Sugallatok órája – Te vagy az életed álmodója
- Dátum: 2015.02.04., 08:51
- beszélgetés, boldogság, diktatúra, egészség, ego, előadás, félelem, felelősség, nyitottság, összefogás, összetartás, panaszkodás, spiritualitás, sugallat, Szeged, szembesülés, széthúzás, tudatosság
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy azért nem vagyunk boldogok, mert a főnökünk kegyetlen velünk, a politikusok kedvezőtlen döntéseket hoznak, és a párunk nem úgy cselekszik, ahogyan azt mi elvárnánk. Aztán ha valamely tényező ezek közül megváltozik, akad helyette más, amin bosszankodni lehet, mi pedig nem vesszük észre, hogy folyamatosan csak kifelé figyelünk. Pedig az életünk alakítója és forgatókönyvírója igazából egyetlenegy ember: saját magunk. Ábrahám Krisztián előadásán jártunk Szegeden.
Egyfajta gondolkodó-körnek mondhatnánk a „Sugallatok órája” elnevezésű előadásokat, beszélgetés-sorozatot. Hívogató volt a január 20-ai alkalom ismertetője, miszerint tippeket kaphatunk a boldogsághoz (méghozzá tizenegyet!), valamint a problémák megoldásához. Azt tudtam, hogy spirituális, és a világra nyitott szemlélettel fogok találkozni.
Sajnos a „spiritualitás” szót sokan félreértelmezik, mert nem tudják, hogy pontosan mit is jelent. Pedig nem véletlen, hogy már megjelent az intelligencia-fajták között a spirituális intelligencia is (erről már itt az oldalon is olvashattak). Csak egyfajta hókuszpókusz jut az emberek eszébe a spirituális gondolkodásról, tenyérjósok, vagy pszichológiai szemléletet képviselő „agykurkászok” közegének hiszikazt.

Az előadáson ennek a miértjére is választ kaptunk: az emberek ego-ja nehezen enged közel magához olyan gondolatokat, amelyek számára még ismeretlenek, és amelyek azt firtatják, hogy igenis a saját szerencsénk kovácsai vagyunk. Hiszen mennyivel egyszerűbb a politikát vagy a válságot hibáztatni azért, hogy nehezen boldogulunk! Mennyivel könnyebb kijelenteni, hogy valaki más a felelős életünk alakulásáért. Pedig az ego-nk az, ami leginkább diktatórikus szemléletű: csak azt engedi be, csak azt hallja meg, ami neki tetszik. Minden mást kirekeszt és átformál. Nem szeretünk szembesülni, ezért sokkal egyszerűbb azt állítani, hogy a sorsunk egy már előre megírt könyv, mi pedig csak olvasói és elszenvedői vagyunk a saját történetünknek. Pedig életünk álmát mi álmodjuk, saját vágyaink és félelmeink jelennek meg benne.
Már rengeteg kutatás igazolta például a viselkedéstan vagy akár a kvantumfizika területén, hogy nézeteink, világképünk jellege igenis befolyásolja körülményeink alakulását. Ha azt mondjuk magunknak reggel, hogy rossz napunk lesz, akkor bizonyára tényleg nem sok öröm fog érni bennünket aznap. Ha azt gondoljuk, hogy ez a világ élhetetlen, akkor folyamatosan nehezen kezelhető, küzdelmes helyzetekkel fogunk találkozni. Ha elítéljük embertársaink valamely csoportját, akkor bizonyos, hogy még sok gondunk lesz azzal a bizonyos csoporttal az életünkben. És amennyiben irigylünk valakit azért, mert bizonyos eredményeket ért el az életében, pl. sok pénze volt, vagy rengeteget utazhatott, akkor egyben elvágjuk magunkat attól, hogy az életünkben mi is hasonló eredményeket érhessünk el, hiszen az irigység negatív energia – mi pedig ilyen negatív energiát küldünk valamilyen vágyott dolog irányába, ahelyett, hogy optimista módon dolgoznánk annak elérésén.
Az életszemléletünk pedig egyben egészségi állapotunk fő kulcsa is. A magyar nyelv gyönyörű, és tökéletes szavai vannak az állapotaink kifejezésére: egész-ség, azt jelenti, hogy egészben, egységben vagyunk. Önmagunkkal és a világgal. Nem lehet egészségesnek lenni, akkor, ha például félelemben élünk: fél-elem, tehát valami hiányzik, egy hiányállapot lép fel. Ez az állapot előbb-utóbb a szervezetünkben is megmutatkozik, például hiánybetegségek alakulhatnak ki.
Persze az természetes, hogy hatással vagyunk egymásra. Befolyásol minket a környezetünk, a minket körülvevő légkör, a körülöttünk élők hangulata és állapota… De rajtunk is múlik, hogy milyen emberekkel vesszük körbe magunkat és milyen környezetet teremtünk az életünkhöz, milyen táptalajt készítünk magunk számára ahhoz, hogy újra és újra tele legyünk energiával. Sokat tehetünk azért, hogy a környezet, amelyben élünk, jobb legyen, ne hárítsuk el ennek a felelősségét!
Ehhez hasonló, és ilyen gondolatokat ébresztő mondatok hangzottak el a szegedi előadáson, amelynek különleges légköre volt. Senki sem panaszkodott az időjárásra, a télre, nem bosszankodtunk a forgalom, vagy a legújabb jogszabályváltozások miatt. Egyszerűen csak jó volt együtt lenni és beszélgetni, mindenki nyitott volt és barátságos. Úgy tűnik, Szeged jó hely, ugyanis nem ez az egyetlen tudatosan gondolkodó, de nem vallási alapokra épülő csapat Szegeden. Ráaádásul ahelyett, hogy egymás szemléletét bírálnák, bíztatják egymást, hogy látogassanak el a többi hasonló csoporthoz is, nézzék meg, hogy ott miről beszélgetnek. Széthúzás helyett inkább tanulni szeretnének egymástól – eleve tisztelendő szemlélet.
Aki még több hasonló gondolatra kíváncsi, az keresse az előadó könyvét, melynek címe „Sugallatok könyve” (hamarosan erről is olvashatnak ismertetőt itt az oldalon), valamint olvassa el korábbi cikkünket, amely egy kiváló szegedi kezdeményezésről szól
Fotó:
pixabay.com
Mi értelme a munkahelyi meetingeknek?
A meeting kifejezés mára ott van a naptárban, a fejünkben és sokszor még a műszak után is velünk marad. E-mailek érkeznek megállás nélkül, a feladatok pedig valahogy mindig az adminisztratív teendők után kezdődnének igazán, de sokszor azt sem tudjuk, hogy mi lenne a valódi prioritás. A kérdés adja magát, hogy valóban a közös gondolkodást szolgálják a szakmai egyeztetések, vagy inkább a munka látszatát tartják fenn egy megfásult közegben?
A kádfürdőzés jótékony hatásai illóolajokkal
A mindennapi stressz és rohanó életmód egyre inkább megterheli testünket és lelkünket. Ilyenkor a legjobb ellenszer lehet egy hosszú, nyugtató kádfürdőzés, amelyhez illóolajokat használunk. A kádfürdőzés nem csupán a test tisztítását szolgálja, hanem komplex módon hat a fizikai és lelki állapotunkra is.
Rollerezés biztonságosan
Az elektromos roller az elmúlt évek egyik legnépszerűbb városi közlekedési eszközévé vált. Gyors, kényelmes, környezetbarát, és sok esetben hatékony alternatívát kínál az autóval vagy tömegközlekedéssel szemben.
5 ruhadarab, amit kerülj el turkálóban – nemcsak higiéniai okokból
A turkálók és használtruha-boltok igazi kincsesbányák lehetnek: egyedi vintage darabok, különleges anyagok és karakteres stílusok várnak alacsony áron. Ugyanakkor nem minden ruhadarab éri meg a befektetést – vannak olyanok, amelyek könnyen bosszúságot, kényelmetlenséget vagy higiéniai problémákat okozhatnak.
Hogyan születnek az online trendek?
Egy tánc, egy vicces félmondat, egy videó vagy egy mém, és pár nap után az internet népe erről beszél. Azonban hogyan képes egy algoritmus vagy egy jól időzített közzététel alapjaiban felforgatni a popkultúrát? Valamint miért pont azokat a tartalmakat választjuk ki, amelyeket néhány hét eltelte után százezrek néznek meg?