Menü

Ne dobj ki ételt!

Előfordul, hogy a hűtő mélyéről olyan finomságok kerülnek elő, melyekről megfeledkeztünk, s mire a tányérunkra kerülne, már lejárt a szavatosságuk, így a szemétben landolnak. Ismerős a helyzet? Ígérjük meg magunknak, hogy mostantól tudatosabb fogyasztók leszünk!

Ezért ne menj aludni éhesen!

Olykor előfordul, hogy éhes lesz az ember lefekvés előtt. Gyakran eshet meg mindenkivel az, hogy éhesen indul aludni, azonban ez szakemberek szerint több okból sem szerencsés!

Amit az élelmiszerpazarlás ellen tehetünk…

A világ számos országában éheznek az emberek, másutt meg hatalmas mennyiségű élelmiszer végzi a kukában. Nagyon nagy mértékű probléma az élelmiszerpazarlás manapság. Mit tehetünk ellene?

Egynapos böjt? Te is meg tudod csinálni!

Egy egészséges felnőtt ember szervezete kibír 24 órát táplálékbevitel nélkül még akkor is, ha fizikai munkát végez. Te próbáltad már?

Az alultápláltság, mint étkezési zavar

Napjaink leggyakrabban előforduló népbetegsége az elhízás, szinte a csapból is az folyik hogyan fogyjunk le, legyünk fittebbek, vagy éppen vékonyabbak. Azonban keveset hallani a legalább ennyire komoly zavarról, az alultápláltságról.

Maradéktalanul

Magyarországon közel 2 millió tonna ételt dobunk szemétbe évente, otthonainkban ennyi végzi a kukában. Hatalmas pazarlás ez, mely ellen civil szervezetek is tiltakoznak.

Mi történik, ha éhezünk?

Mi történik, ha éhezünk? Mit jelent a mennyiségi és mit a minőségi éhezés? Mi a megoldás?

Szokások, amelyeket kerüljünk a fogyás érdekében

A felesleges kilók elleni küzdelem igen széles határokat feszeget. Az ésszerű és egészséges étrendváltoztatásoktól kezdve a drasztikus módszereken át egészen a beteges viselkedésig bármi előfordulhat. A fogyni vágyók sajnos túl sok agyament dolgot képesek megtenni és nem is tudják mennyire károsíthatják vele szervezetüket.

Filléres trükkök a tartós fogyáshoz!

Köztudott, hogy a nyári alak télen készül. Ezért bizonyára már többen dolgoznak alakjuk formálásán, vagy legalábbis gondolkoznak, hogyan kezdjenek bele. Az étrend és a mozgás mellett azonban vannak apróbb trükkök, melyeket bevethetünk a vágyott forma eléréséhez vezető - és egyáltalán nem egyszerű - úton.

A divatipar nem olyan csillogó, mint amilyennek szeretne tűnni!

Ha csak annyi a problémánk, hogy a saját kabátunk másik három emberen jön szembe az utcán, akkor messze nem látjuk a fast fashion üzletek létezésének valódi gondját. Márpedig a „baj” lista igen hosszú, szövevényes és tartalmas. Nézzük miért…

Édességvágyunk rejtett okai- talán ez egy betegség jele?

A cukoréhség és a leküzdhetetlen édességvágy mögött nem biztos, hogy a saját gyenge ellenállási képességünk az ok. Ha gyakran érzünk szinte leküzdhetetlen vágyat a magas cukortartalmú élelmiszerek iránt, könnyen lehet, hogy rejtett probléma áll a háttérben.

A világ legegyszerűbb diétája

Te hány csodadiétát próbáltál már, vagy hány hasonlóval találkoztál a magazinokban? A fogyás, az életmódváltás néha épp azért nehéz, mert ennyire túlbonyolítjuk. Nem kellenek furcsa és nehezen követhető elvek vagy extra összetevők, csak egy kis észszerűség.

Mi az elhízás ára?

Arra kérdésre, hogy milyen mértékben helytelen az emberiség táplálkozása, érzékletes válasz az elhízottak és különböző ezzel kapcsolatos betegségekben szenvedők magas aránya.

Elegendő élelmiszer, rosszul elosztva

Egy nemrégiben elkészített világrangsor szerint táplálkozás szempontjából Hollandiában a legjobb és Csádban a legrosszabb élni. Részletek és okok.