Menü

Egészségi állapotunkról is árulkodik hajunk

Hajunk állapota nemcsak esztétikai szempontból fontos, kevesen tudják csak, hogy szervezetünk belső folyamatairól is árulkodik.

Mielőtt részletesebben foglalkoznánk a hajvizsgálat lehetőségeivel, érdemes röviden kitérni a szervezetben zajló meghatározó folyamatokra. Szervezetünk egészségét leegyszerűsítve alapvetően két folyamat egyensúlya határozza meg. Az egyik folyamat során szervezetünk energiát állít elő az elfogyasztott ételekből, és italokból származó ásványi anyagokból. Ez az energia szükséges egyrészt a szervek és a sejtek működéséhez, másrészt pedig ahhoz a (második) folyamathoz, mely során a szervezet építkezik és raktároz.

A lényeg, hogy a szervezet kiegyensúlyozott működéséhez fontos egyrészt az ásványi anyagok és nyomelemek megfelelő mennyisége, illetve egymáshoz való arányai is meghatározó erővel bírnak.

Egy vérvizsgálat során elvileg képet kaphatunk szervezetünk belső állapotáról. Ezek a tesztek azonban bizonyos esetekben nem teljes képet mutatnak, mivel sokszor csak mennyiségi információkról tájékoztatnak, az elemek kölcsönös arányairól nem.

A haj állapota azonban informatív lehet azzal kapcsolatban is, hogy milyen a szervezetünkben lévő ásványi anyagok és nyomelemek mérlege. A haj vizsgálata árulkodhat a szervezetben végbemenő alapvető folyamatok milyenségéről. Vagyis például arról, hogy milyen az anyagcsere, és milyen a különböző elemek (például: kálcium, magnézium, cink, réz, foszfor) szintje és kölcsönös aránya.

Egy értő szakember tehát hajvizsgálat segítségével fel tudja mérni szervezetünk általános állapotát, akár még egészségügyi problémák is diagnosztizálhatóak ezzel a módszerrel. És ami még szintén fontos, hogy mindezek alapján személyre szabott étrend állítható fel, és konkrétan azonosíthatóak azok az elemek, melyek aránya vagy mennyisége nem kielégítő a szervezetben.

Fotó:
pixabay.com

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Capgras-szindróma, ha az ismerős ismeretlen

Van úgy, hogy megismerjük a körülöttünk lévőket, de azt gondoljuk, hogy mégsem ők azok, ilyenkor állhat a háttérben Capgras-szindróma.

GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?

Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.

Hogyan óvhatjuk meg a bőrünket ősszel?

A hűvösebb idő beköszöntével a bőr könnyebben kiszáradhat. A háttérben több, egymást erősítő hatás állhat, amelyek a fűtési szezon kezdetével még feltűnőbbé válnak.

Amikor nincs kinek elmondani – a magyarok kétharmada egyedül küzd a lelki nehézségekkel

Van, amikor nem történik semmi különös, mégis azt érezzük, hogy elfáradtunk. Túl sok a feladat, kevés az idő, állandóan ott motoszkál bennünk a pénzügyi bizonytalanság, a munkahelyi elvárás vagy éppen a családért érzett felelősség. Beszélnénk róla, de sokszor nincs kinek. Egy friss felmérés szerint a magyarok jelentős része éppen így éli meg a lelki nehézségeit.