Menü

Az elhárító mechanizmusok

Anna Freud az elhárító mechanizmusokat azokra a tudattalan stratégiákra alkalmazta, melyek segítségével az emberek negatív érzelmeikkel megküzdenek. Az embert gyakran érik sérelmek, kudarcok, melyek feszültséget keltenek benne. Az egyén igyekszik az ilyen hatásokkal szemben védekezni, a keletkezett negatív következményeket elkerülni. Az elhárító (vagy más néven énvédő) mechanizmusok a szorongás enyhítésére, a konfliktus kontrollálására irányuló nem tudatos, pszichés folyamatok.

A szeretetéhség neurotikus védekező stratégiája

Hatalmas fontossággal bír a számunkra, hogy másoktól szeretetet kapjunk? Erős negatív, akár ellenséges érzésekkel is jár a számunkra, ha nem kapjuk meg a kiérdemelt figyelmet és törődést?

5 jel, ami személyiségzavarra utal

A személyiségzavarban szenvedő emberekkel való kapcsolat fenntartása nagy kihívást jelenthet, és jelentős érzelmi traumát okozhat. Károsíthatja az önbecsülést, sőt az egészséget is, nem beszélve az egyéb lehetséges következményekről, például az erőszakról és a függőségekről. De ha már egyszer kialakult az érzelmi kötelék, nehéz tisztán látni a helyzetet.

Ezerféle, sokszínű és hétpecsétes titkainkról

Titkai mindenkinek vannak. Titkolhatunk egy kapcsolatot, hazugságot, valamilyen rosszul elsült anyagi kiadást, ezernyi döntést, meg megszámolni sem lehet, még mennyi mindent. A titkainkban felnőttként és gyerekként is egy közös van, a félelem attól, hogy kiderül és azáltal az emberek más szemmel néznek majd ránk, ítélkeznek felettünk, esetleg kiközösítenek.

Menekülés az érzelmek elől

Az elfojtás a leggyakrabban alkalmazott elhárító mechanizmus, egyfajta öntudatlan védekezés, a kellemetlen érzések elől való menekülés.

Az alkoholmentes élet titka

Az alkoholfogyasztás kultúránként változó van, ahol bárhol lehet inni, és a mennyiség miatt is elnézőbbek, máshol meg egyszerűen tilos. Tudjuk, hogy káros a szervezetre, a testünkre és a lelkünkre is, mégis hajlamosak vagyunk mértéktelenül is fogyasztani. Aztán jön a macskajaj, a megbánás– és a következő alkalom. De vajon mi történne velünk, az egészségünkkel, ha többé nem néznénk a pohár aljára?