig vezetett. A Tihany Trail ilyen pillanatokból épül fel: hóban, szélben, szívvel futva. Ez a verseny nemcsak kihívás, hanem találkozás önmagunkkal. És néha már az indulás is ajándék.