Menü

A sématerápia célja

Szükségleteink, vágyaink felébredésekor ezek kielégíthetőségére vonatkozó, az életünk során szerzett tapasztalataink emlékei is megjelennek. Sok lelki probléma hátterében az áll, hogy saját vágyaira, szükségleteire kapott, azokat elutasító, érvénytelenítő társas válaszok emléke hatással van a jelenre és ezért gyakran tévesen azt feltételezzük, hogy környezetünk a jelenben is elutasítóan válaszolna vágyaink kifejezésére.

Miért épp az úszás?

Az úszás népszerű szabadidős sport, mások viszont ódzkodnak tőle. Lehet, hogy tudok olyat mondani, amitől már most hétvégén beugrasz a medencébe?

Edzeni éhgyomorra? Pro és kontra

Ha azt szeretném, hogy reggelig vitatkozzunk, akkor remek téma lenne ehhez a mai, ám inkább vita helyett a pro és kontra érveket szeretném górcső alá venni, amiből mindenki levonhatja a számára legigazabb verziót. Jó reggel éhgyomorra edzeni vagy hatásosabb étkezés után tápanyagokkal feltöltve?

Mi alapján válasszuk ki a lábbelinket?

Amikor rászánjuk magunkat, hogy cipővásárló körútra megyünk, és a boltokban a sorok között tétován válogatunk, próbálgatunk, akkor először is nem a praktikusságot, hanem a színeket, stílust és a legújabb modelleket tartjuk szemelőtt. Pedig számos egészségügyi problémánk származhat ebből. Tehát vizsgáljuk meg, hogy mire kellene odafigyeljünk, ha lábbelit vásárolunk?

Mit jelent a „delulu” szemlélet?

„Delulu” - ezt a szót bevallom én sokáig nem is hallottam, nem is ismertem. Mint egy szitokszó, első hallásra olyasmi, ám pont az ellenkezője, egy olyan életfelfogás, amit büszkén vállalnak a fiatalok.

A stresszorok alkalmazkodási zavart okozhatnak

Alkalmazkodási zavarról akkor beszélünk, ha valamilyen stresszor (stresszt okozó inger) hatására érzelmi vagy viselkedésbeli tünetek alakulnak ki, amelyek meghaladják a kiváltó ok miatt elvárható mértéket.

Hátborzongató tünetekkel jár a komoly fogyasztóknál az alkoholmegvonás

A szorongástól kezdve az izzadáson át a rohamokig számtalan különféle tünetet okozhat az alkoholmegvonás, amely a tévhitekkel ellentétben jóval több, mint egy egyszerű másnaposság.

Kik azok a digitális nomádok?

A digitális nomád, mint életforma már a 2000-es évek elején megjelent, de a számuk a Covid–19-járvány idején kezdett igazán megnövekedni, amikor sok munkahely bezárta a kapuit.

Ments életet! avagy HŐSképzés

Minap olvastam a hírekben, hogy egy 17 éves diáklány Tatabányán életet mentett, az Országos Mentőszolgálat joggal nevezte hősnek a fiatal hölgyet, aki egy percre sem vesztette el a lélekjelenlétét. Ha ilyen történik körülöttünk, akkor merni kell közbe lépni. „Ha megment egy életet, többet is megment!” - üzente mindenkinek a hős diáklány. Mit kell tenni, hogyan kell elvégezni az újraélesztést?

Netes csalók – ismerjük fel őket!

Sajnos egyre több a netes csaló, akik gyakran szülőket vesznek célba – melyek azok a jelek, amelyekre figyeljünk. Legyünk éberek, ha gyanús üzenetet kapunk!

Hogyan veszítjük el a cselekvőképességünket?

A tanult tehetetlenség egy olyan állapot, amelyben a kontrollvesztettség érzése dominál. Bármit teszünk, bárhogyan tesszük, azt érezzük, semmi befolyásunk sincs a végkimenetelre. Így aztán meg se próbáljuk.
Kialakulásában szerepet játszanak a kudarcaink, az önmagunkról alkotott képünk megrendül, hiszen a tanult és bevált megküzdési technikák nem működnek. Egy negatív állapotba taszíthat minket a fenyegetettség érzése, fokozottan a negatív gondolatainkra koncentrálunk.

Tanácsok, hogy legyen második randi is!

Szeretnél jó benyomást tenni, mégsem jön össze a második randi? Jó volna megtalálni a párod, de valahogy nem sikerül? Nem, a hiba egyáltalán nem biztos, hogy a te készülékedben van! Néhány dolgon viszont igenis érdemes elgondolkozni. Ha ezeket követed el a találkozón, akkor ugyanis biztos, hogy sürgősen változtatnod kell!

A magassarkú cipők jótékony és káros hatásai!

A magassarkú viselése nőiesebbé, elegánsabbá és magasabbá tesz bennünket nőket, ezért annyira népszerűek, azonban valljuk be nem kényelmesek hosszútávon és sajnos kínzó hát és lábfájásokat is okozhat. Nézzük a magassarkú előnyeit és hátrányait.

Így tárold helyesen a gyógyszereket

Sokan nem olvassák el, vagy nem veszik komolyan a figyelmeztetést, hogy a gyógyszereket, étrendkiegészítőket hogyan kell tárolni.

Valóban egészséges a meztelen alvás?

Ha megkérdeznénk, ki miben alszik, valószínű sokféle választ kapnánk. Van, aki télen pizsamában, nyáron hálóingben vagy alsónadrágban, fehérneműben, vagy anélkül, ám ma azt vizsgáljuk, miért lenne érdemes meztelenül aludni.

Farmer, az örök divat

Örök divat, megunhatatlan, laza, kényelmes. Ezer arcát mutatja, mindig megújul, kortalan. Minden korosztályé, sokféle stílusú, mindenki kedvence. Farmernadrág, az örök divatdarab!

Táncterápia? Igen!

A táncterápia egy olyan terápiás módszer, amely testtudati gyakorlatokat, az improvizált mozgást és a táncban rejlő gyógyító lehetőségeket kapcsolja össze. A hangsúly a testi élmények átélésén van, de a kifejezés nemcsak táncban történhet, hanem képben, rajzban, dramatikus formában is.

A pletyka pszichológiája

Bármennyire is rossz szokás, sokan művelik: biztosan velünk is megtörtént már, hogy elpletykáltunk valakinek valamit, vagy éppen mi voltunk azok, akiknek pletykálkodtak mások. A psychlogytoday.com cikke arra kereste a választ, hogy mikor lehet hasznos a pletyka, milyen típusú személyiség terjeszti leginkább, és mit tegyünk, ha hallunk egy pletykát - ami másról, vagy akár rólunk szól.

A Madame Tussauds jelenség nyomában

A Madame Tussauds múzeumokat nem kell senkinek se bemutatni, hiszen 25 helyszínen, tavaly május vége óta Budapesten is, lehet bennük köztudottan meglehetősen élethű viaszbábúkat megnézni. Lehet szelfizni velük, megélni egy-egy egyébként lehetetlen találkozást a történelem nagyjainak, politikusainak, zenészeinek, sportolóinak, színészeinek a képmásával. Vajon, hogy alakult ki ez a globális turisztikai brand és miért is ilyen népszerű ez az egyébként kissé drága, de szórakoztató mulatság?

Gyógyszerfüggőség tünetei és kezelése

Fájdalomcsillapítók, altatók, nyugtatók esetében is előfordulhat dependencia. Ha egy gyógyszeren "rajtafelejtik" a beteget, vagy a páciens önkényesen megemeli az általa szedett gyógyszer dózisát, akkor bekövetkezhet a függőség állapota. Ha valaki függővé vált, akkor az adott gyógyszer megvonása elvonási tüneteket okozhat nála.