Menü

Negyedik alkalommal rendezték meg a Társadalmi Vállalkozások Napját

Hogy mi is az a társadalmi vállalkozás? Olyan vállalkozásokat jelent, ahol az üzletpolitika ugyanúgy valamilyen innovatív ötleten, üzleti terven, profitorientáltságon alapul, mint egy másmilyen vállalkozás esetében, de a fő célok között az is szerepel, hogy a vállalkozás valamilyen társadalmilag hasznos szerepet töltsön be. Lehet ez a hátrányos helyzetű települések helyzetének javítása, a fogyatékos személyek foglalkoztatása, vagy a fiatalok szemléletformálása, vagy bármi más olyan cél, amely a közösség érdekét szolgálja.

Igazi kihívás ezt a két területet összeegyeztetni. Ennek egyik elterjedő vállalkozási formája a szociális szövetkezet, de más vállalkozási struktúrában is megvalósítható ez a cél. A Társadalmi Vállalkozások Napját 4. alkalommal rendezték meg. A 2014. október 3-án, a Magyar Telekom Székház Tölösi Konferencia Központjában megrendezett esemény egyben szolgálta a társadalmi vállalkozási szektor kapcsolatépítését, ismeretbővítését. Bemutatkozási lehetőséget biztosított a társadalmi vállalkozásoknak a kiállítótérben, ahol csodálatos termékekkel, és lehetőségekkel lehetett találkozni. Voltak itt újrahasznosított farmeranyagból készült ruhák a környezetvédelem jegyében, találkozhattunk azzal, hogy miként válhat turisztikai desztinációvá Magyarország legkisebb települése. Voltak még egészséges ételek, biokenyér, kézi készítésű szappanok, rendhagyó gyerekkönyvek, és még sok minden más – minden pultnál jó volt megállni beszélgetni és nézelődni.

A rendezvényt a NESsT szervezte, amelynek története még 1997-re nyúlik vissza – ekkor alapította meg a szervezetet két társadalmi vállalkozó Budapesten. Nem véletlen, hogy kis hazánk lett a társadalmi vállalkozások egyik fontos helyszíne. A szociális szövetkezetek például sehol nem ennyire elterjedtek, mint Magyarországon, igaz, sokhelyütt nem is ismerik ezt a típusú vállalkozási formát. Abban azért még van hová fejlődni, hogy a társadalmi vállalkozások a hazai gazdaságban mennyire hangsúlyosak, ami a profittermelést illeti. Valószínűleg nem megdöbbentő tény, hogy Svédországhoz képest szinte még fele olyan jól sem teljesítünk, de nézzünk inkább a hazai fejlődést, hiszen a társadalmi vállalkozások száma és gazdasági termelése a duplájára emelkedett az utóbbi években.

A rendezvény nem titkolt célja a társadalmi vállalkozások ismereteinek bővítése, ezért szó volt az ilyen típusú vállalkozások legfontosabb elemeiről: az üzleti és társadalmi tervezésről, a profitszerzésről, a kommunikációról. A NESsT támogatja a kiválasztott társadalmi vállalkozások fejlődését – egy hazai bankkal karöltve pénzjutalomban részesítettek három ilyen szervezetet. Az első helyezett a Szállás Másképp lett. A szervezet e hónapban indítja a különleges szálláskereső oldalát: csakis korrekt áron lévő, de jó színvonalú szálláshelyek keresője lesz az oldal. A még fejlődő weboldalon máris találunk kiváló információkat, például 30 euró alatti toszkán szálláshelyeket, vagy igazán különleges és hangulatos magyar szállás-célpontokat.

A nap végén három társadalmi vállalkozás mutathatta be tevékenységét a nemzetközi zsűri előtt. A Családbarát Város Szociális Szövetkezet hamarosan nyitja a HelloAnyu! kávézót, amely egy családbarát közösségi tér lesz a főváros szívében, ahol lehet majd gyerekkel kávézni, dolgozni és tanulni is. Az X Kommunikációs Központ a projektje, a Hello90 révén olyan weboldalt hozott létre, amely a 90-es években született fiatalok szemléletformálását célozza, hiszen nagyon kevés ennyi idős ember olvas újságot, csak egy szűk réteg foglalkozik a politikával, vagy a hírekkel, a diszkrimináció viszont annál inkább jelen van a köreikben. Mindezt a saját nyelvükkel és stílusukkal kívánják becsempészni az életükbe. Egy ilyen jellegű oldalt olyan reklámozók segíthetnek fenntartani, amelyeknek célja ennek a célcsoportnak az elérése, amelyben komoly vásárlóerő rejlik. A nyertes bemutatkozónak, a fruit of care-nek könnyebb dolga volt, hiszen számára már nem ismeretlen a piac, viszont most a fogyatékos személyek által készített ajándéktárgyakkal ki kívánnak lépni a nemzetközi piacra.

Jó látni, hogy az üzleti életben is létezik egy olyan szegmens, ahol a profit mellett igenis fontos az ember. Sőt nemcsak fontos, hanem a cél egyben nemes értelmet ad a profitszerzésnek. Kiváló lehetőség azoknak, akikben egyszerre lakozik a vállalkozói szellem, és a társadalmi felelősségérzet. 

Fotó:
pixabay.com

A karácsony üzenete a rohanó világban

A karácsony minden évben különleges megállót jelent az idő sodrásában. Miközben a hétköznapokban határidők, értesítések és elvárások irányítják figyelmünket, az ünnep csendes, mégis határozott módon emlékeztet arra, hogy léteznek értékek, amelyek túlmutatnak a mindennapi teljesítménykényszeren.

Karácsony, az emberi kapcsolatok tükrében

A karácsony nem csupán egy dátum a naptárban, hanem egy morális és érzelmi origó, amelyhez évről évre visszatérünk, hogy újraértelmezzük kapcsolatainkat és önmagunkat

Pár nap karácsonyig – amikor már minden kicsit másképp számít

Három nap van karácsonyig. Mikor ezt írom már csak - vagy még - három nap. Ez az a furcsa időszak, amikor a naptár szerint még dolgozunk, a fejünkben viszont már rég a mézeskalács és a csillagszóró pattog. Az utcákon siető emberek kezében egyszerre van jelen a kapkodás és az ünnep ígérete, a boltokban pedig ugyanaz a kérdés kering: „Vajon még van időm mindent beszerezni?”

Az ünnepi asztal csapdái

Karácsonykor sokan tapasztalják meg a túlevést, amit gyakran bűntudat és önvád követ, pedig a jelenség jóval összetettebb annál, mint hogy „nem tudtunk megállni”. Az ünnepi időszak érzelmi terhei, a felborult rutin és a hagyományok mind szerepet játszanak abban, miért eszünk ilyenkor többet a megszokottnál. A kérdés nem az, hogy hibáztunk-e, hanem az, mit üzen számunkra a testünk és a lelkünk.

Kiegyensúlyozottság a karácsony előtti hetekben

Az év végi hajtás sokszor úgy ránt magával, mintha versenyt futnánk egy láthatatlan stopperrel. Pedig ezen időszaknak nem a rohanásról kellene szólni, hanem arról a csendes, mégis erős harmóniáról, amit mindenki meg tud teremteni magának, ha ráhangolódik az ünnepi időszakra. A kérdés az, hogyan tudunk közben egyensúlyban maradni önmagunkkal és a környezetünkkel.