Menü

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Hogyan legyünk sikeresek egy rapid randin?

Jelentkeztem egy rapid randira, de mi a jó isten ez az egész? Hogy kell egy ilyen helyen beszélgetni, viselkedni? Sikeres szeretnél lenni az este alatt, de nem tudod, hogy hogyan kezdj hozzá majd a beszélgetésekhez. Értelemszerűen mindenki pozitív visszajelzéseket szeretne kapni. Az alábbi cikkben arra kaphatunk választ, hogy milyen formában és milyen kérdésekkel érdemes egy ilyen estére felkészülni.

Lélekerősítő technikák

Van, hogy minden összejön: szerelmi csalódás, fejmosás a főnöktől, apró baleset, betegség, balul sikerült ötlet, oktalan felszólító levél. Mindenkinek vannak jobb és rosszabb periódusai az életben. Van, aki könnyen túlteszi magát a problémákon, másnak meg gombóc nő a torkában és összeszorul a gyomra, és a legszívesebben meglapulna, elbújna a főnök, a kollégák, a család elől.

Hidegterápia, a fagyos egészség

Te hogyan bírod a hideget? Na, és a hideg zuhanyt? Na, és ha azt mondom, hogy sokkold a tested fagyos hideggel? Pedig kimondottan jó hatással lehet az egészségünkre. Íme a tudnivalók.

Hogyan vásároljunk tudatosan?

Különböző marketingfogásokkal, reklámokkal és akciókkal irányítanak bennünket vásárlás közben, akár a termék új és tetszetős csomagolásával, akár azzal, hogy melyik polcra tették, akár esetleges akciókkal, így, ha nem követjük szigorúan a listánkat, bizony könnyen elcsábulhatunk és a végeredmény: a tervezett vásárlási összeg sokszorosa a pénztárnál.

Kik azok a digitális nomádok?

A digitális nomád, mint életforma már a 2000-es évek elején megjelent, de a számuk a Covid–19-járvány idején kezdett igazán megnövekedni, amikor sok munkahely bezárta a kapuit.

Ments életet! avagy HŐSképzés

Minap olvastam a hírekben, hogy egy 17 éves diáklány Tatabányán életet mentett, az Országos Mentőszolgálat joggal nevezte hősnek a fiatal hölgyet, aki egy percre sem vesztette el a lélekjelenlétét. Ha ilyen történik körülöttünk, akkor merni kell közbe lépni. „Ha megment egy életet, többet is megment!” - üzente mindenkinek a hős diáklány. Mit kell tenni, hogyan kell elvégezni az újraélesztést?

Tanácsok, hogy legyen második randi is!

Szeretnél jó benyomást tenni, mégsem jön össze a második randi? Jó volna megtalálni a párod, de valahogy nem sikerül? Nem, a hiba egyáltalán nem biztos, hogy a te készülékedben van! Néhány dolgon viszont igenis érdemes elgondolkozni. Ha ezeket követed el a találkozón, akkor ugyanis biztos, hogy sürgősen változtatnod kell!

Így tárold helyesen a gyógyszereket

Sokan nem olvassák el, vagy nem veszik komolyan a figyelmeztetést, hogy a gyógyszereket, étrendkiegészítőket hogyan kell tárolni.

Ha fázunk, hát fűtünk, de mivel is?

A téli időszakban nem elegendő csak a fedett otthonunkba húzódni. A kényelmet és a komfortot az adja meg, ha a kinti hideg ellenére a lakásunkban kellemes meleg van. Hogy milyen módon érhetjük mindezt el?

10 szép gesztus, amivel belophatod magad a párod szívébe

Úgy érzed, hogy alábbhagyott a lángolás? A következő 10 kedves gesztus nem kerül semmibe, de a párod biztosan érezni fogja általuk, hogy mennyire fontos neked. Hiszen a törődés a legapróbb dolgokban mutatkozik meg.

Csodafinom mentes karácsonyi sütik

Amikor valaki ételérzékeny, nem ehet tejet, glutént vagy laktózt, esetleg paleo étrendet követ, netán más diétát, akkor nagyon nehéz vendéglátóként ezeknek a vendégeknek is megfelelni, s mivel az ünnepek alatt mindenkinek szeretnénk a kedvében járni, ezért mai cikkünkben mentes süteményrecepteket gyűjtünk össze.

Önsorsrontás: van ilyen, és abba lehet hagyni

Ha évek, évtizedek óta küzdünk a túlsúllyal, vagy hiába minden, mégsem tudjuk letenni a cigit, lehet, hogy mi is saját magunkat szabotáljuk? Mutatjuk, mire kell figyelni.

Cipősdoboz akció, MikulásGyár idén is!

„Cipősdoboz akció idén is! Te is segíthetsz!” – emlékeznek még a tavalyi cikkemre erről? Ha igen, annak nagyon örülök, ebben az esetben ideje ismét emlékeztetni magunkat erre a nagyszerű jótékonysági kezdeményezésre, ha nem, akkor pedig kérem olvassák el a mai témánkról készült írást és lehetőségeik szerint segítsenek a rászorulókon!

Egy jó weboldal titka

Általánosságban elmondható, hogy akkor szokott magas látogatói szám mellett nagy bounce rate előfordulni, ha valami nem működik jól. Ebben az esetben érdemes a weboldalnál kezdeni a probléma felderítését.

Szaloncukor házilag! Ajándéknak is tökéletes

Ha nem szeretnénk drága szaloncukrokat vásárolni, vagy egyszerűen a bolti ízvilág helyett a háziasabb jellegű édességeket részesítjük előnyben, akkor készítsünk idén saját magunk alkotta szaloncukrokat, ehhez mutatunk néhány szuper receptet.

Az önismeret fontossága a mentális jóllétünk kapcsán

Te tudod mi az, ami valóban feltölt, amikor kezdesz lemerülni? Mennyire vagy tudatos az önmagaddal és a mentális egészségeddel való törődés kapcsán? A saját jóllétünkről való hatékony gondoskodáshoz elengedhetetlen, hogy ismerjük önmagunkat. Nehezen határozható meg ugyanis egy olyan eszköztár, mely mindannyiunknak működik.

Sikeres emberek szokásai

A gazdag és sikeres emberek nem véletlenül lettek azok, kemény munka és sikert elősegítő szokások tették őket azzá. Milyen szokásaik vannak a sikeres embereknek? Összegyűjtöttük, íme!