Menü

Egyszerűen elkészíthető húsvéti dekorációk

Alig néhány hét múlva húsvét, ami a legfontosabb keresztény ünnepünk. Ahogy karácsonykor vagy más ünnepkor, úgy húsvétkor feldíszítik sokan a lakásukat. Az ünnepi dekorációt egy kis ügyességgel mi is könnyen és egyszerűen elkészíthetjük.

Tippek házilag készült játékokra tipegőknek

Ma már mindenféle játékot beszerezhetünk csemeténknek. Fejlesztőtől kezdve, a szerepjátékokig megtalálható minden a piacon. Persze nem tagadom, hogy fontosak ezek is, de sajnos a közösen eltöltött idő nagyon kevésnek mondható manapság. Ezért próbáltam olyan ötleteket keresni, amiket együtt tudunk a gyermekemmel elkészíteni, utána pedig használni. Nézzünk meg pár tippet, miket készítettünk mi, és mit tanácsoltak a környezetemben lévő anyukák.

Esküvői dekoráció házilag

Az esküvő a menyasszony és a vőlegény számára is igen fontos alkalom és különleges pillanat az életükben. Ilyenkor a családtagok és barátok, mind velük ünnepelnek és örülnek. Ez az a jeles alkalom, mikor két ember élete összekapcsolódik, és innentől közösen járják az útjukat az életük során. Ezért is olyan fontos az ifjú párnak, hogy a jeles alkalommal, milyen dekoráció fogadja majd a násznépet.

Könnyen elkészíthető húsvéti dekorációk

Már csak néhány hét és itt a Húsvét, a legfontosabb keresztény ünnepünk. Ahogy más ünnepkor, úgy Húsvétkor feldíszítik sokan a lakásukat, ünnepivé varázsolják az étkezőasztalt, a nappalit, az előszobát, a teraszt. Az ünnepi dekorációt egy kis ügyességgel mi is könnyen elkészíthetjük.

Magas sarkú cipők: valóban károsak?

Magabiztosságot ad, elegáns, karcsúsít, nőies viselet, szexis, ad egy stílusos megjelenést, nyújtja a lábat, a ruhatárunk része, de valójában nem egészséges viselet rendszeresen, hosszútávon. Mi a baj a magas sarkú cipőkkel, mire figyeljünk, ha el akarjuk kerülni a mozgásszervi betegségeket?

Meglepő okok az ízületi fájdalom mögött

Reggelente merevek az ízületei? Nehézséget okoznak a hétköznapi feladatok? Manapság egyre többet találkoznak az ízületi fájdalmakkal és sajnos egyre fiatalabban. Meglepő okok is állhatnak a tünetek mögött, hiszen nem csak az idősek betegsége ez.

Mire jó a kineziológiai tapasz?

Láttál már olyat a baráti körödből, akinek a testén különféle színes tapaszok voltak? Vagy olyan sportolót a tévéből, aki tele volt kék vagy rózsaszín tapaszokkal? Nos, ezeket a színes csíkokat kineziológiai tapaszoknak nevezzük, és számtalan pozitív hatással rendelkeznek.

Ha utálsz kézműveskedni

Kézműves és házi termékek vására, csináld magad-estek, csináld magad-ajándékok – mindezek a szókapcsolatok pokollá tehetik az életedet, ha nehezen veszed rá magadat arra, hogy otthon készíts valamit, vagy hiányzik a hozzá szükséges kézügyességed. Megmutatom, hogyan tudsz ezen segíteni

Karácsonyi lakásdekoráció a feng shui tükrében

Az advent talán egyik legfelemelőbb része, amikor díszbe öltöztetjük az otthonunkat. Kikerülnek a díszek, az illatgyertyák, az adventi koszorú, a karácsonyi ágytakarók. A jól bevett díszeket és díszítési stratégiákat tekintjük most át, a kínai térrendezés művészete, a feng sui szellemében.