Menü

Túlevés elleni trükkök

Gátolja a túlevést minden olyan módszer, ami serkenti a dopamin termelődését. Mi a dopamin? A dopamin az agyi ideghálózatban és a mellékvesékben termelődik. Amikor nagy mennyiségben szabadul fel, akkor örömöt, elégedettség- és jutalomérzetet generál. Se a túl magas, se a túl alacsony dopaminszint nem tesz jót, előbbi ingerlékenységet, hiperaktivitást okozhat, utóbbi alacsony libidót, alvászavart, állandó fáradtságot.

Az éjszakai köhögés elleni taktikák

A köhögés a légzőrendszer alapvető védekező mechanizmusa, melynek révén a légutakba került fertőző részecskék, szennyező anyagok, valamint a kóros körülmények között termelődő hörgőváladék kiürül. Ugyanakkor a köhögés kórjelző tünet, a heveny és idült légzőszervi betegségekben előforduló panaszok közül a leggyakoribb. Egyéb szervek betegségei (gyomor-tápcsatorna, szív), valamint a vashiány és egyes gyógyszerek is okozhatnak köhögést.

Mit jelent az impulzusvásárlás és hogyan kerülhetjük el?

Megvan a szitu, amikor a bevásárlótáskából otthon kipakolva azt vesszük észre, hogy már megint megvettünk egy csomó mindent, amit is akartunk eredetileg? Olykor még az is kiderül, hogy amiért meg bementünk a boltba, azt pont elfelejtettük és elmaradt. Ez az impulzusvásárlás.

A napfényhiány hatása szervezetünkre

A napfény szükséges testünk mindennapos működéséhez, hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy a napfelkeltével ébredünk és a napnyugtával megyünk aludni, amikorra is lemerül biológiai elemünk. Amikor nem ér minket elég napfény, akkor felborul a rendszer, aminek káros hatásai kihatnak a mindennapokra.

Mi az a dopamin öltözködés?

Ki gondolná, hogy van kapcsolat az öltözködésünk és a közérzetünk között? A színes ruhák vajon tényleg segítenek abban, hogy boldogabbak legyünk, hogy jobb legyen a hangulatunk? Ezekre a kérdésekre a „dopamine dressing”, azaz a dopamin öltözködés adhat választ, erről írunk mai cikkünkben.

Jelek amik ételfüggőségre utalnak

A tudományos világban továbbra is vitatott az ételfüggőség, mint önálló betegség létezése, miközben világszerte aggodalomra ad okot az elhízás növekvő aránya, ami egyesek szerint kapcsolatban lehet az evési kényszer egyre gyakoribb előfordulásával.

Mik azok a neurotranszmitterek?

Tudományosabb megközelítésben olvashatsz a következőkben arról, hogyan függ össze a táplálék kiegészítőd hatékonysága az idegrendszereddel. A neurotranszmitterek az agyi funkcióidat, a hangulatod, a fájdalomérzeted is befolyásolják, és a működésüket valamilyen szinten tudjuk alakítani táplálkozással, táplálék kiegészítőkkel.

A lustaság kialakulásának okai

Génterápiával kezelt lusta majmokat munkamániássá változtatták. A felfedezés, amelyik rávilágít arra, hogy hogyan dolgozik az agy.

Tippek az önjutalmazáshoz!

A jutalmazás vezényléséért az agyban főként egyetlen apró molekula felelős, a dopamin. Érdekes módon ezt a molekulát csak igen kisszámú idegsejt képes előállítani az agyban.

A vonzalom és amit érte vagy ellene tehetünk

A szerelem és a vonzalom két, teljesen eltérő dolog, mégis sokan összekeverik. Ami közös bennük, hogy az emberi test kémiája alakítja azt ki, de a nagy eltérés nem a hormonokban, hanem az emberi pszichében van. De hogyan befolyásolhatjuk a bennünk kialakuló szerelmet és vonzalmat? Hogyan különböztethetjük meg a kettőt?

Miért olyan nehéz elkezdeni sportolni?

Mindnyájunk fejében él egy kép arról, hogyan festenénk, ha minden nap, órákat töltenénk sporttal. Sokan valóban ezt teszik, mások elkezdik és megunják. De mi az oka annak, hogy olyan nehéz rászánni magunkat az állandó testmozgásra?

Többet eszünk az okostelefonok miatt?

Az internet, az okostelefonok növelhetik az agy impulzusigényét, és használatuk révén gyakran kap üzenetet a jutalomközpont. Szinte ugyanez történik evéskor, a finomságok fogyasztásakor is – a két terület összefüggése pedig elgondolkodtató.

„Tégy jót a testeddel, hogy a lelked szívesen lakjon benne”

Javítja az állóképességet, fiatalon tart, segít megszabadulni a túlsúlytól és még boldogabbá is tesz… Több pszichológiai kutatás is bizonyította, hogy a rendszeres sport éppen olyan hatékony a depresszió és a rossz kedélyállapot kezelésében, mint a gyógyszerek, vagy a testgyakorlás és a gyógyszeres kezelés együtt.

Kezelni lehet, gyógyítani nem

Rejtélyes betegség, egy olyan kór, amellyel kapcsolatban az orvostudomány még mindig sötétben tapogatózik, pedig már hosszú ideje dolgoznak a „megfejtésén”.