Menü

Kevesebb üdítőt iszunk

Az elmúlt évben kevesebb üdítő és gyümölcslevet fogyasztottunk, mint egy esztendővel korábban – derült ki a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség közléséből.

A nem alkoholos italok, a különböző szénsavas üdítők, gyümölcslevek, szörpök, ízesített ásványvizek, energiaitalok, sportitalok forgalma évről évre csökken. Sokan ezt a folyamatot annak tudják be, hogy az egészséges táplálkozás egyre népszerűbb, és a felsorolt termékek közül sokat, például a szénsavas üdítőket a legtöbben felelőssé teszik az elhízásért. Mások úgy fogalmaznak, hogy ezek az élelmiszerek csak kis részben okolhatók a problémáért.

Így, vagy úgy, az emberek egyre kevesebb üdítőt és gyümölcslevet isznak. Tavaly 2012-höz képest csaknem 70 millió literrel kevesebb fogyott az említett italokból. A legnagyobb csökkenés a szénsavas üdítőknél van, ezek fogyasztása tíz év alatt harmadával esett vissza. A gyümölcslevek eladásának csökkenése 2012 és 2013 összevetésében minimális, mindössze egy százalék, de a hat évvel ezelőtti csúcshoz képest jelentős a visszalépés itt is.

A szövetség kiemeli: a forgalom visszaesése további munkahelymegszűnésekhez vezethet, és a probléma nemcsak a gyártókat, hanem a beszállítókat és a kereskedelmet is érinti.

Fotó:
pixabay.com

Savanyúságok a magyar konyhában

A magyar konyha elengedhetetlen része a savanyúság, de nem csak isteni finom, hanem kimondottan egészségesek is.

Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?

A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.

Megfázás ellen hagymával: három immunerősítő házi gyógymód

A hagyma, a méz és a gyömbér régóta része a házi praktikáknak. A hűvösebb hónapokban sokan fordulnak a természetes alapanyagokhoz, ha kapar a torkuk, folyik az orruk vagy enyhíteni szeretnék a megfázás kellemetlen tüneteit. Bár ezek a módszerek nem helyettesítik az orvosi kezelést, egyes házi készítmények segíthetnek a komfortérzet javításában és a tünetek enyhítésében.

Moringa levél – a csodák fájáról

Megannyi kapszula, tea, étrendkiegészítő vár minket a polcokon, de van egy köztük, ami rendkívül sok vitamint és jótékony összetevőt tartalmaz. Ez a moringa.

Gyümölcsök és zöldségek az őszi időszakra

Az év minden időszakában szükségünk van a gyümölcsök és zöldségek jótékony hatásaira, de nézzük, hogy melyeket érdemes ősszel bevetni.