Menü

A segélyhívás menete

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Miért dőlünk be a csaló üzeneteknek és mit kell tenni, ha megtörtént a baj?

Manapság nagyon gyakoriak sajnos az internetes, telefonos csalók, akik emailben, sms -ben próbálnak meglopni bennünket. Az egyik csalássorozat az egyre népszerűbb házhozszállítást vagy online számlarendezést igyekszik kihasználni, s a posta, egyéb szolgáltatók, vagy a különböző futárszolgálatok nevében küldenek üzeneteket.

Erre figyelj, ha ködben vezetsz!

Sok baleset megelőzhető lenne, ha az ember megfogadná a rendőrség tanácsait, s törekedne a biztonságos közlekedésre.

Vadveszély az őszi utakon

Ősszel a vadak párzási időszakukat élik, s gyakrabban lehet találkozni velük az utakon is. Ezekben a hónapokban nagyon fontos a szokásosnál is óvatosabban vezetni, pláne mikor nem olyan jók a látási, közlekedési viszonyok. Mit tegyünk, ha bekövetkezik egy ilyen baleset?

Verbális bántalmazás: semmiség vagy bűncselekmény?

Mit tehetünk abban az esetben, ha úgy érezzük verbális bántalmazás áldozatai vagyunk? Egyáltalán mi számít bántalmazásnak? És mi a következménye annak, ha valaki visszaél a törvény korlátozó erejével?

Vajon mennyire javítja majd a közlekedési morált a szupertraffipax?

Már teszteli a rendőrség az új szupertraffipaxokat, amelyek a sebesség-túllépésen kívül rengeteg más közlekedési tényezőt képes lesz vizsgálni. Vajon csökken majd a balesetek száma, és javul a közlekedési morál az új típusú ellenőrzések következtében, vagy inkább bosszantó túlszabályozásról van szó? Nehéz kérdés.

Halottak napja - Meghosszabbított nyitva tartással várják a látogatókat a budapesti temetők

A szokásosnál hosszabban, 7 órától 20 óráig tartanak nyitva a budapesti temetők csütörtöktől vasárnapig mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából. Jövő hétfőn visszaáll a szokásos rend, 7.30-tól 17 óráig tartanak nyitva a sírkertek - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. az MTI-vel.