Újjászületés botulinum toxin terápiával, avagy az azonnali botox segítség
Ha tükörbe nézünk, szemöldökeink között látunk-e mély ráncokat? Bizony, azok a vonalak sok embert zavarnak. Eltüntetésük érdekében sokan a botulinum toxin terápia felé fordulnak, vagy ahogy a köznyelv ismeri, a botoxhoz. A botulinum toxint a Clostridium botulinum nevű baktérium termeli, mely oxigénmentes környezetben él. Fontos tudni, hogy a toxinja, melyet napjainkban már olyan széles körben felhasználnak, ételmérgezésekben is szerepet játszik, ugyanis görcsök kialakulásáért lehet felelős, ami súlyos következményekkel járhat. Öröm az ürömben, hogy éppen ezt a tulajdonságát használja ki a kozmetikai ipar is, hiszen a terápia alapja, hogy a toxinnal ideiglenesen az izmokra történő ingerület-átadást gátolják meg. Mivel ez tartósan nem valósulhat meg, a kezeléseket ismételni kell.
Mindenesetre az emberek szeretik ezt a módszert, mivel a kezelés után rögtön visszatérhetnek mindennapi életük tevékenységeihez. Szeretik, mivel az eredményt már 3-7 napon belül látják saját magukon. Előnyös is, ugyanis a bőrgyógyász egyszeri alkalommal el tudja végezni a kezelést, és az eredmény körülbelül 3-4 hónapig is látszik – a szerencsések esetében még tovább. A kezelés után, ha arcunk bizonyos izmait ellazítjuk, a szemöldökök közötti ráncok vonalai szépen kisimulnak.

A bőrgyógyászok a toxint az öregedés jeleinek eltüntetésére, illetve egy bizonyos kóros állapot, a hiperhidrózis – a túlzott izzadás ok nélkül, esetlegesen szokatlan testfelületeken – kezelésekor alkalmazzák. Az FDA, mely a világon az egyik legfontosabb ellenőrző testület - körülbelül a hazai OGYI-nak (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Testület) felel meg - a következő bőrgyógyászati állapotok kezelésére engedélyezi a módszer használatát:
- Szemöldökök közötti ráncok
- Szemkörüli ráncok
- Túlzott izzadás esetén, ha az alkalmazott alapkezelés nem működik elég jól.
Forrás: www.aad.org
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.
Az elsősegélynyújtás életet menthet
Az elsősegélynyújtás világnapját minden évben szeptember második szombatján tartják. A jeles nap célja, hogy felhívja a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára, valamint arra, hogy egy váratlan baleset vagy rosszullét esetén akár egy laikus által nyújtott gyors és szakszerű segítség is életet menthet.
Tönkreteheti a saját szempilláit a műszempilla?
A hosszú, dús és ívelt szempillák sokak számára a mindennapi szépségrutin részévé váltak. A műszempilla kényelmes megoldásnak tűnik: reggel nincs szükség spirálozásra, a tekintet hangsúlyosabb, és egy jól elkészített szett akár teljesen természetes hatást is kelthet. De vajon mi történik a saját szempilláinkkal, ha hónapokon vagy akár éveken keresztül rendszeresen hosszabbítjuk őket?