Menü

Ezért együnk halat rendszeresen!

Nagyon sokszor hallottuk és talán vettük is tudomásul a fenti tanácsot, hiszen mindenki tudja, milyen egészséges a halfogyasztás, azonban mégsem kerül rendszeresen a tányérunkra, talán vannak, akiknek csak karácsonykor szerepel a menüjében, pedig hetente legalább három alkalommal lenne jó fogyasztani valamilyen halfélét.

Étvágygerjesztő praktikák gyerekeknél

Vannak jó étvágyú kisgyerekek, vannak, akik válogatósak, csak bizonyos ételeket hajlandóak megenni, s vannak kifejezetten rosszevő gyerekek, akiknél különböző trükköket vetnek be a szülők, hogy sikerüljön pár falatot „beléjük imádkozni”. Mivel segíthetjük az étkezéshez való hozzáállásukat?

Kés, villa, kanál, kütyü

Az étkezőasztalnál otthon, az étteremben, az ebédidőnkben, a családi összejövetelekkor, egy közös reggelinél… Ott hever a tányér mellett. Telefon, tablet, akármilyen kütyü. Miért kell, hogy szerves része legyen az étkezéseknek? Pláne a gyerekeknél!

Értékes ételek, amiket nem eszünk

Mindenkinek megvannak a kedvelt, bevált, gyakran elkészített vagy étteremben rendelt ételei, s természetesen azok is, amelyeket kevésbé szeret. Számos olyan tápanyagról lemondunk azonban, ami fontos lenne, hogy alkalmanként a tányérunkra kerüljön.

Okos holmik, jó vagy nem?

Okos telefon. Okos mosógép. Okos takarítógép, robot porszívó, okos óra, okos személyi mérleg mindenféle kijelzővel, okos tablet, okos mérleg, intelligens lázmérő és még sorolhatnánk. Vajon több előnye, mint hátránya van intelligens készülékeinknek?

Ezt (ne) együk újévkor!

A modern kor már nem bővelkedik annyira a hagyományokban, azonban az új esztendőbe való belépés legjobb előkészítésében rengeteg népszokás és népi újévi étel áll rendelkezésünkre.

"Itt van az ősz, itt van újra..."

Előfordul, hogy így ősszel igencsak szeszélyes az idő, gyakran barátságtalan időre ébredünk, ami sajnos meg tudja határozni a napindító hangulatunkat, ám semmiképp nem szabad, hogy egy esősebb, borúsabb időjárás, vagy a reggel napfény hiánya elrontsa a kedvünk! Az ősz is szép. Így, ahogy van.

Kötelező szénhidrátok

A szénhidrát szó általában negatív érzéseket kelt egy diétázó, fogyni vágyó emberben, pedig a szénhidrátok bizonyos részétől egyáltalán nem kell tartani. A komplex szénhidrátok az egész test és az agy számára is rendkívül fontosak. A hasznos szénhidrátforrások nagyon jótékonyak az étrendünkben, rengeteg vitaminnal és tápanyaggal támogatják az egészséges életmódot.

...meg a kakaósat, a fahéjasat, a lekvárosat....

Édesen és sósan is fogyasztjuk. Számtalan verziója létezik. Elkészítése országonként más és más. A legkedveltebb töltelékek a kakaó, fahéj, túró, mák, különböző pudingok. Sós változata közül ismert: a hortobágyi húsos palacsinta, de gombával, és más zöldségekkel megtöltve is elkészíthető. Gyerekkorodban melyik volt a kedvenced?

„Csak még egy kanállal…”

Sajnos nagyon sok kisgyermekes családban felmerül az evés problémája. Nem eszik jól a gyerek, vagy nem akkor és nem azt, amit, és amikor kéne, vagy a korábbi kedvelt ételeit egyik napról a másikra már csak turkálja a tányérban. A kényszerítéssel azonban a gyermeknek védekező mechanizmusa alakul ki, az étkezés ellen. De, akkor mi a teendő?

Néhány kacat, amitől érdemes lenne megszabadulnod

Lassan olyan a lakásod, mint a beteges gyűjtögetőké? A sok kacattól már nem tudsz hova pakolni, talán már közlekedni sem a lakásban? Itt az ideje a tavaszi szelektálásnak!

Bőrszépítő ételek

Az örök fiatalságot ígérő, borsos árú fiatalító krémek helyett nem ártana olyan ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztani, amik támogatják külsőnk felé irányuló fáradhatatlan törekvéseinket. Életmódunk nemcsak formánkra és immunrendszerünkre hat, hanem bőrünk állapotát is nagymértékben befolyásolja. Fogyasszunk bőrszépítő ételeket!

Együnk színeket! - Szivárvány, a tányérunkon!

Gyönyörű évszaknál járunk, elkezdődött a tavasz, igaz szeszélyes mivolta megmutatkozik, de mégis az egyik év legizgalmasabb hónapjait jelenti. Gondolj csak a kedvenc színeidre, s most nemcsak a ruháidról beszélek, hanem szivárványszínű virágokról, színes ételekről. Együnk tavasszal színeket!

Mosogasson természetesebben!

Egyáltalán nem mindegy, hogy mivel mosogatunk, mivel a háztartási szerek közül a mosogatószerrel kerülünk a legközvetlenebb kapcsolatba. Azon kívül, hogy a bőrünkhöz ér mosogatás közben, a tányérokon, poharakon, edényeken keresztül közvetlenül a szervezetünkbe kerülnek a mosogatószerben található összetevők.