SzínezŐrület
- Dátum: 2016.09.11., 16:56
- alvás, érzelmek, érzelmi intelligencia, filc, filctoll, finommotorika, jobb agyfélteke, kifestő, kitartás, nyugalom, precizitás, színes ceruza, színező, színezőkönyv, türelem
Ezidáig csak a gyerekek színeztek, és a különbőző kifestőkönyveknek ők voltak a célcsoportjai. Rövid ideje a helyzet megváltozott, és megjelentek a könyvesboltokban a felnőtteknek szánt színezőkönyvek. Nem is akármilyenek, hanem igényesebbnél igényesebb darabok csodálatos motivumokkal és mintákkal. Ezzel gyakorlatilag egy új hobbi alakult ki, amely igencsak előnyös.
A rajzolás a színezéshez képest másfajta tevékenység, hiszen ott meg kell látni és le kell képezni az adott mintát. A sikerélmény pedig nem jön könnyen azok számára, akik nem rendelkeznek különösebb művészi hajlamokkal. Sajnos az emberek többsége ennek okán az iskolás koron túl le is szokik a rajzolásról és színezésről.
Pedig ennek a tevékenységnek a fejlesztő hatása nem csak gyerekkorban, hanem felnőttkorban is érvényesül. A színezőkönyvek előnye, hogy azok is előleszeretettel használják, akik kevésbé szívesen rajzolnak, és úgy érzik, a rajzoláshoz, festéshez nincs tehetségük. A színezéshez elegendő a türelem és a kikapcsolódásvágy.
No de mégis miért érdemes kipróbálni ezt az új hobbit, mi az, amit fejleszt a színezés?
- A jobb agyfélteke működését
- A spirituális, érzelmi- és téringelligenciát
- A finommotorikus képességeket
- Segít abban, hogy kitartó személyiségek legyünk
- A precizitást és a szépérzéket
- Elősegíti, hogy megéljük és kifejezzük az érzelmeinket
- Nyugodtabbá tesz, ha pedig este színezünk, jobban alhatunk
A színezőkönyv mellé megéri különleges színesceruzákat, tollakat és filceket beszerezni, ha tehetjük. Használjunk minél több színt, natúrt és csillogót egyaránt! Szintén kiváló ötlet, hogy ugyanazt a mintát több példányban nyomtatjuk ki. Az első színezés alkalmával felírjuk a lap hátoldalára, hogy milyen érzéseink vannak jelenleg, hogy érezzük magunkat aznap. Majd egy későbbi alkalommal újra elővesszük és kiszínezzük az adott mintát, és szintén leírjuk az érzéseinket, majd a kettőt összehasonlítjuk. Érdekes összefüggéseket és változásokat fedezhetünk fel!
Mi okozza az utazás utáni depressziót?
![](/data/image/150x200/2024/07/27/1423-cikkemhez-foto2.jpg)
Tapasztalták már, hogy nyaralásból hazatérve szomorú hangulatuk lett? Ez az úgynevezett nyaralás utáni depresszió, amely egyáltalán nem ritka jelenség. Szerencsére az ilyenkor fellépő rosszkedv különböző módszerekkel enyhíthető.
Kemping a kertben
![](/data/image/150x200/2024/07/21/pexels-destroir-2662816.jpg)
Szeretnéd átélni egy kemping hangulatát, de nincs rá lehetőséged, hogy elutazz otthonról? Rendezz be a kertedben egy sátrat, és éld át otthonról a szabadban töltött éjszaka autentikus hangulatát, az otthon közelségének előnyeivel fűszerezve!
Miért jógázzunk rendszeresen? Mit takar a nevető jóga?
![](/data/image/150x200/2024/07/12/14013-cikkemhez-foto1.jpg)
A “jóga” szó a szanksztrit “Yuj” szóból származik, ami hozzáadást, egyesülést jelent. Energia, erő és szépség hozzáadása a szellemhez, testhez és lélekhez. A jóga valódi értelme nem más, mint az elme lecsendesítése a nyugalom és az önmegvalósítás eléréséhez.
A társasjátékok fejlesztő hatása
![](/data/image/150x200/2024/07/11/1409-cikkemhez-kep3.jpg)
A sok pozitív hatása mellett a társasjáték türelemre és együttműködésre is megtanít, ráadásul szórakoztató formában, arról nem is beszélve, hogy sok szülő számára mintegy joker tevékenység a borús, esős napokon, amikor nem lehet szabadtéri programokkal lekötni a gyerekeket.
Kreatív hobbik a lelki egyensúly megőrzéséért
![](/data/image/150x200/2024/07/06/pexels-olly-3771055.jpg)
Sokszor nem is vagyunk tisztában vele, mennyire fontos, hogy legyen egy kreatív hobbink! Azon kívül, hogy ez a mindennapokban kellemes kikapcsolódást nyújt, segít fejleszteni különböző készségeinket és fenntartja a lelki egyensúlyt.