Menü

Blog ajánló: Szép világunk magazin

Az internet elterjedésével sokan féltik a világ legszebb hobbijait, az olvasást, a túrázást, az utazást. Szerencsére a világháló a hasznunkra is válhat, ha olyan kiváló oldalakkal találkozhatunk, mint a Szép világunk magazin. Kollát Gyula blogját olvasva ugyanis virtuális utazásra indulhatunk, és az írások olyan magával ragadóak, hogy néha fel kell ébresztetnünk magunkat.

Jómagam az észak-karolinai korrallzátony szerelmeseként találkoztam először Gyula írásaival. Oly meggyőzően forgatta a tollát a cikk írása közben, hogy még csak nem is sejtettem: az ő utazása is virtuális volt erre a tájra. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy idáig még csak a szívében repült el a partot övező, hosszú homokföldnyelvre. Mindez mit sem vett el írásainak értékéből, amelyek egy része saját élményeken, túrákon alapul, másik része pedig kitartó kutatómunka és ügyes „gondolatutazás” eredményei.

Mindenkinek szeretettel ajánlom a természetesen ingyenesen olvasható Szép világunk virtuális magazint, amely a nevéhez hűen a világ szépségeit mutatja be. Nem tud bárki ilyen szeretettel írni fákról, virágokról, állatokról, hazai és külföldi tájakról, túrázásról, csak az, aki tényleg szerelmes a világba. Ezt mutatja a Jókai Mórtól kölcsönzött mottója is: „Ha ma elhagynám a földi világot, csak azt tudnám referálni annak a másik világi népnek, hogy ez az elhagyott nagyon szép világ volt.” – Aki erre már ráébredt, és aki nem, mindegyiküknek ajánlott a blog olvasása a http://szepvilagunk.weebly.com oldalon. A bejegyzések között szerepelnek még gasztronómiai élmények, valamint hölgyekről szóló írások is, hiszen az író szerint ezek mind-mind szebbé teszik a világunkat. A közösségi oldalak kedvelői a Hegyek Virágok Étkek nevű oldalon is nyomon követhetik az írásokat a www.facebook.com/HegyekViragokEtkek linkre kattintva.

A túrakedvelők már találkozhattak Kollát Gyula nevével, akinek 2010-ben könyve is megjelent, rendhagyó túrakalauzának címe „Körök az ördögszántások földjén”, mely a szerző bükki körtúráit mutatja be, ismertetve a környék látnivalóit, szépségeit. Nem titkolt célja, hogy másokkal is megszerettesse a túrázást, és hazánk ezen csodás vidékeit.

Néhány kattintás után a fenti linkekre (vagy olvasás-képnézegetés az említett könyvből), és azonnal kedvünk lesz elővenni a túracipőt, megváltani a repjegyet, megcsodálni a növényeket, vagy megkóstolni finom ételeket. Kell ennél csábítóbb, hogy szeressük az életet? 

Fotó:
pixabay.com

Strand, utazás, kánikula – hogyan védekezz a nyári betegségek ellen?

A nyár a pihenés, a szabadtéri programok és az utazások időszaka, ugyanakkor ebben az évszakban bizonyos fertőzések kockázata is megnő. A meleg időjárás, a magasabb páratartalom, a strandolás, valamint a gyakori közösségi érintkezések kedvezhetnek a különböző baktériumok, vírusok és gombák terjedésének.

Budapest Pride – közösség, láthatóság és társadalmi párbeszéd

A Budapest Pride az elmúlt évtizedekben Magyarország egyik legismertebb eseményévé vált. Bár sokaknak elsősorban a felvonulás jut róla eszébe, a Pride ennél jóval több. Az LMBTQ+ közösség számára a láthatóságot, az összetartozást és a biztonságos találkozási lehetőségeket jelenti, miközben a társadalmat az emberi jogokról és az elfogadásról szóló párbeszédre ösztönzi.

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.