Menü

Készítsük fel szobanövényeinket a télre

Tudta, hogy a szobanövények teljesen más gondoskodást igényelnek télen és nyáron? Ha továbbra is zöldellő növényeket szeretne otthonában, akkor figyeljen oda növényei évszak miatt megváltozott igényeire!

A lakásban tartott szobanövények is érzékelik az évszakok változását, és télen majdhogynem téli álmot alszanak, mint a macik. A fejlődésük, virágzásuk megáll, vagy csökken, és a gondoskodásban is pihenő üzemmódot igényelnek. Alábbiakban olvashatják, milyen szempontokat kell figyelembe venni, ha télen is szép szobanövényeket szeretnénk. Azért fontos ezeket hangsúlyozni, mert télen sokaknak több ideje van a növények gondozására házon belül, és megnövekszik a természet és növények iránti igénye a természet nyugovóra térésekor, ezért esetlegesen túlgondozhatja a szobanövényeit.

Az utolsó perc a növények beköltöztetésére

Ha még nem kezdte el az udvaron tartott növényeinek teleltetését, akkor mindenképp lásson neki! Szedje le az elsárgult, vagy elszáradt leveleket, hogy a növény felfrissülten kerülhessen a lakásba.

Óvatosan az öntözéssel

A legtöbb szobanövény télen kevesebb vizet igényel. Minden esetben ellenőrizzük a növény földjét, ha pedig még nedves, akkor „ne adjunk neki inni”, mert ebben az időszakban könnyebben kirohadhat. Semmiképp ne használjon hűvös csapvizet: legalább pár óráig tartsa szobahőmérsékleten az öntözővizet.

Óvja őket a széltől is

A téli, hideg levegős szellőztetés nagy kárt tud tenni a növényekben, azok megfázhatnak. Így érdemes a növénytől távolabbi ablakot, ajtót kinyitni ennek elkerülése érdekében. Sokan éppen az ablakban tartják szobanövényeiket, ezeket érdemes arra az időre átköltöztetni máshová, amíg szellőzik a lakás. Ha ez semmilyen módon nem megoldható, akkor le kell őket takarni ilyenkor, persze csak óvatosan, nehogy letörjenek a levelek és szárak.

Igénylik a párát

Ha a szobanövény fűtött, vagy temperált helyiségben van, ott a levegő szárazabb lehet, így szükséges a kellően párás környezet megteremtése. Ez megoldható párásító berendezéssel, teregetéssel is, de annak is örülnek a növénykék, ha rendszeresen vízpermetet szórunk rájuk virágspriccelővel. Ez télen legalább olyan fontos lehet, mint nyáron!

Kevesebb tápoldat szükséges

Télen sokkal kevesebb tápoldatot igényelnek a növények, virágok. Ha ilyenkor túltápláljuk őket, az megterhelő lehet a számukra. Elkezdenek megnyúlni, vagy érzékenyebbek lehetnek a kártevőkkel szemben. Ez alól csak a most virágzó növények a kivételek.

Féltő odafigyelés

Mivel ebben az időszakban a növények „védtelenebbek”, és a kártevők könnyebben árthatnak nekik, ezért fontos a növények tisztán tartása, figyelése. Az elsárgult, elhalt levelektől szabadítsuk meg a növényt, mert a rothadó levél problémákat okozhat. Figyeljünk oda a földjére, valamint arra, hogy kicsit mozgassuk a növényt, fordítsunk rajta, hogy tényleg elegendő fényt kapjon akkor, amikor ehhez még nehezebb hozzájutni. Érdemes néha átmosni a leveleket, de ezt se hideg csapvízzel, vagy zuhannyal tegyük, hanem szobahőmérsékletű vízzel. Az átültetést pedig semmiképp sem erre az időszakra halasszuk.

Téli kedveskedés

Már több kutatás is igazolta, hogy a növények jobban fejlődnek akkor, ha beszélünk hozzájuk. Tegyük hát félre, hogy ki mit gondol, és kedveskedjünk kicsit szóban a növényeknek a hideg téli estéken, ha valóban szeretjük őket. Lehetséges, hogy ily módon könnyebben megérik a tavaszt. 

Fotó:
pixabay.com

Egyetlen mozdulat, ami rendet teremt – így működik az egyérintéses szabály az otthonunkban

Sokszor nem is az okozza a legnagyobb problémát a házimunkában, hogy túl sok a teendőnk, hanem az, hogy ugyanazokat a dolgokat újra és újra elvégezzük. Erre kínál egyszerű, mégis hatékony megoldást az úgynevezett „one-touch rule”, vagyis az egyérintéses szabály.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.