Menü

Nyaki gerinc eredetű szédülés, szédülékenység

A szédülésnek – szédülékenységnek számos oka lehet, s a páciensek sokszor hónapokig, évekig járják a diagnosztikus köröket a különböző szakterület képviselői között, amíg az igazi okra fény derül. Jól ismertek a szédüléssel járó gyakoribb kórképek, melyek a belsőfülben található egyensúlyszabályozó végkészülékek megbetegedéseiből, (perifériás eredet) és az agyban - agytörzsben levő egyensúly szabályozásért felelős területek daganatos, infarktusos, vérzéses (TIA), gyulladásos kóros állapotából eredeztethetőek (centrális eredet).

Mit csinál a coach?

A coaching tulajdonképpen egy fejlesztő tanácsadás, a hivatalos megfogalmazás szerint úgy is mondhatnánk, hogy a személyes kompetenciafejlesztés egyik leghatékonyabb formája, egy tanácsadó segítségével.

Praktikák halogatás ellen

Az egyetemi időszak izgalmas próbatételt jelent a saját időgazdálkodásunk szempontjából, mivel az életünk ez alatt a pár év alatt a legkevésbé strukturált: az óráink egy részéről eldönthetjük, hogy látogatjuk-e őket vagy sem, a feladataink elvégzését szabadon osztjuk be, a maradék időt pedig az általunk választott egyéb programok töltik ki.

A legjobb táplálékkiegészítők szorongás ellen

Számos kutatás bizonyítja, hogy egyes táplálékkiegészítők segíthetnek gyógyszerek nélkül enyhíteni a szorongás tüneteit, illetve erősíthetik a terápia és a receptre felírt szorongáscsökkentők hatását. Mutatjuk a legjobb lehetőségeket.

Ha tehetséges a gyerek…

Hogyan ismerjük fel a tehetséges gyermekeket, hogyan segíthetjük őt, egyáltalán ki számít tehetségesnek? Érdekes témára kerestük a választ.

A humor a legfontosabb! (és ez nem vicc)

A humor és a nevetés az életünk fontos része, segít átvészelni a szürke hétköznapokat, gyógyír a problémákra, nagyon pozitívan hat a párkapcsolatra, összefügg az immunrendszerrel

Nem, nem és nem! avagy a hiszti pozitív hatásai

A hisztizés a gyermekek érzelmi fejlődésének egyik nagyon fontos állomása, sok jótékony hatása van. Gondoltad volna?

Egy konferencia a betegekért

Az idén is,- a Hungaropharma jóvoltából- megrendezésre kerülő grandEXPOnak a központi témája: a gyógyszerészi gondozás volt. Mit tehet értünk a gyógyszerészünk? Mit jelent a gyógyszerészi gondozás? Hogyan segíthet a gyógyszerészünk a mindennapjainkban?

Külföldi önkéntesség-gyermekből felnőtt 2.

Személyes tapasztalataim az EVS-ről, önkéntesként Olaszországból. A tapasztalatról, ami rávilágított miben vagyok erős, habár eddig nem is sejtettem!

Külföldi önkéntesség - Gyermekből felnőtt 1.

Előzőleg a külföldre kivándorolt vagy onnan már éppen hazatért magyarokról szóló dokumentumfilm-sorozatról írtam. Ennek kapcsán saját tapasztalataim jönnek, Olaszországból szeretettel!

Önismereti kaland külföldön, avagy mi is az EVS?

Előzőleg a külföldre kivándorolt vagy onnan már éppen hazatért magyarokról szóló dokumentumfilm-sorozatról írtam. Ennek kapcsán és folytatásként most saját tapasztalataimat osztom meg, hiszen 10 hónap kinn tartózkodás után hazatértem. Ismerd meg, hogy mi az EVS!

Fiatalkorban kell elkezdeni az érzékenyítést

Újra kiadták a mesekönyvet, amely közelebb visz a segítőkutyák világához. Bors vakvezető-, Cooper és Joya mozgássérült segítő-, Risza autistasegítő-, Amper terápiás- és Kuku hangjelző kutya; ők és gazdáik a főszereplői annak a mesekönyvnek, amelynek célja a gyermekek fogyatékosság és másság iránti érzékenységének korai fejlesztése.

Egyszerű és hatékony edzésforma

Az utóbbi időben egyre nagyobb divatja van a saját testsúlyos edzésformának, amelyet persze nem most találtak ki. Inkább mondhatjuk úgy: újra felfedezték ezt a típusú tréninget.

Szakmai továbbképzés a fogyatékossággal élő fiatalokért

Állami támogatással valósulhatott meg az a gyakorlatorientált továbbképzés, ahol fogyatékossággal élő fiatalokkal foglalkozó pedagógusok továbbképzése valósult meg.

Ezt próbáld ki! - sparrowbag

Hazánkban egyelőre nem túl ismert, viszont érdekes edzésforma a sparrowbag, amelyet homokkal töltött zsákokkal végezhetünk.

Tabuk nélkül a párkapcsolatokról: Interjú Pilát Gáborral – 1. rész

Interjúsorozatot készítettünk Pilát Gábor kommunikációs szakemberrel a munkájáról és a legizgalmasabb párkapcsolati kérdésekről. Ezen a héten a három részes beszélgetés első részletét olvashatják.

Írjon levelet felnőttként is a Jézuskának!

Az Advent az elcsendesedés időszaka, ami nem csak arra való, hogy felkészüljünk a karácsonyra, és megvásároljunk egy halom ajándékot. Jó lenne, ha az ünnepek közeledtével lelkileg is felkészülnénk, elmélyülnénk, vagy akár év végi értékelést készítenénk. Az írás segít rendezni a gondolatainkat, és rábír minket a valós és konkrét időráfordításra.

Érdemes otthon sportolni?

Ma már a házi sporteszközök igazi tárháza áll rendelkezésére azoknak, akik konditerem helyett jobban szeretnek hazai pályán edzeni, gyakorolni. Otthoni sport pro, és kontra.

Hiba gondolkodás nélkül sportolni

Hiába sportol valaki rendszeresen, ha nem figyel oda arra, hogyan, milyen körülmények között végzi a mozgást. Néhány, aprónak tűnő hiba elronthatja az egész lényegét.